2015. júl 14.

Az Együttélésre, az Életre!

írta: Göbölyös N. László
Az Együttélésre, az Életre!

Beszélgetés Mózes Endrével, a filoszemitizmus izraeli-magyar mérnökével

mozes_endre_20150428cr13-2.jpg

Lehájim! - Az életre! Hangzik a hagyományos zsidó pohárköszöntő. Többre, mint az egészségre, az egész életre. Ez különösen fontos egy olyan nép esetében, amelynek története során nemegyszer az élethez való puszta jogát tagadták és tagadják. Az élet, zsidók és nem zsidók együttélésének múltját, jelenét és jövőjét kutatja Mózes Endre, izraeli magyar mérnök.

Alig több mint egy éve ismerkedtünk meg személyesen. A budapesti Örkény István könyvesboltban volt a „Ki szereti a zsidókat? A magyar filoszemitizmus” című, a Noran kiadó által megjelentetett kötet bemutatója, amelyre a Népszava újságírójaként voltam hivatalos. Elsők között érkeztem, leültem az első sorba, amikor odalépett hozzám egy elegáns úriember. Ő volt Mózes Endre, a könyv összeállítója, szerkesztője és nem utolsósorban írója is. Váltottunk néhány szót. A könyvbemutató végén, amikor az újságírói kérdések jöttek, egyszer csak rám nézett és közölte: „Ön akar kérdezni valamit.” Pedig még csak fogalmazódott bennem a kérdés. Ezt az epizódot be is írta a dedikált példányba és hozzátette: „folytassuk a beszélgetést.”

És folytatjuk azóta is, ő Haifából, én Budapestről. Áprilisban ismét találkoztunk a nemzetközi könyvfesztiválon. Rengeteg elfoglaltsága miatt azonban nem tudtunk leülni nyugodt körülmények között egy interjúra e fontos témáról. Végül azonban, hála a Skype-nak, sikerült mégis az élő beszélgetésünk.

 Mózes Endre 1940-ben született Budapesten, a vészkorszakot egy védett házban, majd a gettóban élte át. A Műegyetemen diplomázott hőerő-gépészként. 1973-ban, indiai mérnöki kiküldetésének végén családjával együtt Izraelben telepedett le, ahol fontos szerepet vállalt a villamosenergia-tervezés meghonosításában. Munkája mellett azonban mindig is foglalkoztatta Izrael és a zsidóság megítélése. 2008-ban önkéntes szervezetet hozott létre Izrael szellemi védelmére Take-A-Pen néven. De Magyarország sem került ki a látószögéből és szokatlan módját választotta az antiszemitizmus elleni harcnak.

"Az antiszemitizmussal nemcsak frontálisan lehet szembeszállni, hanem úgy is, hogy újra felfedezzük, erősítjük, és közbeszéd tárgyává tesszük annak ellenpólusát és alternatíváját, a filoszemitizmust, a jó együttélést, az együttműködést és a barátságot" - írja Mózes Endre a könyv előszavában.

A kötet első fele a magyar filoszemitizmus történelmi epizódjairól és szépirodalmi múltjáról szól, és a '44-es, a jól ismertnél sokkal aktívabb embermentésről. A második rész a kortárs írások az együttélés és együttműködés legkülönbözőbb aspektusairól szólnak, a jövőbe is mutató többnyire borús-derűs tanulságokkal. A jobb együttélés – már akik között lehetséges, és remélhetőleg ez a többség – valós alternatíva. (Emellett, a könyv minduntalan óv a szerecsenmosdatástól, ha kell emlékeztet a magyar antiszemitizmusra és vészkorszakra is.)

A kötet mai kortárs szerzői neves írók, költők, tudósok, gondolkodók - Bollobás Enikő, Csányi Vilmos, dr. Czeizel Endre, Gadó János, Gyurgyák János, Hernádi Miklós, Karády Viktor, Komoróczy Géza, Konrád György, Kovács András, Mihályi Géza, Mózes Endre, Müller Péter Sziámi, Nagy Péter Tibor, Tóth Krisztina, Végel László, Vekerdy Tamás stb. A könyv két ajánlója Schweitzer József  nyugalmazott főrabbi és Várszegi Asztrik főapát voltak. Külön fejezet idéz magyar klasszikusok ismertebb pozitív zsidó vonatkozású írásaiból, Adytól, Móricz Zsigmondtól, de váratlanabb műveket is, Jókaitól, részleteket Madách Mózeséből stb. A Zsidómentés fejezet pedig az önfeláldozó életmentésről ír, főként Budapesten, valamint a munkaszolgálatosok életéről és túlélési számairól. A könyv minden írása, még a témát jól ismerő olvasó számára is, meglepetéseket hoz.

 

GNL: -Egy éve jelent meg szerkesztésében a magyar filoszemitizmusról szóló irodalmi és esszégyűjtemény, a „Ki szereti a zsidókat? A magyar filoszemitizmus” Milyen volt a könyv fogadtatása?

 

ME: -A könyv fogadtatása tulajdonképpen 2-3 évvel korábban kezdődött, amikor rengeteg előkészítő és kutató beszélgetést folytattam mindenféle érdekes véleményű emberekkel, történészekkel, tudósokkal, írókkal, zsidókkal, nem-zsidókkal, enyhe antiszemitákkal, akivel csak lehetett. Kezdetben mindenütt meglepetéssel fogadták a gondolatot, mint mondták, „nálunk inkább antiszemitizmusról szokás beszélni”. Miután megértették a szándékot, hogy nem az antiszemitizmus és a holokauszt helyett, hanem a helyes arányok miatt kell, hogy beszéljünk a jó együttélés, a jó együttműködés múltjáról és jelenéről, támogatták, de nem hitték, hogy ezt a könyvet meg lehet csinálni. Ez a hitetlenkedés eltűnt, mert a könyv elkészült és nem is olyan vékony kötet kerekedett belőle, mint amilyenre a csúfolódók céloztak. A könyv hitelét vagy huszonöt értékes szerzőtárs többnyire eredeti irásai is növelik. Komoly és úttörő témájához képest szépen vásárolták a könyvet, és nagy, többnyire igen pozitív sajtóvisszhangja volt, a Magyar Nemzettől a Népszaváig. Ez utóbbi "pozitív provokációnak" nevezte a könyvet. Azt nem mondhatom, hogy máris eléggé behatolt volna a társadalmi gondolkodásba, ez még előttünk van…

kiszereti_azsidokat_utolso_kisebb2.jpg

 

-Hogyan látja, miként alakult az elmúlt években az antiszemitizmus és a filoszemitizmus a világban? Miként hatottak rá olyan események, mint az iszlám szélsőségesek előretörése, a holokauszthoz kötődő kerek évfordulók?

 

-A klasszikus antiszemitizmus, úgy vélem, a világ legtöbb helyén csökkenőben van. Nem szabad összetéveszteni az antiszemita pártok hangosságát a fontosságukkal. Ugyanakkor van egy újfajta antiszemitizmus, ami erősödik: a sok évtizedes, nagyon tudatos Izrael-ellenes uszítást sok jóhiszemű ember is elhiszi, mert ezt óriási pénzzel és propagandagépezettel űzik a világban. Mindent összevetve tehát ma is nagyon sok a tennivaló a téren. Az iszlám szélsőségesek előretörése, szörnyűségeik híre sajátos módon valami egészséges dolgot is elindít, százmilliókat kijózanít a propaganda-hazugságokkal szemben. Még a legelvakultabb Izrael-ellenesek sem próbálhatják az iszlám állam rémségeit valami bonyolult okfejtéssel Izrael állam nyakába varrni. Ezek a tragédiák tehát segítik a dolgok megértését.

 

-Én fontos eseménynek tartom Patrick Modiano irodalmi Nobel-díját, vagy Nemes Jeles András Saul fia című filmjének cannes-i sikerét is.

 

-Ez az irodalmi Nobel-díj, vagy a cannes-i elismerés gyönyörű dolgok, de inkább a szellemi elit megértését dokumentálják, mint a közvéleményét. A világ szellemi elitje pedig szinte elválaszthatatlan a zsidóság szellemiségétől.

 

-Milyennek látja a magyarországi helyzetet Izraelből?

 

-Nem kell nagy bölcsesség azt látni, hogy Magyarországon nagyon komoly társadalmi és gazdasági problémák is vannak. Lehet, hogy ezzel ellentmondok néhány kiváló barátomnak, de azt kívánom, hogy soha rosszabb ne legyen, és a kormánnyal szembeni rengeteg jogos kritika és panasz ellenére nem látom a helyzetet olyan rossznak, mint sok ott élő barátom. A kormány számos lépését megfontoltnak tartom, ugyanakkor vannak olyan dolgok, amelyek távolról is bosszantóak. Nekem olyan szerencsém volt, hogy a kormányhoz közelálló irányból az én munkámmal kapcsolatban figyelmes, értelmes és nem ellenséges reakciókat kaptam.

 

-Sok fontos és érdekes találkozója volt áprilisi budapesti látogatása során. Mik voltak ezek tapasztalatai, tanulságai?

 

-Az egyik fontos találkozásom dr.Heisler Andrással, a Mazsihisz elnökével volt, még májusi újraválasztása előtt. A beszélgetés nagy örömmel töltött el, mert nemcsak egy bölcs és bátor zsidó vezetővel találkoztam, hanem nagy nyitottsággal is, annak ellenére, hogy ez volt a legfeszültebb időszak a kormánnyal szemben, többek között a nem-kívánatos Sorsok Háza-projekttel kapcsolatban. Kormányoldalról is nyílt, pozitív gondolkodással találkoztam, és örömmel vettem, hogy Lázár János azt nyilatkozta, hogy a „józsefvárosi projektnek” a magyar zsidó gondolkodást kell kifejeznie. Remélem, hogy ez a dolog jó úton fog haladni. Ha a könyvünk gondolatvilága a nyíltság, az együttélés, a befogadás múltjáról, jelenéről és jövőjéről, hozzájárul ehhez, annak nagyon örülök.

 

-Elgondolásai a filoszemitizmusról csak Magyarországra érvényesek?

 

-Nagyon örülök a kérdésének. Eddig senkinek el nem mondott nagy tervem, hogy a filoszemitizmus-témát nem csupán magyar, hanem a mi nyomunkat követve több más európai vonatkozásokban is megvizsgálják.

 

- Mely országok helyzete lehet ebben példaértékű?

 

-Nem beszélnék példaértékről, mert nem az a célunk, hogy osztályzatokat adjunk népeknek, országoknak. Egyes országokban az együttélés jobb volt, más országokban kevésbé, de minden egyes országban, a pozitív példákban és a negatívokban is az a fő észrevételem, hogy a magyar esethez hasonlóan nagyon sok az írott és beszélt emlékezése és dokumentuma a rossz együttélésnek, a tragédiáknak és viszonylag túlhallgatottak vagy alulbeszéltek a jó együttélések dokumentumai. Ha jó példát akarok mondani, eszembe jut Csehország, amikor még csak egy tartomány volt az Osztrák-Magyar Monarchián belül, vagy Olaszország. Ezekben az országokban a filoszemitizmusnak komoly hagyományai vannak. Ezt a jó együttélést szeretném többet hallani tőlük is, persze nem valamiféle rózsaszín beállításban…Ugyanakkor tudjuk, hogy Szlovákia a holokausztban, az antiszemitizmusban a rossz példák közé tartozott, de például egy héttel ezelőtt Genfben egy nemzetközi tüntetésen, amely egy az igazságot meghamisitó Izrael-ellenes nyilatkozat ellen zajlott – és amelyben részt vett az én kis szervezetem, a Take-A-Pen is – a tüntetők deklarációját három szlovákiai, köztük egy keresztény szervezet is aláírta. Azokban az országokban is, ahol e témában viszonylag sötét a múlt, van mit felfedezni és dokumentálni a jó emberi együttélés terén is. Ezért dolgozom azon, hogy induljanak el ilyen kutatások, először Magyarország körzetében, később más országokban is.

 

-Olvastam egy interjúját, amelyben Ön is szorgalmazta magyarországi látogatása során az Együttélés Házának létrehozását.

 

-Heisler András már korábban felvetette, hogy a Sorsok Házának ne ez legyen a neve, hanem az Együttélés Háza. Egész könyvem gondolatvilága és szóhasználata ilyen irányú, úgyhogy magától értetődő ezt az irányt támogatnom. Amellett, hogy kegyelettel emlékezünk a holokausztra és éberen figyelünk az antiszemitizmusra, beszéljünk sokkal többet a jó együttélésről, mert ez a jövő, ez az élet.

 

-Mit tehetnek az együttélés pozitívumainak erősítésére az írástudókon túl a hétköznap emberei? Hisz-e az internet, a közösségi oldalak, a fájlmegosztó portálok erejében?

 

-A mindennapi emberek tették, teszik a legtöbbet a jó együttélésért. A filoszemitizmus szó minden magasztossága nélkül megélt jó szomszédságok, barátságok adják ennek a gondolatnak az igazi tartalmát. A kérdés, hogy ez hogyan jelenjen meg mások számára is érthető módon. Én kevésbé hiszek az internetes hozzászólásokban, mert ezeknek nagy része véleményem szerint nem igazán fejezi ki a közvéleményt, nagyon sok közöttük a profi manipulátor. De ha a filoszemitizmus, a jó együttélés témája a közgondolkodásba bekerül, a mindennapi jó példák is sokkal természetesebben jönnek majd elő. Attól tartok, hogy az embereknek manapság némi gátlást okoz erről beszélni szélesebb körben. Pedig jó lenne, ha ez természetessé válna.

 

-Amikor manapság idézik a zsidó hagyományban fontos "Meséld el fiadnak" parancsolatot, rendszerint a holokauszt kapcsán teszik. Mi a tapasztalata arra vonatkozóan, hogy mennyire adják tovább az idősebb zsidó nemzedékek pozitív élményeiket?

 

-Tudott dolog, hogy a holokauszt-túlélők nagy része évtizedekig nem beszélt súlyos élményeiről. Attól tartok, hogy a pozitív élmények átadását is sok gátlás fékezi. Az én példaképeim a szüleim, akik tragédiákkal terhes utakat jártak be a világháború és a holokauszt idején, és ennek ellenére emberszeretők maradtak, emberi emlékeiket és a szép példákat tudatosan ápolták, szavakkal és még inkább tettekkel. Soha nem tapasztaltam gyűlölködést részükről. Az idősebb generáció sokat segít a fiataloknak, ha nem a félelmet, a gyanakvást adja át – legfeljebb az óvatosságot - hanem főként az emberszeretetet.

 

-Személyes tapasztalatom is, hogy antiszemita megnyilvánulások gyakran semmi másból nem táplálkoznak, mint harmadkézből kapott előítéletekből, és az ilyeneket hangoztatók az első kérdéstől zavarba jönnek. És a többség mégis beletörődik abba, hogy őket nem lehet megváltoztatni.

 

-Amikor az ember tudatlan antiszemitizmussal találkozik, akkor könnyű ingerültséget érezni. Teljesen blőd dolgokat képesek állítani olyan gyerekmesék alapján, amelyeket már szégyen írástudóknak kimondani. Mégis nehéz változtatni és nem lehet elvárni, hogy egy csapásra, egy mondattól megváltozzanak. Ám minél többet fognak tudni a jó együttélésről, annál több jó érzésű ember jön majd rá, hogy ebben van valami és elkezd a szajkózott sztereotípiák helyett saját eszével gondolkodni. A napokban láttam egy statisztikát az európai antiszemitizmusról, országonként. Van, ahol az antiszemitizmus nagyon erős és még növekszik is, pl. Görögországban – elgondolkoztató, hogy vajon miért - máshol viszont igen jelentősen csökken – például a „kétes múltú” Lengyelországban, ahol a hivatalos és szellemi vezetés jó irányban beszél erről a dologról és ennek úgy látszik, van hatása.

 

-A filoszemitizmus gondolata manapság különös jelentőséget is nyer azáltal Európában, hogy szinte mindenütt élénken foglalkoztatja a politikai és a társadalmi közvéleményt a bevándorlás kérdése, és sokan ott is megkérdőjelezik a "multikulturalitás" létjogosultságát, ahol ez már régóta bizonyított. Mi magyarok vagyunk, történelmi hagyományaink révén ennek az egyik legeklatánsabb példája. Mintha erről az ország szándékosan elfeledkezne...

 

-Kicsit vitába szállnék a kérdés irányával. A filoszemitizmusban én mindkét oldal számára csak előnyöket látok. A multikulturalitás is elvben szép és előremutató dolog, ám van itt két „de”: az egyik, hogy a multikulturalitás elfogadása azzal kezdődik, hogy az, aki azt akarja, hogy az ő különböző kultúráját elfogadják, az a fő kultúra iránti tisztelettel kell, hogy közeledjen a csoporthoz. Buta dolognak tartom, hogy Nyugat-Európa nagy tömegben fogadott be olyan bevándorlókat, akik gyűlölettel viszonyulnak Európa hagyományaihoz és ezt ki is fejezik, időnként erőszakos módon. Ez nem multikulturalitás, hanem valami félreértésből származó önpusztítás. A másik feltétel pedig mennyiségi: minden kultúrának megvan a joga, hogy megőrizze hagyományait és csak mértékkel tegyen hozzá más színeket. Magyarország is elkövetett hibákat a múltban e téren, de nem osztom azon liberális barátaim véleményét, miszerint Magyarország csak bűnös volt a kisebbségi politikájával. Azzal egyetértek, hogy nem is lehet másképpen sikeresen működni, csakis multikulturálisan, ám maradjon jelen az eredeti mag, erőteljesen és tiszteletben tartva.

 

-Hogyan telnek a napjai? Mik a kedvtelései? Úgy tudom, kórusban is énekel.

 

-Egy nagy hagyományú, 40 tagú kamarakórusban énekelek és az idén július végén pont Magyarországon, Pécsett lesz az európai énekkarok legnagyobb találkozója, az Europa Cantat, amin ott leszünk. A kórus repertoárján túl nagyon szeretem a magyar népdalokat. Kevés dolog tud úgy meghatni, mint magyar parasztdalok, Bartók zongora-feldolgozásában. Ez a zenei anyanyelvem. Ezen kívül oktatok a haifai műszaki egyetemen, a Technionon, amelynek négy Nobel-díjasának egyike a magyar zsidó származású Avram Hershko (Herskó Ferenc), aki 2004-ben kapott kémiai Nobel-díjat. A kevés szakmai tanítás „felüdülés” a komoly társadalmi problémákhoz képest… Nem épp kedvtelésem, hanem nagy tervem, célom, a filoszemitizmus gondolatának terjesztése mellett, hogy a világ ismerje meg az igazi Izraelt. A befeketítés, a hazug rágalmazás minden kisebbséggyűlölet és fajüldözés kezdete. Más? Az ablakom alatt kb. 80 méterre van a tenger, ez része az életemnek, akár csak úgy, hogy nézem, akár hogy leugrok úszni…

 http://www.filoszemitizmus.com

Szólj hozzá

multikulturális antiszemitizmus zsidóság előítéletek filoszemitizmus Magyarország Izrael Göbölyös N. László Mózes Endre