Írolvasgondol

Tisztelgés a szerzők előtt – így hirdették az István, a király legújabb változatát, amelyet 32 év után ismét a városligeti Királydombnál mutattak be két telt házas estén. Akinek nem jutott jegy, az is részesülhetett az élményben, a Duna tv előünnepi műsorában (ahogy ez már évek óta szokás, a legkülönbözőbb helyszínekről és szereposztásban láthattunk István-előadásokat). Ez most különlegesnek ígérkezett, nemcsak a helyszín miatt, hanem azért is, mert eredeti szereplők és több generációt képviselő énekes-színészek vágtak neki közösen a nagy kalandnak.

Szörényi Levente és Bródy János történelmi rock-operájának zenéje, ezt most már elmondhatjuk, kiállta az idők próbáját (a három évtized óta érvényes fenntartásokkal és utánérzésekkel együtt). A sokszori „áthallások” után nem tudom, érdemes-e feltétlenül napjainkra értelmezni a történetet, bár kétségtelen, hogy Bródy szövegei ma is nagyon a helyükön vannak - lásd még „mindenkinek rendszere van”, vagy „kényszerpályán a világ” – de vajon mire gondolhatunk a közmondássá vált „veled, Uram, de nélküled” sor hallatán? Novák Péter rendezése látványos, a „modern kor követelményeinek megfelelő”, a jelmezekben, egyes díszletelemekben ugyanakkor elég nehéz logikát felfedezni.

De nem is ez a baj ezzel az előadással. Hanem a hangok okozta csalódás.

Egyszerűen elfeledkeztek arról a hérakleioszi mondásról, hogy „kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba”. Vagy, hogy stílszerűek legyünk, „kétszer nem léphetsz ugyanarra a dombra.” Az eredeti csapatból újra láttuk Laborcként Nagy Ferót, Táltosként Deák Bill Gyulát, és Istvánként Varga Miklóst, aki az ősbemutatón még csak hangjával volt jelen, de azóta kis túlzással ebből a szerepből él. Feró és Bill, akik egykor erősségei voltak a darabnak, most szánalmasan vergődtek benne, mert nem bírták már sem karakterrel, sem hanggal és Varga Miklós is messze volt egykori önmagától. Merthogy annak idején Szörényi egyenesen a szereplők hangjára, énekstílusára írta az egyes dalokat, csakhogy közben eltelt 32 év…Olvastam korábban, hogy Vikidál Gyula, a legendás Koppány nem vállalta a felkérést – lehet, hogy éppen ezért? Talán paradoxon, hogy ebből az újrázásból a legjobban Bródy János jött ki. A maga „elbeszélő” hangján előadott Krónikás-dal ugyanolyan megrázó volt, mint 32 évvel ezelőtt. Igazából egyedül Feke Pál Koppánya dicsérhető, még ha külsőségeiben nem is volt annyira „őserejű”, mint egykor Vikidál. A nők sem adtak több örömet: Keresztes Ildikó dominára vett Saroltja egyszerűen tévedés, Danics Dóra Gizellája éles hangon csipog, miként Koppány feleségeinek betétdalában az volt a jó, hogy nem tartott túl sokáig. Még Radics Gigi az, aki nagyjából megbirkózik Réka szerepével, igaz, az ő előde Sebestyén Márta volt és ez legalább akkora hátrány nála, mint Aradi Imrének az Asztrik szerepében tökéletes Victor Máté.

Szerencsére megvan az eredeti felvétel, a nap folyamán biztosan elővesszük, érdemes. És bízunk benne, hogy lesz a jövőben olyan István, a király- előadás, amelyet együtt emlegethetnek az 1983-as élménnyel.