Janai Josiomi a második világháborúban a japán hadsereg kamikazéja volt és készen állt arra, hogy bombával megterhelt repülőjével rázuhanjon az amerikai flotta hajóira, amelyek meghódították Okinawa szigetét és onnan indították bombázóikat a japán városok fölé.
„1943-ban, mint minden diákot engem is mozgósítottak. A keikoi egyetemen tanultam akkor politikatudományt. Pilóta iskolába küldtek, ahol nagyon kemény kiképzésben részesültem.” - magyarázta az ABC című spanyol lapnak a barátságos idős ember.
1922-ben született egy minei földtulajdonos családban. Öt testvére közül ő volt a negyedik és mivel nem volt sem elsőszülött, sem nős, minden feltétele megvolt ahhoz, hogy “ isteni széllé”, azaz kamikazévá váljon. “ Mindnyájan Zéro vadászgép pilóták akartunk lenni, mert ez megtisztelő volt a családunkra és az egyetemünkre, amelyek büszkék voltak áldozatunkra” - mondta és ezzel betekintést engedett az Ázsia nagy részét meghódító katonai diktatúra alatt élő japán társadalomban uralkodó fanatizmusra.
„Az éjszakai repüléseken kívül a kiképzés része volt a flotta megtámadása, a felemelkedés 2 ezer méter magasságba és onnan zuhanó repülésben támadni - magyarázta a veterán kamikáze, aki már sok olyan társától búcsúzott el, aki a biztos halálba ment - Kamikazénak lenni a halált jelentette, de én felkészültem, legyőztem félelmeimet és kemény belső harcban lemondtam az álmaimról.”
1945-ben vesztett háború küszöbén a Felkelő Nap országa még ellenállt, hogy megakadályozza az amerikai inváziót, ám erre már csak egy lehetősége volt, a kamikazék. Három nappal az USS Bunker Hill repülőgép-anyahajó megtámadása után, amelyben 400-an haltak meg, Janait besorolták abba a repülőrajba, amelynek célja az USS Entreprise azonosítása és megsemmisítése volt.
“ Bár tilos volt, levelet küldtem anyámnak, amelyben megírtam, hogy mosolyogva megyek a halálba. Minden pilóta igyekezett megnyugtatni a családját, de a szívünk mélyén másképp éreztünk.” A támadás a Kanoya-i bázisról indult, Japán dél-keleti részéből, a Kjusu szigetről.
„A búcsúzási ceremóniában nem szakét, hanem vizet ittunk, hogy az alkohol ne befolyásoljon bennünket. 500 kg bombát vittünk. Két órát repültünk radarral száz méterre a tenger szintje felett, a repülőgép-anyahajót keresve. Azt hittem, hogy látom és felemelkedtem a felhők fölé, hogy rázuhanjak,de elvesztettem, amikor támadni akartam”
Alig maradt annyi üzemanyaga, hogy vissza tudjon térni a bázisra, a bombákat kioldotta és attól tartott, hogy felettesei megbüntetik a kudarc miatt. Meglepetésére szabadságra küldték egy „onsen”-re, termálfürdőbe két másik pilótával, akik szintén nem találták meg a megadott célpontot.
„Én nem a császárért harcoltam, hanem a hazámért és a családomért. Jó, hogy Japán elvesztette a háborút, mert így a katonai diktatúrából átmentünk a szabadságba, a demokráciába - mondta Janai, aki nem szereti ha az öngyilkos terroristákhoz hasonlítják a kamikazékat: “Mi katonák voltunk egy háborúban és csak katonai célpontokat támadtunk, nem civileket. Ezzel együtt rettenetes stratégia volt, mert a mi áldozatunkra alapozott.”
Az élet iróniája, hogy a régi kamikáze a háború után pacifista lett és lánya amerikaihoz ment férjhez.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
