Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A nők tudományos szerepe és a közvélemény

juju_tu.jpg

Az idei orvosi Nobel-díj egyik kitüntetettje a kínai Juju-tu professzorasszony volt, aki a malária elleni kutatásaiért kapta meg e magas elismerést. Eddig több mint egy évszázad alatt ő mindössze a 12. nő, aki orvosi Nobel-díjat kapott, az elsőt még 1947-ben érdemelte ki a prágai születésű, de az Egyesült Államokba emigrált Gerti Cori. Juju-tu kitüntetése kapcsán felmerül a kérdés, hogy miként ítéli meg napjainkban a közvélemény a nők tudományos szerepét.

Az utóbbi 50 évben a nőknek sikerült elindulniuk azon az úton, amely a férfiakkal való esélyegyenlőséghez vezet. Az Európai Unió számos országában születtek olyan törvények, amelyek a nőknek biztosítják a karrier és a gyermeknevelés összeegyeztetését a férfiak bevonásával is. A L’Oréal Corporate Foundation és az Unesco együttműködésében alapított For Women in Science egy felmérése azonban visszafogott képet mutat a valós helyzetről . Kiderült, hogy az európai polgárok 67 %-ának az a véleménye, hogy „a nők nem rendelkeznek a magas szintű tudományos pozíciók eléréséhez szükséges képességekkel és a megkérdezetteknek csak 10 %-a gondolja, hogy ezek a képességek megvannak a gyengébb nemnél” is.

A megkérdezett ötezer európai férfi és nő többsége szerint a nőkből hiányzik ehhez a kitartás, a racionális gondolkodás, a gyakorlatiasság, a tudományos szellem és az elemző ész. Érdekes, hogy ugyanakkor ezek az emberek a nők által ténylegesen elfoglalt magas szintű pozíciók arányát az EU-n belül átlag 28 %-ra teszik, holott ez ténylegesen csak 11 %. Arra a kérdésre, hogy soroljon fel három olyan tudományos személyiséget, akinek nevéhez nagy jelentőségű felfedezés köthető, a résztvevők 71%-a férfit nevezett meg és csak 33 % említett nőt is.

Az esélyegyenlőség tendenciája valóban javulóban van, de ez a javulás nagyon lassú. 2000 és 2010 között a női kvóta 26 %-ról 29-re nőtt, tíz év alatt csak 3 ponttal.

Ebben szerepet játszik az az elterjedt vélemény is, hogy a nők nem alkalmasak tudományos munkára. Ez a vélekedés a gyakorlatban fokozza azokat a nehézségeket, amelyekkel a nők ezen a pályán találkoznak. Probléma szokás szerint a kettős szerep - munka és család -,amely a férfiakat egyetlen hivatás gyakorlásában sem gátolja. A férfiak 59 %-a, a nők 52 %-a gondolja, hogy ha egy nő érvényesülni akar tudományos területen, le kell mondania a családról. A megkérdezettek 49 %-a úgy véli, hogy a nőknek a tudományos életben való nem megfelelő képviselete a kulturális sztereotípiákhoz kapcsolódik, A szlogen a L’Oréal Foundation kampányában a lényegre tapint: Change The Numbers, azaz „változtasd meg a számokat.”

Azoknak, akik szerint a nőknek nem való a tudományos pálya, hadd idézzünk fel néhány történelmi példát. Most nem a mindenki által ismert Curie-család nőtagjait, Marie-t és Iréne-t említjük, hanem olyanokat, akik napjaink nélkülözhetetlen számítógép-technikájának voltak úttörői vagy elismert szakértői. Például Ada King, Lovelace grófnője, a költő George Gordon Byron lánya (1815-1852) volt az, aki megtervezte a világ első „számítógépének” Charles Gabbage Analytical Engine-ének algoritmusát, ezért őt tekintjük ma a világ első programozójának. De felidézhetnénk Margaret Hamilton karrierjét is. Benne tisztelhetjük a szoftver feltalálóját, ő írta meg az első hordozható számítógép kódját, amely nélkülözhetetlen szerepet játszott az Apollo űrprogramban, így a Holdraszállásban is. Margaret Hamilton immár több mint 30 éve áll saját cége, a Hamilton Technologies élén. És ha már a számítógép-technikánál tartunk: Joanna Shields a brit kormány internet-biztonsági ügyekkel megbízott minisztere, fő feladata a cyberbűnözők leleplezése. Őt ma Nagy-Britannia egyik legbefolyásosabb asszonyának tekintik.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása