Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Svédország a világ legjobb helye a nők számára?

la-suede-le-meilleur-pays-du-monde-pour-les-femmes.jpg

Svédország olyan ország, ahol jó élni - állapítja meg a Le Figaro. - Ennek az országnak a legnagyobb a GDP-je Európában és népe is boldognak vallja magát. Svédország az az ország is, ahol a legsikeresebben valósult meg a férfiak és a nők közötti egyenlőség. A szociális kedvezmények és a munkafeltételek szabályozása terén is megelőzi a legtöbb országot.

A 23 miniszterből 12 nő és a politikai hatalom törvényeket hoz a diszkrimináció ellen. Olyan törvényeket ‚ mint az 1998-ban érvénybe lépett, nőkkel szembeni erőszak-ellenes törvény, amely hatévi börtönnel sújtja a nők integritásának mindennemű megsértését. 20l1 óta működik egy minisztérium, amely speciálisan a gyerekekkel, az idősekkel és a nemek egyenlőségével foglalkozik..

Viszont más politikai intézményekben, mint a parlament és az állam— titkárságok, kisebb a nők aránya: a választott képviselők 44%-a, az államtitkárok 38 %-a nő. De még ezzel is a nemzetközi mezőny élén áll. Franciaországban, például, a parlamentben a nők aránya 26 %. (Magyarországon mindössze 9,5 %...)

A svéd társadalom fontos eleme mind a politikai életben, mind a magánéletben a paritás. A szülői szabadság éppen úgy jár az apának, mint az anyának. Ez elvileg lehetővé teszi a megfelelő egyensúlyt mindkét szülő szakmai és magánélete között. A szülőknek joguk van gyermekenként összesen 16 havi fizetett szabadságra. Az első 13 hónapban a fizetésük 80 %-át kapják, a három utolsóban naponta 21 eurot. A rendszer rugalmas, a napokat át lehet vinni az egyik szülőtől a másikhoz. Leggyakrabban ugyan az anyák veszik igénybe, de társuk még így is több szabadságot vehet ki, mint a többi európai.

Minden természetesen nem tökéletes - írja a lap. Vannak diszparitások, de kisebbek, mint, például éppen Franciaországban. 2011-ben a svéd nők átlagban 14 %-al kevesebbet kerestek, mint a férfiak az OECD felmérése szerint és ezzel Svédország a 71. lett 142 ország között. A vállalatok élén egyre több a nő, de csak 12 %-uk vitte vezérigazgatóságig 2015-ben, míg a 90-es évek elején csak 10 %-uk. Az utcán és a parkokban is lemérhető az egyenjogúság terén hozott intézkedések hatása. Nem ritka látni olyan férfit, aki babakocsival várja az iskola előtt a nagyobbik gyereket. És ezen senki sem csodálkozik.

Az utcán a nők biztonságban érzik magukat. A lap megszólaltatta Jarát, egy 22 éves lundi egyetemistát, aki többször járt Franciaországban és meghökkentő különbségeket látott a két ország közötti légkörben. „Franciaországban lehetetlen úgy sétálni az utcán, hogy ne szólítsák le az embert, vagy ne fütyüljenek utána. Itt soha nem viselek szoknyát, vagy kivágott ruhát” – jellemezte a helyzetet.

Véleményét osztja egy francia egyetemista, aki cserediákként egy évet töltött Stockholmban. „Késő este mentem haza, rövid sortokban jártam és sohasem féltem. Nem tökéletes ország, de ott boldog az ember. Van egy rettenetes adaptációs idő, de ha egyszer az ember megismeri a svédeket, rájön, hogy mindent tiszteletben tartanak.”

Ninn, egy 17 éves svéd lány kritikusabb, megállapítja, hogy van még mit tenni, mivel a politikában és médiában több a férfi, mint a nő, de örül, hogy egy vitákra nyitott társadalomban él, amely több területen megelőzi a korát. Igaza van, Svédországban 1921 óta van a nőknek szavazati joguk és felvételt nyerhetnek azóta kormányzati posztokra. 1974-ben ez az ország volt az első, amely az anyasági szabadságot szülőire változtatta. A legutóbbi intézkedés a nemek egyenlősége terén jelent meglepő előrelépést a stockholmi Södersjuhuset klinika megnyitásával, amely speciálisan a szexuális agresszió férfi áldozataival foglalkozik. Ez a maga nemében az első Svédországban és az egész világon. A téma még tabu, de lehet, hogy lesznek követői.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása