Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A brit blues bűvöletében

Amikor „minden időkről” beszélünk, többnyire évszázadokra, vagy legalább egy évszázadra tekintünk vissza, ha valamilyen modern dologról van szó. A brit blues legendája kb. 55 évvel ezelőtt kezdődött, így a „minden idők” itt csupán öt és fél évtizedet ölelhet fel. Az azonban elég sokat jelent, hogy a Blues.Teamrock.com oldal 30-as örökranglistáján csupa olyan lemez szerepel, mint a műfaj legjobbjai, amelyek legkésőbb a 70-es évek közepén készültek. Nem mintha ez az irányzat azóta teljesen letűnt volna – bár kétségtelen, hogy az Egyesült Államokban lényegesen nagyobb a fehér blues utánpótlása – de tény, hogy az első másfél évtized lemezeit azóta sem sikerült senkinek sem felülmúlnia.

Nem is lehet vita arról, hogy az első helyezett a John Mayall’s Bluesbreakers with Eric Clapton (1966) lett, abszolút alaplemez, amelyen a Lassúkezű mellett John McVie szekundált a basszusgitáron. A 2. sem kérdőjelezhető meg: a Led Zeppelin első albuma (1969), amelyen Jimmy Page bandája még a legközelebb volt a blues-motívumokhoz (lásd még You Shook Me, I Can’t Quit You Babe, vagy How Many More Times), de már érezhető volt, hogy miképp fogják a jövőben értelmezni a gyökereket. A 3. a Rolling Stones 2. lemeze (1965), amely egyebek között tisztelgés Chuck Berry és Muddy Waters előtt, de már saját dalaikban is képesek voltak követni a mestereket. A 4. helyet érdemelte ki a Fresh Cream (1966), amelyen a chicagói blues szerencsésen találkozott a kor pszichedelikus kísérleteivel, és számos olyan dal alapváltozatát tartalmazza, amelyekből később nagy koncertőrület lett (N.S.U., Spoonful, Sleepy Time Time, Rollin’ and Tumblin’). 5.-nek szavazták meg Jimi Hendrix Are You Experienced?-jét (1967), bár Jimi számára a blues csupán kiindulási pont volt ezerirányú kísérletei felé, de azért ott van az irányzat egy csúcsa, a Red House…A Yardbirds Five Live Yardbirds-e került a 6. helyre, minden bizonnyal a Smokestack Lightningnak és az I’m A Man-nek köszönhetően, nem is annyira Clapton gitárjátéka, hanem Keith Relf szájharmonikázása miatt. A ten Years After Undead (1968) című koncertlemeze megcsípte a 7. helyet, bár a magam részéről inkább a „Tenyeremzaftos” egy évvel korábbi első albumát vettem volna be az I Can’ Keep From Crying Sometimes-szal és mindenekelőtt a csodálatos Help Me-vel. Alvin Lee mindkettőt élete végéig műsorán tartotta, nemegyszer negyedóránál is hosszabb változatokban.

A 8. helyen van egy méltánytalanul mellőzött mérföldkő, Jeff Beck Truth-ja (1968), amelyben Rod Stewart énekelt, Ronnie Wood basszusozott és amely talán a Zep legfőbb riválisa lett volna, ha együtt marad. Hasonló kategória volt a 9. Free is, a Tons of Sobsot (1968) kemény rock-ba oltották, de még blues-vonalat erősítette a The Hunter, vagy a Walk In My Shadow. Az első 10-be még a szinte teljes egészében Mayall istállójából kikerült Fleetwood Mac a Mr. Wonderfullal. Elég csak néhány címet megemlíteni, hogy a blues-rajongókon erőt vegyen valami kellemes borzongás: Dust My Broom, Stop Messing Around, Need Your Love Tonight…

És utána is csupa nélkülözhetetlen klasszikus: Alexis Korner 1962-es Blues Incorporated-felvétele a Marquee-ból szinte a brit blues születését éri tetten. A második 10-esbe került az Animals első, főleg feldolgozásokat tartalmazó lemeze (1964), egy újabb Mayall-csoda, az A Hard Road Peter Green-nel, a Them bemutatkozó lemeze, az Angry Young Them (1965) Van Morrison azóta R&B himnusszá vált Gloriájával, John Lee Hooker és Howlin’ Wolf ír értelmezésével. Különös, hogy Rory Gallagher Tattooja (1973), előbbre való a listán, mint a Taste, bár az is furcsa, hogy Roryék második lemezét, az On The Boards-ot (1970) hozták be a 28. helyre, holott az elsőnél dögösebb és brutálisabb fehér blues-lemez kevés létezik. A 17. Groundhogs (Thanks Christ For The Bomb, 1970) jól mutatja, hogy a brit blues „második vonala” is milyen színvonalat képviselt. Nekem egy kicsit túl hátul van a 18. hellyel a Savoy Brown a Blue Matterrel (1968), pedig a Train To Nowhere, az It’s Hurts Me Too vagy a Louisiana Blues igazi bomba Kim Simmonds-tól, Lonesome Dave Peverett-től és Chris Youldentől!

Nyomot hagyott Robin Trower, aki a Procol Harumból szállt ki a blues kedvéért (20. a Brigde of Sights-szal 1974), a Jethro Tullt otthagyó Mick Abrahams követi őt az Ahead Rings Out!-tal (az a híres lilás, napszemüveges malacos borító…), 22. igazi csemege, a Graham Bond Organization, Jack Bruce, Ginger Baker és Dick Heckstall-Smith iskolája a There’s Bond Between Us-szal (1965), majd a rövid életű Blind Faith jön, egyetlen lemezével (1969). Ez már Eric Clapton negyedik előfordulása a listán! Itt van Manfred Mann is első bandájával, emlékeztetve arra, hogy a későbbi slágergyáros, majd progresszív rockos dél-afrikai muzsikus kezdetben a blues-zal próbálkozott (énekese, Paul Jones azóta is vezeti a Blues Bandet…). Kár lett volna kihagyni a kiváló, ám kevésbé szerencsés Chicken Shacket, Stan Webb bandáját kihagyni (40 Blue Fingers, 1968). Érdekes színfolt volt Chris Mercer Juicy Lucy-ja is (a gyümölcsökbe öltöztetett nő), a Bo Diddley féle Who Do You Love?-val (1969), és az egykor Budapesten is megfordult Spooky Tooth (Spooky Two, 1969), akiknek állítólag az volt a pechje, hogy félúton voltak a Led Zeppelin és a Free között, miként a Steve Marriott és Peter Frampton fémjelezte Humble Pie is, akikben a kritikusok szerint sokkal több volt, mint amit valaha kihoztak magukból. Azért a Safe As Yesterday Is-t ma érdemes begyűjteni…

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása