2016. ápr 17.

Én, Visconti, Delon és az alligátor

írta: Göbölyös N. László
Én, Visconti, Delon és az alligátor

Claudia Cardinale emlékezik

claudia-cardinale.jpg

Luchino Visconti halálának 40. évfordulója és egyik leghíresebb filmje, a Rocco és fivérei restaurált változatának olaszországi műsorra tűzése alkalmából Claudia Cardinale, a filmbeli Vincenzo menyasszonyának megformálója idézte fel életét a La Repubblica számára.

A filmtörténet egyik leggyönyörűbb asszonya 1938. április 15-én született a tunéziai La Goulette-ben, multietnikai környezetben. Nagyszülei Szicíliából származtak, szülővárosában a szomszédok orosz cári udvarhölgyek és máltaiak voltak. „Az iskolában minden vallás jelen volt, a katolikus, a pravoszláv, az iszlám, minden vallási ünnepélyen valamennyien részt vettünk” – emlékezik Claudia.

Gyermekkorában felfedező akart lenni, fiúsan vagány volt. Tizenöt évesen szerepel először filmen Omar Sharif oldalán, majd egy szépségverseny végleg eldöntötte a sorsát. Ő lett a „legszebb tunéziai olasz lány”. A díj egy utazás volt a Velencei Filmfesztiválra. Ott rögtön meg is környékezték a filmesek, ő akkor még nem akart színésznő lenni. 1958-ban azonban a család visszaköltözött Olaszországba és Claudia felvételre jelentkezett a római Kísérleti Filmközpontba (CSC). „A vizsga kész katasztrófa volt, ki sem nyitottam a számat, elrohantam az ajtót becsapva”.

Mégis felvették – a temperamentuma miatt . Az iskolát alig néhány hónap múlva otthagyta, mert csak akcentussal tudott olaszul beszélni, így szikronizálni kellett. Az első olyan film, amelyben saját hangján szólalt meg, Fellini 8 és félje volt, de előtte már fontos szerepet kapott a Rocco és fivéreiben, a vásznon Mario Monicellinél debütált.

Gyakorlata akkor még nagyon kevés volt. „Akkor még nem beszéltem szinte egyáltalán olaszul,  mindenki kiabált, azt hittem, veszekednek. A jelentben az ajtót valóban rávágtam Renato Salvatorira, jól megütötte. Monicelli  félrehívott, és atyai hangot azt mondta: „Claudia, az ember a filmben csak úgy csinál, mintha…”.

Nagyszerű partnerei voltak kezdettől fogva. A Cartouche-ban Jean-Paul Belmondóval kötöttek életre szóló barátságot, közben két filmtörténeti jelentőségű darabban játszott együtt Alain Delonnal. „A mai napig meg vagyok győződve arról, hogy Alain-nek a Rocco volt a legjobb filmje. Amikor a Párducot forgattuk, Visconti szerette volna, ha a valóságban is párok lettünk volna. „Claudia, amikor megcsókolod, látni akarom a nyelvedet” – mondta. De nem tettük, csak barátok maradtunk.”

1963 nagyon intenzív év volt számára: Visconti és Fellini mellett ekkor játszotta a Bube szerelme című film főszerepét, amelyért az egyik legnagyobb olasz filmes díjat, az Ezüst Szalagot (Nastro d’Argento) kapta. Még ugyanebben az évben kapott szerepet Blake Edwards Rózsaszín párducában, Peter Sellers oldalán, majd Amerikába hívták, ahol nagyon jóba lettek a később AIDS-be meghalt Rock Hudsonnal. „Úgy mutattak minket, mintha együtt lennénk, hogy fedezzék Rock homoszexualitását, aztán úgy döntöttem, hogy visszamegyek Olaszországba, mert európai vagyok és az amerikai ritmus túl gyors számomra.”

Claudia visszaemlékszik arra is, hogy amerikai tartózkodása alatt voltak különleges kalandjai is. „Egy kicsit bolond vagyok. Egyszer Hudsonnal egy folyóhoz sétáltunk és megláttam egy kajmánt. Bementem a vízbe, hogy megcsókoljam. Hudson gyakorlatilag elájult a látványtól. Aztán a Cirkuszt forgattuk Rita Hayworth-tal és John Wayne-nel, bementem a ketrecbe az oroszlánok közé, hogy megöleljem őket. A rendező megőrült. Egy alkalommal jótékonysági céllal egy gepárddal fényképezkedtem. Szeretem az állatokat, és tudom, hogy ha megérteted velük, hogy nem félsz, nem bántanak.”

De mitől fél egyáltalán Claudia Cardinale, akinek egyik leghíresebb szerepe a Volt egyszer egy Vadnyugat magára maradt asszonya? „Félek, valahányszor szerepelnem kell. Valahányszor elkezdek egy új filmet. Még ma is, bár 155 film van mögöttem, olyan, mintha az első volna.”

Felfedező akart lenni és valamilyen módon az is lett. A filmmel bejárta az egész világot. „Voltam mindenhol: Dél- és Észak-Amerikában, Oroszországban, Afrikában és mindenhol találkoztunk olaszokkal. Alberto Sordival Ausztráliában volt egy hihetetlen élményünk. Alighogy kikötöttünk, az összegyűlt emberek megérintettek minket. Nem értettem, miért, később elmagyarázták, hogy olaszok voltak, akik még az első világháború előtt idemenekültek, és úgy érezték, hogy egy darab Itáliát érintenek meg.”

Kollégáival soha nem létesített partnerkapcsolatot. „Az egyetlen, akibe szerelmes voltam, Marlon Brando volt, megbántam, hogy nem bátorítottam.”

Két férfi volt az életében. Sok évig Franco Cristaldi producer volt a szeretője. Tőle született Patrick fia, de Cristaldi, aki később a nevére vette a fiút, nős volt. Majd találkozott Pasquale Squitieri rendezővel, akit lánya, Claudia született. „A gyerekek az életem, de mindig meghagytam a szabadságukat” – mondta Cardinale.

Szólj hozzá

film Olaszország Claudia Cardinale