A magyar mozilátogató is jól ismeri a temperamentumos, különleges arcú, sudár francia színésznőt, Fanny Ardant-t. Most a Le Figarónak vall arról, hogyan vélekedik a szerelemről. Tessék, lehet vele vitatkozni!
„Ha azt kérdezik tőlem, hogy a szenvedélyre lehet-e építeni egy életet, azt felelem, nem. A szenvedély kiszívja az ember erejét, elvonja tőle az oxigént, elveszi azt a kis észt is, amivel rendelkezik. A kiegyensúlyozott élethez vissza kell térni nagyanyáink idejébe, amikor a szerelem apránként nőtt! Az indiánok azt mondták, hogy mi, nyugatiak, megvártuk a szerelem csúcspontját és akkor házasodtunk, de a szerelem akkor már lanyhult. Ők az ellenkezőjét tették, kis ágacskákkal táplálták a tüzet és életük végén úgy szerették egymást, mint a bolondok…Amikor az ember szerelmes, semmi másra nem gondol. Az a benyomásunk, hogy a világ tökéletes, hogy ketten szembeszállhatunk mindenkivel. Azt gondolom, hogy ha olyan emberek, mint Mozart, Van Gogh, Proust nagyon szerelmesek lettek volna, vagy őket nagyon szerették volna, semmi sem alkottak volna. A művészet betölti az egész életet. Valaki ellenvethetné, hogy Bach-nak 8 gyermeke volt. De mit tudunk erről a családi életről?...”
„Amikor az ember a sötétségben találja magát, visszaemlékezhet azokra a pillanatokra, amikor annyira szeretett és minden visszajön, a fájdalmak és a remények is. Egyébként, amikor a gyerekek a szívfájdalmaikról beszélnek, minden előjön. Olyan, mintha egy Hard-disc lenne bennünk. Nagyon hiszek a szerelemben. Órákig tudom hallgatni, ha valaki erről beszél…”
„Ugyanaz a vízióm van a szerelemről, mint Marguerite Duras-nak. A szerelem éget, nem lehet kigyógyulni belőle. Ez nyilvánvalóan szembe megy társadalmunkkal, amely a becsületre, a hazára, a családra, a kis vidéki házra épül. Az őrület, az önpusztítás nem elfogadható egy működő társadalom számára. Amikor így beszélek a szerelemől, a magam nevében teszem és vállalom érte a felelősséget.”
„Mit mond a józan ész a szerelmi bánatnál? Egy helyében tíz másik akad.”
„Nagyon kedvelem a férfiakat, a férfiak társaságát. Gyakran mondom, hogy jobb egy buta férfival vacsorázni, mint egy okos nővel. Amikor François Ozon felkért, hogy vállaljak szerepet a Nyolc nőben, azt mondtam magamban: ajaj, nem lesznek férfiak! Nagyon szomorú lennék egy olyan társadalomban, amelyben nem lennének férfiak. Végül is több közös pontom van velük. Ha nem kérnek fel táncolni, nem táncolok. Ez egy metafora. Inkább petrezselymet árulok, de nem mondom: „Felkér egy táncra?”
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
