2017. már 19.

Ne netezz, beszélgess!

írta: Göbölyös N. László
Ne netezz, beszélgess!

xvmf5d6a294-fcda-11e6-baf1-85bd02acada9.jpg

Bár a nagy kávéházak többsége ma már ingyenes internetes szolgáltatást hirdet, szaporodik azoknak a száma is, amelyek ki akarják tiltani, hogy megmaradjanak e helyek ősi értékei.

Immár mindennapossá vált kép: öten ülnek egy asztalnál, barátok, akik egy kis beszélgetésre találkoztak. A probléma csak az, hogy ketten a mobiljukon tárgyalnak és a többiek is készenlétben tartják eszközüket. A kávéházak elvesztették az eredeti funkciójukat, a baráti csevegések a minimálisra csökkentek és ezzel együtt a fogyasztás és a jó hangulat is.

A „régi szép idők” visszahozása érdekében a kisebb kávéházak megkérik a vendégeket, hogy kapcsolják ki telefonjukat vagy egyszerűen ők teszik lehetetlenné a Wifi-hálózattal a kapcsolatot, mint például az a Brighton melletti pub, amelyben szinte bunker-süketség uralkodik. Ezt a politikát folytatja Chicagóban a Kibbitznest nevű kávéház-lánc is.

A fogyasztók, akik Amerikában egy 2016-ban végzett felmérés szerint napi 10 órát töltenek digitális szerkezeteik mellett, eleinte berzenkedtek, aztán a többség rájött, hogy az intézkedésnek vannak pozitív oldalai is.

A témának már irodalma is van. Roy Oldenburg amerikai szociológus The Great Good Place című könyvében a telefon nélküli kávézókat olyan találkozó helyeknek nevezi, amelyek feltétlenül szükségesek az egyén jó közérzete és az egész társadalom szempontjából.

 

Szólj hozzá

internet társadalom kávéház USA Életmód Franciaország