Abban, hogy a világban annyian mondják, hogy hisznek a földönkívüliekben, hogy fejlettebbek voltak nálunk és sokszor meglátogattak bennünket, felelősek azok az emberek is, akik ezt hajtogatták csaknem két évszázadon keresztül – írja a La Stampa, amely hírt ad arról, hogy megjelent Marco Ciardi Az antik asztronauták rejtélye című könyve. Ebből kiderül, hogy hitt a földönkívüliek létezésében Carl Gustav Jung, Albert Einstein, John Maynard Keynes, továbbá Frederick Soddy Nobel-díjas vegyész, és Gottfried Liebnitz matematikus és még sokan mások.

Ciardi abból indul ki, hogy aki eddig ezzel a témával foglalkozott, „ugyanabból az állóvízből horgászott.”  A kutatás irányát helena Petrovna Blavatsky határozta meg 1877-ben megjelent A leleplezett Ízisz című könyvében, amely az általa alapított Teozófiai Társaság bibliája lett. Szerinte az irányadók a következők: sok vallási mítosz egyezik; az emberi kor túlmegy a hagyományos kronológián; az első civilizációk nem számszerűsíthetők; az emberiség története katasztrófák által szabdalt ciklusokból áll, az utolsó az Özönvíz volt; ezeket a ciklusokat fejlődés és visszafejlődés jellemzi; némely antik nép mentális és tudományos fejlődése fejlettebb lehetett a jelenleginél.

Ezekből az irányjelzőkből kiindulva el lehet jutni az Atlantiszig, a Mu-ig, a lemúrokig, az eltűnt civilizációk által épített piramisokig, Baalbek és Tiahuanaco küklopszi falaiig, a történelem előtti sziklákban talált acélszögekig.  Sok olyan tárgy, amelyet ma OOP Artnak tekintenek (Out of Place Articasts - Téren kívüli műtárgyak) már ismert volt a 19. század közepén és azóta mások is jöttek hozzájuk ismereteink szerint.

Arthur C. Clarke, a 2001: Űrodüsszeia szerzője szerint nem azt kell keresni, hogy hol vannak a földönkívüliek, hanem hogy hol vannak az általuk készített tárgyak. Fantáziája, amely nem szakadt el túlságosan a valóságtól, az egyik ilyen tárgyat, azt a bizonyos fekete monolitot, megtalálta a Holdon, ahol Kubrick filmjében az űrhajósok is ráleltek. Miért olyan messze? Mert az emberek, mielőtt szemben találták volna magukat vele, még tudományosan fejlődniük kellett az űrutazáshoz.

Jack London egyik utolsó írásában, a Vörös istenben,  egy titokzatos hangot képzelt el, amely Guadalcanal szigetéről jön és egy földönkívüli üzenetet hoz.

Ciardi az UFO-hívők közé sorolja Isaac Newtont, aki hitt abban, hogy a régmúltban többet tudtak, mint mi és munkásságának egy részét az alkímiának szentelte. Keynes 1936-ban meg is vásárolta a fém átalakításáról szóló kéziratait.

Leibnitz hitte, hogy olyan mítoszok, mint a titánok és a gigászok háborúja az istenek ellen valóban megtörtént események emlékezete, de szerinte a költők annyira összezavartak mindent, hogy lehetetlen megítélni, mi volt a valóság és mi a fantázia. A zavart fokozták a katolikus hittérítők is, amikor babonának ítélték a hinduizmust és más vallásokat. Egy kis rendet a zűrzavarban Edouard Schuré teremtett, amikor 1889-ben megjelent, A beavatottak című könyvében azt írta, hogy minden vallásnak egy az eredete.

Az antik asztronauták után kutatott Guglielmo Marconi is, akit az űrből jövő, ismeretlen eredetű rádióhullámok foglalkoztattak.

A könyvben egy fejezet szól arról, hogy a múlt századi képregények hogyan járultak hozzá a fenti hiedelmek terjedéséhez Flash Gordontól Hervé Tintinjéig.

A szerző nem árulja el, hogy ő hisz-e az UFÓ-kban. Lehet, hogy léteznek és régóta figyelnek bennünket, de az is lehet, hogy csak az emberek, mert annyit beszélnek róluk, igaznak tartják a róluk szóló elméleteket.

Végül is több mint egymillió év óta vagyunk a Földön, de csak 5 ezer évre visszamenően vannak emlékeink.