Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A felszabadító miniszoknya

o-mini-skirts-fp-facebook.jpg

Két évvel ezelőtt a tunéziai nők miniszoknyában tüntettek a világ elnyomott nőivel való szolidaritás kifejezésére. Azóta június 6 a miniszoknya világnapja.

A 20. század egyik legnagyobb vihart kavaró női viselete 2014. július 10-én ünnepelte 50. születésnapját, olyan korban, amely bővelkedett történelemformáló eseményekben. Már dúlt a vietnami háború, tömegek őrjöngtek a Beatlesért és a Rolling Stonesért, ember repült az űrbe és a nők először jutottak fogamzásgátló pirulához. E forradalmak közepette a II.világháború utáni baby boom generációjának fiataljai megpróbálták magukat megkülönböztetni az előttük járó nemzedéktől, és úgy gondolták, hogy ezt legradikálisabban testük megmutatásával tehetik – írja a Huffington Post.

A divat egy évtized alatt teljesen átalakította a nők ruhatárát. Az azóta nemesi rangra emelt (Dame) Mary Quant találmánya mellett még ugyanabban az évben az osztrák-amerikai Rudi Gernreich kitalálta a toplesst előnyben részesítő monokinit, néhány hónappal később a francia André Courréges a nadrágkosztümöt tette népszerűvé, Paco Rabane pedig a műanyag ruhákat.

Mary Quantet egy Saint-Tropez-ben látott modell ihlette meg. „A jó ízlés meghalt, a közönségesség számít” – ez volt a jelmondata wales-i divattervezőnőnek, aki úgy gondolta, hogy a fiatalok divatjának „arrogánsnak, agresszívnek és szexinek” kell lennie. Neki köszönhető a híres margaréta-motívum, és a fiús alkatú szupermodell, Twiggy sikere is, aki kora egyik (ellen)kulturális ikonja lett.

1964-65-ben Courréges volt az, aki a divatbemutatóival polgárjogot adott a mininek. Mary Quanté még sokkolt, Courréges-ét már jobban fogadták, bár a konzervatív Coco Chanel kifejezetten utálta, mert úgy vélekedett, hogy felfedi a nők szerinte legcsúnyább testrészét, a térdüket.

A miniszoknya egyébként már benne volt a levegőben. A 60-as évek elején végleg eltűntek a fűzők, a rövidebb haj lett a divat és a szoknyák évtizedek óta folyamatosan rövidültek. A 20-as években még a földet söpörték, gátolták a nők mozgását, egyben védték őket a férfiétvágytól. A rövidülő szoknyák nemcsak vonzóbbá tették a nőket, hanem praktikusabbak is voltak. A mini az alsóneműben is forradalmat hozott: nem lehetett vele harisnyatartót hordani, így terjedt el a harisnyanadrág.

Ugyanakkor a mini a női emancipációs robbanás előtt jelent meg, mintha ennek a forradalomnak az előhírnöke lett volna a valódi követelések előtt.

1964-ben azonban nem mindenki nézte jó szemmel az új divatot. A francia tv-ben például elbocsátottak egy műsorvezetőnőt, mert a képernyőn látni engedte térdeit. De a nők kitartottak, olyan sztároknak is köszönhetően, mint France Gall vagy Françoise Hardy, de Brigitte Bardot, míg Angliában Sandie Shaw vagy George Harrison fotómodell felesége, Patti Boyd is hamarosan a propagátorok közé számított.

A miniszoknya szexuális vonzata ma is él. Szváziföldön például 2012-ben tiltották meg a viselését. „A nemi erőszakot segíti elő, mert könnyen el lehet távolítani ezt a kis darab anyagot” – indokolta a helyi rendőrség szóvivője.  De a témáról dokumentumfilmet forgató Marie-Christine Gambart is úgy véli, hogy a „miniszoknyát ma sem lehet ártatlanul viselni.” Ma már a legelegánsabb fesztiválokon sem félnek a hírességek minit venni Madonnától Taylor Swiftig.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Göbölyös N. László 2017.06.09. 06:55:29

@MaxVal BircaMan HJCD: Kétségtelen, hogy a legnagyobb divat idején rengeteg nőről derült ki, hogy X, görbe, vagy durunglába van, viszont van, akinek nagyon jól áll. Azt is tudni kell viselni, mint minden mást, ez pedig már csak ízlés és önkritika dolga..

Bajer Zsolt 2017.06.09. 20:11:45

Kurvalkodas mindig volt mindig lesz. Egyertelmuen arrol van szo, hogy a testukkel akarnak a nok penzt , gazdasg pasit szerezni.

Bajer Zsolt 2017.06.09. 20:26:27

"A miniszoknya szexuális vonzata ma is él"

Egyebbkent ez szerintem szimpla mellebeszeles. Szo nincs itt valami kulonleges erdekes ruharol. Egyszeruen csak arrol van szo, hogy nok meg nem mernek meztelenul kimenni az utcara, mert meg nem lehet. Mostanra a miniszoknya nem a szabadsag forradalom jele, hanem egyertelmu korlatozas. Ha tehetnek a nok 10 eves kor folott, mar regen meztelenul szet tett labbal jarnanak az utcan, nem ruhaban.

efi 2017.06.09. 20:48:54

2014-ben dúlt a vietnami háború, tömegek őrjöngtek a Beatlesért és a Rolling Stonesért, ember repült az űrbe és a nők először jutottak fogamzásgátló pirulához ?

Obszerváló 2017.06.09. 21:26:25

"E forradalmak közepette a II.világháború utáni baby boom generációjának fiataljai megpróbálták magukat megkülönböztetni az előttük járó nemzedéktől, és úgy gondolták, hogy ezt legradikálisabban testük megmutatásával tehetik – írja a Huffington Post."
Lófütyit. A férfiaknak próbáltak és próbálnak azóta is tetszeni vele.

Inkább a kollektív gyengeelméjűségé.

ostvan1 2017.06.09. 22:44:43

A női ruhák rövidülése egy általános tendencia volt. Szextől függetlenül. Gondoljunk pl. az apácaruhák hosszának a csökkenésére.
Egyébként a szexuális vonzerő nem függ össze a szoknya hosszával. Bőven ismerek olyan nőket, akikből nem sugárzik szex minimális ruhában (pl. bikiniben), de akár teljesen ruhátlan állapotukban sem.
Azok a férfiak, akik szerint a szoknya rövidsége izgató (a nő szándékától függetlenül), azok (maguknak is) hazudnak. Nekik mindegy, hogy milyen a ruha, csak a nő kapható legyen (kevés ellenkezés, a lebukás esélye legyen minimális).

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.06.09. 23:13:02

Nagyon régi tévhit, hogy az öltözködés annál szexibb, minél több marad fedetlenül a nő testéből. Aki ezt állítja, az egyszerűen nem ismeri a 'szexi' szó jelentését. És még csak az sem igaz, hogy automatikusan izgató, csinos, vonzó, nőies, csábos a minden törvényesen közszemlére tehető bőrfelületét közszemlére tevő nő. Akinek vastag a térde, vaskos, vagy éppen homorodóan sovány a combja, az feleslegesen hívja fel erre a rá pillantó ember figyelmét, már persze ha a szándéka az, hogy csinos stb. legyen. A ruha nem egyszerűen elfed, hanem "optikai tuning", az előnytelen alkati vonások rafinált elrejtésével. A miniszoknyában nincs semmi rafinált, csakis a szép combú nőknek áll jól, és kész.

dr. mesterséges színezék 2017.06.09. 23:45:58

@Bajer Zsolt: Bokornak néznek? Pedig olyan kedves srácnak tűnsz...

na4 2017.06.10. 08:31:55

Az egyik legszebb női ruhadarab. Éljen soká!

Zionnépe 2017.06.10. 09:03:36

Mi történt, idehordta a szél az összes szemforgató farizeus idiótát?
Méghogy nem szép és szexi a miniszoknya?! Szerintetek akkor burka kell meg apácaruha a nőkre? Esetleg ti is a pedofil homokos papok táborát erősítitek?
Tudjátok a mutulmánok - akik szerintetek az ördöggel cimborálnak - pont azért vezették be a nőkre a burkahordás kötelességét, mert mknél több látszik egy nő alakjából illetve minél csinosabb, szexibb ruhát visel, annál inkább készteti bűnbeesésre a férfiakat.
Na most akkor muzulmánok-e vagytok ;-) ?!

calen 2017.06.10. 15:52:29

Az utolsó két hozzászólás a szívemből szólt. Mindig feldobja a napomat, ha csinos, miniszoknyás nőt látok. Ez csak érintőlegesen szól a szexről. Az életminőséget is emeli, ha ilyet lehet látni az utcán, vagy akárhol (férfiként); vagy ha szabadon lehet viselni (nőként).

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.06.10. 20:53:05

@calen: "Mindig feldobja a napomat, ha csinos, miniszoknyás nőt látok."

Az enyémet is. Csak sajnos a miniszoknyás nők tekintélyes része jobban tenné, ha nem venne fel miniszoknyát. Nem elvből, hanem csak mert nekik előnytelen.

@Zionnépe: A hülyeséged a muzulmánokkal meg a burkával csak a szokásos hőbörgésre hasonlít. A miniszoknya és a burka között rengeteg más lehetőség is van. Tőlem hordhat minit egy kövér, oszloplábú csaj is, csak értelme nincs, számomra. És mielőtt valaki erre gerjedne, tisztázom: a kövér oszloplábú csaknak sem kell burkában vagy zsákban járnia, tőlem járhat egyetlen pendelyben is, csak nem néz ki jól.

]{udarauszkasz 2017.06.10. 20:55:45

Uramatyam. 2017ben ide fejlodtunk vissza? Ez szep. En pl.megorulok a hosszu hajert. Es rajtam kivul meg jopar ferfi szerintem. Most akkor minden no jarjon kontyban,sapkaban? Van am onfegyelem is a vilagon.

Szabványok 2017.06.10. 22:27:13

@MaxVal BircaMan HJCD: Akkor ne nézz miniszoknyás lányokra!

zia77 2017.06.11. 00:39:01

Ah, akkor még milyen fiatal voltam! Szépek voltak a lányok, Lány, ill. nőismerőseim pedig igyekeztek minél rövidebb szoknyát viselni. Volt, akinél a szülők rossz szemmel nézték. Majdnem mindenkinek jól állt. Ne is szégyelljük. Fiatal nő mutasson meg magából többet. Érvényesüljön a szépsége, amely sokkal hamarabb halványul, mint szeretnénk. Aztán jött a forró nadrág a '60-as évek második felében. Hot pants as hot cakes fordítottuk az angol órán. az angol újságból.

Reactor 2022.04.25. 16:38:43

Jaj de el voltak nyomva a nők, szegények...peeeeeersze....

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása