Az óriások mítosza gyökeret vert az egész világ kultúrában, vallásaiban és a tudománynak az ellene szóló bizonyítékai ellenére nehezen oszlik szét.
A hit, hogy óriások népesítették be a Földet az idők kezdetén, a szent írásokból és a klasszikus írók regényeiből, mesékből, illetve abból tartotta magát, hogy hatalmas csontokat találtak, amelyekről csak a tudomány fejlődésével csak a 18. században derült ki, hogy állatok maradványai voltak.
A berlini és a trentói természettudományi múzeum paleontológusai publikáltak újabban a Historical Biology című folyóiratban egy tanulmányt, amelyben rekonstruálják a mítosz kialakulását. Ebből idéz a NatGeo.
Az Andrias scheuchzeri nevű szalamandra három méter hosszú csontvázának másolatát az olasz múzeum őrzi. Johan Jacob Scheuchzer 18. század eleji természettudós az özönvíz idejében kihalt óriásénak tulajdonította , amelyet ezért elnevezte Homo Deluvii testisnek. Egy másik érdekes eset Bécsben történt 1443 körül a Szent István katedrális építése közben találtak egy nagy lábszárcsontot, amelyet szintén egy régen élt óriásénak hittek és sokáig ereklyeként őriztek a katedrálisban. Később köttek rá, hogy mamuté volt. A csont most a bécsi egyetem földtudományi fakultását gazdagítja.
A múlt számos itáliai írója utalt műveiben az óriások létezésére. Ilyen volt Lodovico Moscardo 17. századi veronai gróf, aki egyik művében azt állította, hogy az általa alapított veronai múzeumban látható óriási fog egy hatalmas méretű emberé volt.
Moscardo a Biblia egyik leghíresebb epizódjával támasztotta alá elméletét: a Dávid által legyőzött Góliátéval. Szerinte az óriások eredete még Matuzsálem korára megy vissza, amikor Séth, Ádám és Éva fiának férfi utódai egyesültek Noé fia, Kám nemzedékének gyönyörű nőtagjaival.
Ezzel szemben Riccardo Simone a 3. századi görög filozófust, Trallesi Flegónt idézi, aki Opuscula de rebus mirabilibus et logaevis című művében azt írja, hogy Tiberius római császár uralkodása udején óriási emberek maradványaira bukkantak: ők voltak az Odüsszeiában leírt kükploszok. Egyiküknek egy fogát elvitték a császárnak, aki félelmében megérinteni sem merte azt.
„A klasszikus mitológia vadaknak tekintette az óriásiokat, az Odüsszeia a küklopszokat emberevőknek. Ez a szicíliai törpe elefántok koponyájának téves értékeléséből adódott. A kisebb állatok csontjairól viszont azt hitték, hogy a normális méterű emberek lerágott maradványai” – magyarázza Marco Romano, a trentói egyetem kutatója.
Több 16. századi itáliai történetírónak volt az a véleménye, hogy Szicília és Szardínia első lakói óriások voltak, akiket Isten az özönvízzel pusztított el. Létezésüket szerintük a nuraghék bizonyítják. Egyesek, ugyancsak a 16. században Pozzuoli vulkánját, a Campi Flegreit is az óriások harcával kötötték össze.
Csak a 18. század közepén történt meg, hogy Hans Sloane, a brit Royal Society elnöke az anatómia fejlődése alapján ki tudta mutatni, hogy mindezek az óriási csontok a cetfélék és a szárazföldi négylábúak maradványai. De még ma is vannak, akik ragaszkodnak az óriások mítoszához.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
