El kell felejteni azt a sztereotípiát, mely szerint a neolitikumban a nők nem vándoroltak, helyben gyűjtögettek és őrizték a ház tűzhelyét. Kiderült, hogy a férfiakkal ellentétben ők vándoroltak és ismeretekkel gazdagították a közösségüket.

Ezt mutatja ki egy elemzés, amelyet a jénai Max Planck Intézet és a müncheni Történelemelőtti és Régészeti Intézet kutatói végeztek a németországi Lech völgyében talált, Kr.e 2500-1650 között eltemetett 81 emberi maradványon.

A késő kőkorszakban a temetkezési szokásokra volt a jellemző, hogy a család tagjait közös sírba helyezték el, így több generáció csontjait találták meg a régészek.

A kutatók megvizsgálták DNS-üket és fogaik stroncium tartalmának izotópjait és ennek alapján állapították meg, hogy a női maradványok genetikailag különböznek a férfiakétől. Sok nő vándorolt oda, például a mai Erdélyből valószínűleg azért, hogy férjet találjanak maguknak. A Lech völgyében beilleszkedtek új családjukba, amelyek befogadták és velük közös sírba temették el őket.

Ebben a patriarchális társadalomban, ahol a férfi lakhelyén stabilizálódtak a családok, a nők mobilitása kb. 800 évig tartott – állapították meg a kutatók.

Ezek a nők átadták ismereteiket, például a fémek megmunkálását.

„Mindnyájan ismerjük a történeteket a harcos, vadász férfiakról, a nőkről és a gyerekekről, akik otthon várták őket, de a dolgok nem egészen így történtek” – magyarázta Philipp Stockhammer, a kutató csoport vezetője – Arra következtetünk, hogy a női mobilitás oka a férjkeresés. Nincs semmi nyom arra, hogy az eredeti családjuk kényszerítette volna őket. A külföldi nőket az új helyen ugyanúgy temették el, mint a sajátjaikat. Úgy látszik, ugyanaz volt a státusuk.”

„A nők nem csoportban, hanem egyenként, „egyénileg” hagyták el szülőhelyüket. Ez Közép-Európa lakosai életének jelentős jellemzője volt ebben a periódusban. A nők akár 300 km-rel is eltávolodhattak szülőhelyüktől, mutatják ezt a fémek és a fogak elemzései. Messziről jöttek és hozták magukkal gondolataikat is” – fűzte hozzá Stockhammer.