Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Pasolinit figyelte az olasz titkos szolgálat

pier-paolo-pasolini.jpg

Az olasz katonai titkos szolgálat, a SID, amely az 1969. decemberi milánói Piazza Fontana-i merénylet körül is igyekezett összekuszálni a szálakat, megfigyelés alatt tartotta Pier Pasolo Pasolinit. Nem véletlenül. Az 1975-ben máig tisztázatlan körülmények között meggyilkolt író-filmrendező ugyanis levelezést folytatott Giovanni Ventura szélsőjobboldali terroristával, aki a börtönben már eljutott arra a pontra, hogy részletes vallomást tegyen: kék és miként készítették elő a kereskedelmi bankban elkövetett, 17 halálos áldozattal járó robbantást, hogy a félelem légkörét teremtsék meg a társadalmi feszültségekkel teli Olaszországban – írja a L’Espresso.

42 év telt el Pasolini halála óta és hivatalosan még mindig az idén elhunyt, az események idején 17 éves Pino Pelosit tartják gyilkosának. Most Paolo Bolognesi, az 1980. augusztusi bolognai pályaudvari merénylet áldozatainak hozzátartozóit tömörítő társaság elnöke, és Andrea Speranzoni ügyvéd egy oknyomozó könyvben kérik a római igazságügyi szerveket: vizsgálják ki újra az eset körülményeit azoknak az új elemeknek az alapján, amelyek kiderültek a Catanzaróban tartott Piazza Fontana-per hatalmas anyagának digitalizálása során.

Ez utóbbi akták között a könyv szerzői találtak egy Pasolinire vonatkozó anyagot, amely bizonyítják, hogy figyelték magán- és szakmai életét, és főként arra voltak kíváncsiak, hogy mit tartalmat az a 8 ezer méteres filmszalag, amelyet a December 12 című, 1972-ben készült dokumentumfilmjéhez használt fel. A filmben PPP az „állami merénylet” verzióját támogatta a „vörös vonallal” szemben, amely alapján a milánói anarchistákat akarták vádolni.

A Pasolini: egy politikai gyilkosság című könyvet, amelyet a gyilkosság évfordulóján az olasz képviselőház Aldo Moróról elnevezett termében mutatták be a szerzők.

PPP 1975 elején kapta meg Ventura levelét a börtönből és úgy döntött, hogy válaszol neki. Levelezésük bő két hónapig tartott. A periratok között őrzött levelekből kiderült, hogy Ventura válságban volt. Már aláírta az úgynevezett „félvallomást”, amelyben beismerte felelősséget a Piazza Fontanát előkészítő 16 merényletben (pokolgépek robbantak a padovai egyetemen, egy milánói bíróságon, és több nyári vonaton, de ezek csupán néhány sérülttel jártak). Néhány hónappal korábban Pasolini a Corriere della Serában megjelent cikkében így írt: „Én tudom azoknak a nevét, akik felelősek abban az „államcsíny-sorozatban”, amelyet a hatalom megőrzésére indítottak el. Tudom azoknak a nevét, akik felelősek az 1974-ben végrehajtott bresciai és a bolognai merényletekért. (Májusban Bresciában egy terrorizmus elleni, antifasiszta tüntetésen robbantottak, a merényletben nyolcan haltak meg, és 102 volt a sebesültek száma. Augusztusban Bologna közelében tizenketten haltak meg az Italicus expresszvonaton elhelyezett pokolgéptől. Eredetileg a vonaton utazott volna az akkor külügyminiszteri tisztséget betöltő Aldo Moro, akit az utolsó pillanatban szállítottak le beosztottai azzal az ürüggyel, hogy alá kell írnia bizonyos dokumentumokat…-GNL) Tudom azoknak a nevét, akik felelősek az 1969. decemberi merényletért. Tudom a „csúcson” lévők neveit, akik megszervezték, a régi és az új fasisztákét, akik végrehajtották azokat. Tudom, de nincsenek bizonyítékaim”.  

Leveleiben Ventura utal valami bevallhatatlan igazságra és Pasolini egyik utolsó válaszában, amelyet publikálnak a könyvben, arra kéri, hogy valljon be neki mindent. A terrorista végül 11 évet töltött börtönben, majd Argentínában telepedett le és 2010-ben halt meg.

A Pasolini-gyilkosság ügyében a bíróság első fokon Pelosit ismeretlen társakkal elkövetett gyilkosság címén ítélte el. Másodfokon azonban az ügyész kérelmére már „magányos gyilkos” lett belőle. Az elmúlt években már többször kérelmezték a perújrafelvételt, hiába.

Most a könyvben foglalt új elemek birtokában – többek között a helyszín, az ostiai csónakkikötő közelében lakók tanúvallomásaival – a római ügyészség új vezetésével jóváteheti elődei bűnét az igazság teljes kiderítésével – reménykedik a L’Espresso.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása