Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A Bank of America nem kölcsönöz többé pénzt támadó fegyverek gyártóinak

iskolai.jpg

Nem kap pénzt a Bank of Americától a jövőben a legendás Colt gyár, amely az AR-15-öt, azt a félautomata gépfegyvert gyártja, amellyel február 14-én a floridai Parkland iskolájában 6 perc alatt 17 diákot öltek meg.

„Hozzá akarunk járulni a mészárlások megszüntetéséhez – nyilatkozta Anne Finucane, a bank alelnöke a Bloomberg TV-nek – Az utóbbi hónapokban intenzív beszélgetéseket folyattunk klienseinkkel, reakciójuk az új szabályainkra vegyes volt. Van, aki helyesli, van, aki még felháborodik rajta.”

A BoA döntése azt mutatja, hogy a Wall Street egyre inkább állást foglal a fegyverek ellenőrzéséről szóló vitában, amely mindig megosztja Amerikát, de ez az első konkrét lépés a március 24-i March for Our Lives óta amelyben több mint egymillióan vonultak fel Washingtonban és főleg azóta, hogy bojkottálásra szólítottak fel azon társaságokkal szemben, amelyek üzletet kötni az amerikai fegyverszövetséggel, az NRA-jel.

A felhívás arra ösztökéli a nagy cégeket, hogy szakítsák meg a kapcsolatokat az NRA-jel, ahogy tette azt például a Delta Airlines, amely odáig ment, hogy két repülőt bocsátott azoknak a fiataloknak a rendelkezésére, akik Washingtonba mentek tiltakozni.

A New York Times írja, hogy az olyan társaságok, mint American Outdoor Brands Corporation, amelyhez a Smith and Wesson fegyvergyár is tartozik, tavaly elvesztette részvényeinek felét. A Strum, Ruger & Company jobban járt, nekik csak kisebb mértékben csökkent a bevételük.

A Mother Jones folyóirat tavalyi felmérése azonban sajnos azt mutatta ki, hogy minden mészárlás után valóságos versenyfutás indul az új fegyverek vásárlásáért.

A Bank of America tette meg tehát eddig a legkomolyabb lépést, de márciusban a Citygroup is bejelentette, hogy csökkentia hitelezést és arra kérte a fegyvereladással foglalkozó klienseit, hogy ne adjanak el fegyvert 21 éven aluliaknak, és azoknak, akiknél nem végezték személyiségi háttérvizsgálatot.

A BlackRock,  a világ egyik legnagyobb befektető társasága szintén bejelentett egy csomagot, amelyben büntetik, vagy kizárják azokat a cégeket, amelyek hadi fegyvereket gyártanak civil piacra. Ennek jelentősége abban van, hogy a BlackRock 10%-os tulajdonosa az American Outdoor Brands Corporation-nak. Kis lépés, de jelentős. Úgy tűnik, elég nehéz még elszakadni üzletileg a fegyverpiactól – írja a La Stampa.

Az aggodalmakat erősíti az a statisztika is, amely szerint az amerikai iskolai lövöldözések az elmúlt 18 évben több halált okoztak, mint az egész 20. században.

A Journal of Child and Family Studies-ben megjelent tanulmány azokat a lövöldözéseket vette számításba, ahol legalább négyen sérültek vagy haltak meg. Ezen kívül összeszámolta, hogy 1940 óta hány 5-18 éves gyerek lett az áldozata ezeknek a lövöldözéseknek.

Az Egyesült Államokban 1940-ig nem történt iskolai lövöldözés. Akkor egy kollégium igazgatója lelőtte két kollégáját, a helyi oktatási felelőst, majd öngyilkos lett, mert azt hitte, hogy el akarják bocsátani.

A tanulmány szerzői nem találtak tömeglövöldözést az 1940 és 60-as évek között sem. Az öldöklések 1979-ben kezdődtek, amikor egy 16 éves lány egy általános iskolában megölt két felnőttet és megsebesített nyolc gyereket.  A 90-es évek tragikusan alakultak. Tizenhárom lövöldözésben 36 ember halt meg. 2000 és 2018 között 22 alkalommal 66, többen, mint 1940 és 1999 között.

Riasztó tendencia – mondják a dél-karolinai Clemson egyetemének kutatói, a tanulmány szerzői. Annál is inkább, mert a 21. századi elkövetők serdülők, amiből az vonható lesz, hogy könnyebb fegyverhez jutniuk és gyakrabban szenvednek mentális problémákban vagy konfliktus-megoldási készségben. A 20. században a tömeges halált okozó lövöldözések 60%-át követték el 11-18 év közöttiek, a 21. században pedig 77%-át. A fegyveres erőszak járvány lett az USÁ-ban, amit sürgősen orvosolni kell – állapítják meg a kutatók.

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

czerka 2018.04.29. 12:02:30

"A 20. században a tömeges halált okozó lövöldözések 60%-át követték el 11-18 év közöttiek, a 21. században pedig 77%-át. A fegyveres erőszak járvány lett az USÁ-ban, amit sürgősen orvosolni kell – állapítják meg a kutatók."

Amerikában a fegyverrel okozott halálesetek nagy része öngyilkosság. Ezeket mindig együtt számolják a fegyveres bűncselekményekkel. Úgy hívják, hogy "gun deaths". Úgyhogy ennek a számnak a nagy része öngyilkosság.
A másik érdekes statisztikai trükk, hogy a tömeges haláleseteket (iskolai lövöldözéseket) felnagyítják. Pedig a fegyverrel bűncselekményben elvett emberéletek jó részét simán bűnözők, rablók, erőszakolók, bandaharcok követelik olyan helyeken, ahol durva fegyvertilalom van. Washington D.C., Chicago, Detroit.
Az összes fegyveres haláleseten belül pici szám az iskolai lövöldözések száma.

NRA-jel helyett talán NRA-vel.

A félautomata fegyverek démonizálása hülyeség. Minden modern pisztoly is félautomata.

"A BlackRock, a világ egyik legnagyobb befektető társasága szintén bejelentett egy csomagot, amelyben büntetik, vagy kizárják azokat a cégeket, amelyek hadi fegyvereket gyártanak civil piacra."

A hadifegyverek civil piacra nem kerülhetnek. Az USA-ban se. Ha látszvegy AR-15-t vagy Kalasnyikovhoz hasonló fegyvert, akkor az 99.99%-os valószínűséggel csak félautomata sportpuska, ami csak külsőre hasonlít egy M-16/M-4-es puskára vagy AK-47-esre.
Egy valóban hadipuska vagy géppuska, ami automatán is működik, különadóval sújtott, külön engedély kell rá és kb. tízszer annyiba kerül, mint egy félautomata sportpuska.

Fredddy 2018.04.29. 13:02:04

A katonai/támadó fegyverekkel az a baj, hogy ez a fogalom nem egy egzaktul körülírható, műszaki paraméterekre lefordítható dolog, a mai fegyverek ráadásul annyira modulárisak, hogy egy csavarhúzóval és némi netes rendeléssel bárki csinálhat magának ,,katonai fegyvert" akármiből. Ezért a betiltásukra egyszerűen nem lehet normális törvényt hozni- pedig már a 90-es években próbálkoztak vele.

A fegyveres bolondok nagy száma nem csak a fegyvertörvény hibája, hanem az amerikai egészségügyé is. Minden fegyvervásárlás előtt utánanéznek az embernek egy FBI által üzemeltetett adatbázisban, amiben a mentális problémák is szerepelnek- már amennyiben az illetőt valaha kezelte valamilyen orvos. (Magyarországon pl mindentől függetlenül külön pszichológiai vizsgálatot kell végezni a fegyvertartáshoz)

Iskolai lövöldözések után nem azért ugrik meg a fegyvervásárlás, mert hirtelen mindenki kedvet kap iskolailövöldözni, hanem, mert az amerikai fegyvertörvények általában a fegyverek kereskedelmét korlátozzák. Ha szigorítás van kilátásban, akkor mindenki még az enyhébb szabályok alapján akar gyorsan bespájzolni.

¿Qué tapas hay? 2018.04.30. 09:18:23

@czerka: Az idézett statisztikából én nem feltétlen ugyanazt a következtetést vonnám le mint a "kutatók". Amennyiben a vizsgált időszakban a fegyvervásárlás és a fegyvertartás szabályai lényegükben nem változtak, akkor a probléma másutt van, mégpedig vélheően a vizsgált korcsoport érettségében, illetve nevelésében.

czerka 2018.05.03. 06:02:27

@Fredddy: igen, az iskolai lövöldözések után megugrik a fegyvervásárlás, mert az emberek félnek, hogy a kormány valami alkotmányellenes fegyverkorlátozást fog bevezetni.
Pont azért, mert az alkotmányt tisztelő Trumo lett az elnök, az amerikaiak kezdtek egyre kevesebb fegyvert venni, hisz nem fenyeget most egy diktatórikus fegyvertilalom, mint Hussein Obama idején. Ezért ironikus módon pont Trump miatt esni kezdtek a fegyvereladások és sok fegyvergyártó bajba került.

@¿Qué tapas hay?: Ma az USA-ban évtizedek óta a legalacsonyabb szinten van az emberölések és erőszakos bűncselekmények száma. New Yorkot már London is megelőzi emberölési rátában. Tehát az egykor roppant veszélyes New York biztonságosabb, mint London. Ezt azért ízlelgessük.
És miközben a Amerika egyre biztonságosabb, egyre több fegyver van magánkézben, a fegyverellenes lobbi egyre hangosabb. Ez nekem nem áll össze.

Fredddy 2018.05.03. 10:47:32

@czerka: az amerikai közbiztonságtól azért ne essünk hanyatt, 8-ról 4-re sikerült letornászniuk a százezer főre jutó emberölések számát 30 év alatt, miközben ez a szám nálunk 1,5 alatt van, Nyugat-Európában meg még ennél is jóval alacsonyabb. Az amerikai fegyvertartás fő kérdése egyáltalán nem a közbiztonság, hanem az a többszáz éves elv, hogy a civil kézen lévő fegyvermennyiség biztosítékot jelent a kormányzat túlkapásai ellen- a fegyveres lázadás joga benne van a Függetlenségi Nyilatkozatban, az egész USA alapításának ez volt a jogalapja.
lemil.blog.hu/2017/06/19/miliciak_es_civil_fegyvertartas_az_egyesult_allamokban#comment-form

London és New York közbiztonságának összehasonlítása egyszerű demagógia, mert a különbség nem a civil kézen lévő fegyvereken múlik. Kojak New Yorkja akkor tűnt el, mikor a new yorki polgármester bevezette a zéró tolerancia-elvet a bűnözéssel szemben, london közbiztonsága meg az utóbbi években romlott óriásit a bandaháborúk és a rendőrség alulfinanszírozottsága miatt.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása