Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Tíz gyilkos mondat, amelyeket egy pár nem mondhat ki veszekedés közben

couple-fighting-5.jpg

A veszekedés jót tesz  a szerelemnek – mondják a párkapcsolat szakértői – feltéve, ha bizonyos határokon belül marad, különben negatív következményei lehetnek.

Marina Cozzolino olasz pszichoterapeuta szerint a „mértéktartó” veszekedés oldja a feszültséget, javítja a kommunikációt, erősíti a kapcsolatot, mivel együtt oldanak meg egy problémát. A veszekedésben mindkét fél a saját identitását erősíti meg, azt  különbséget, amely a valakihez tartozás és a valakibe olvadás között van.

Néha azonban a párok túllépik a határt, és olyan sértő szavakat vágnak egymás fejéhez, amelyek megrendítik kapcsolatukat.

Cozzolino szerint, aki egyben az olasz Klinikai Szexológia-társaságnak is elnöke, „A nyelv együttműködésre, építésre, nem rombolásra szolgál. A párkapcsolat a felek választásán alapul, és nem lehet egyik felet sem állandóan letorkolni. Ezért fontos kerülni az erős, támadó szavakat, amelyek sokszor csak a jéghegy  csúcsát jelzik egy felgyülemlett agresszivitásnak, amelyet ok nélkül a partnerre zúdítunk.”

A pszichoterapeuta szerint a következő kifejezéseket nem szabad kiejtenie annak, aki ragaszkodik a kapcsolathoz:

1.”Még te is ráteszel egy lapáttal a sok problémámra.”

Ez azt jelenti, hogy a partner az illető problémái után következik és maga is problémát jelent. Ezzel kizárja a saját gondjaiból, és azt is közli, hogy a partner nem érti meg a problémáit, segíteni pedig még kevésbé tud rajtuk.

Helyette azt lehetne mondani: „Szerelmem, bocsáss meg, nem vagyok jó hangulatban, problémáim vannak. Akarod, hogy beszéljünk róluk?”

2.”A sok áldozat után, amit érted hoztam…”

Mindazokat a dolgokat hánytorgatja fel ezzel az illető, amit korábban örömmel tett. Magát így áldozatnak tünteti fel, bűntudatot ébreszt a partnerben, aki védekezésül agresszívvá válik. Végül ördögi kör alakul ki, amelyben már nem lehet tudni, hogy ki az áldozat.

A fenti mondat helyett inkább fogalmazzunk így: „Mindig a javadat, a közös javunkat akartam. Lehet, hogy tévedtem, de akaratlanul.”

3.”Hallgatnom kellett volna a barátnőimre. Ők azonnal tudták, hogy milyen vagy…”

Ez a mondat azonnali szakítást jelent. Az egyik oldalon van a sértett fél és barátnői, a másik oldalon a partner, ellenségként.

4.”Sosem csinálod jól, hagyd, majd én…”

A partner állandó alábecsülése ellentétben áll a szerelemmel, aki szeret, az bátorít, ösztönöz. Megbecsülés nélkül nincs szerelem. Sokkal jobb, ha tréfás hangon, mosolyogva azt mondjuk: „Nekem sem szokott sikerülni, próbáljuk meg együtt.”

5.”Az egész a te hibád.”

A felelősség áthárítása gyakori taktika és egyetlen célja sokszor csak saját hibánk igazolására szolgál: tévedtem, de csak azért, mert te ilyen vagy. Ez súlyos vád, amelyet tanácsos enyíteni: „Ha hibáztál, ezen mindig lehet segíteni. Mondd meg, hogyan tudok Neked segíteni.”

6.”Megmondtam…”

Ettől mindenki dühös lesz, mert úgy érzi, hogy gyerekként kezelik, míg a másik a mindentudás birtokában föléje kerekedik. A mondat enyhítő változata lehet: „Gondoltam, hogy ilyesmi történik.”

7.”Átkozott legyen a nap, amikor veled találkoztam.”

Aki ezt kimondja, meg akarja semmisíteni a másikat. Azzal vádolja, hogy tönkretette az életét, ő az okozója minden szenvedésének és elfeledkezik arról, hogy az együttélésről közösen döntöttek és közösen felelősek boldog és boldogtalan mindennapjaikért.

8.”Az exem rendesebb volt.”

Ez azt jelenti, hogy aki mondja, még mindig gondol rá, hogy a jelenlegi partner meg sem közelíti az előzőt, és tévedett, amikor a jelenlegit választotta. Nem kell pszichológusnak lenne ahhoz, hogy megértsük, mennyire kegyetlen ez a mondat. Mit szólna, ha ezt visszakérdeznék tőle?

9.”Tudtam, hogy nem bízhatom benned.”

Ez olyan, mintha azt mondaná valaki, hogy alapjában véve soha nem bízott a partnerében, sejtette, hogy nem megbízható, tehetségtelen. A mondatban sok a negatív, korábban visszafojtott érzés. Ez bizonytalanságot kelt a társban és gyengíti a kapcsolatot. Frusztrációját kérdésben is felteheti a mondat gazdája: „Azt mondod, hogy nem bízhatom benned?”

  1. „Nem érted?”

Ez a kérdés gyakran elhangzik és nemcsak a partnernek, hanem gyereknek, szülőnek, barátnak szól és ellentétes a rendes kommunikáció minden szabályával, továbbá a jólneveltséggel. Ha a másik nem érti, amit mondunk, nyilvánvaló, hogy mi nem magyaráztuk meg jól. A megértés hiányának felelőssége nem azé, aki hallgatja és jobb azt mondani, hogy „talán nem tudtam jól megmagyarázni.”

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

...in the world 2018.08.16. 15:14:37

plusz pár mondat:
"Lefeküdtem a húgoddal"
"Fura, hogy te nem örökölted a nagy melleket anyádtól"

ezek is viszonylag nagy eséllyel kapcsolatgyilkos mondatok.

zokogjatok 2018.08.16. 15:30:58

"Ha a másik nem érti, amit mondunk, nyilvánvaló, hogy mi nem magyaráztuk meg jól."

Ez általánosságban (nem feltétlen párkapcsolatban) nem ilyen egyszerű. Van, hogy a másik valamiért (egóból, figyelmetlenségből, stb) nem akarja megérteni a témát, nem tesz rá erőfeszítést, vagy a te szempontjaidat nem tudja átérezni. Nem csak arról lehet szó, hogy rosszul magyarázol el valamit.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.16. 15:42:16

Amíg megvan a szeretet, bármit lehet mondani, mert minden megbocsátható

jandera 2018.08.16. 15:48:19

@maxval balcán bircaman:
Tudod mi az a szexrodeó?
Na, arról van szó, hogy amikor te vagy felül, és a partnered eljut a csúcs közelébe, akkor halkan a fülébe súgod, hogy az előző partnereddel jobb volt.
Aztán méred, hogy hány másodpercig tudsz fennmaradni..
Ja, és a szeretet sem igazán számít ilyenkor

jandera 2018.08.16. 16:05:01

@maxval balcán bircaman: Bocsi, de te szeretetről írtál nem szerelemről.

ételizésítő 2018.08.16. 16:49:24

@maxval balcán bircaman:
Igen, egy csomóan hozzák fel a Love Story c. filmnek azt a mondatát, hogy "A szerelem azt jelenti, hogy nem kell bocsánatot kérni.". De ez baromság.

@...in the world:
Esetleg a húg mellé még az anyát is érdemes megemlíteni, de ha nővér van, azt is. Szélsőséges esetekben a férfi családtagokat is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.16. 16:53:40

@ételizésítő:

De, bocsánatot kell kérni, s meg kell bocsátani. Nagy különbség!

szepipiktor 2018.08.16. 16:57:00

Szerencsés vagyok, 16 éve nem lehetséges olyan kapcsolatom, melyben ilyen mondatokra szükésg lenne...
Egy az alapja egy normális kapcsolatnak: EKKOR jössz és EKKOR mész. Illetve en ekkor érkezem és ekkor távozom.
A cél meg szent.
Nincs olyan, hogy mosok, főzök (tam, tem) rád, meg hasonlók, ha nem tetszik, el lehet menni.
.
De azért az a cím a címlapon megint nagyon durva...
"párkapcsolat gyilkos mondat"
az érvénye magyar szabályok szerint:
"párkapcsolatgyilkos"
erős engedménnyel
"párkapcsolat-gyilkos"
Szóval legalább a címlapon ne legyünk már ennyire genderek.

tengier1 2018.08.16. 18:01:35

pont olyan vagy,mint az anyád...

qwertzu 2018.08.16. 21:26:48

Minden orgazmust színleltem!
Nem tőled van a gyerek.

Minden orgazmust színleltem! (férfiként)
-----------------------------------------------------
Más:

Én kétszer teljesen komolyan megmondtam az asszonynak, hogy fogyjon le. Se nem hagyott el, se nem mozgatja a füle botját, rohadtul nem akar fogyni.

Ötletek?

unom_ma 2018.08.16. 22:59:33

@szepipiktor: Ja, ha fizetett kurva vagy, akkor így működik.

HgGina 2018.08.17. 01:05:01

@qwertzu: Apaaaaa... miért szalad az anyu cikcakban?
Ne dumálj fiam, csak adogasd a lőszert!

IV. (Parkoló) Béla · http://aparkolokiralyai.puruttya.hu 2018.08.17. 09:45:14

A "Neked nagyobb farkad van, mint az ocsednek" mondtad is sokat tud lenditeni egy kapcsolaton.

DocBulywood 2018.08.17. 12:58:56

"Ha a másik nem érti, amit mondunk, nyilvánvaló, hogy mi nem magyaráztuk meg jól."

Mit akartál mondani?

Szerintem ezt, de hadd ne találjam már ki:

"Ha a másik nem érti, amit mondunk, nyilvánvaló, hogy mi nem jól magyaráztuk meg."

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása