Színek és foltok

Göbölyös N. László blogmagazinja

2018. ápr 26.

Walter Veltroni: Az én 13 éves Hatvannyolcam

írta: Göbölyös N. László
Walter Veltroni: Az én 13 éves Hatvannyolcam

68/50 – 12. rész

8c4b0906-3e82-11e8-bc8c-1e438c369b8c_f6346a_1_-kb3b-uua6na8kpo04ppm-1024x576_lastampa_it.jpg

Walter Veltroni, Róma egykori polgármestere, a L’Unitá volt főszerkesztője, az olasz baloldali Demokrata Párt első vezetője, és miniszterelnök-helyettese még csak kiskamasz volt 1968-ban. De, mint a La Stampának adott interjúban elmondta, akkor 13 évesnek lenni nem olyan volt, mint ma.

-Különleges levegőt szívtunk. Olyan volt, mintha erős szél hajtott volna minket. Az az évet a Time „mirabilisnek”, azaz csodálatosnak nevezte. Nem kezdet volt azonban, inkább egy végső pillanat egy évtized óta érő kulturális és gazdasági növekedési folyamatnak – mondja Veltroni.

-Pedig a francia diákok azt skandálták, hogy „Ez csak a kezdet”.

-Inkább csúcs volt, talán egy befejező aktus. Az Alpokon túli, a tengerentúli és még inkább az ...

Tovább Szólj hozzá

történelem 1968 Olaszország kontesztáció Veltroni

2018. ápr 21.

Könnyebben lélegeztek neandervölgyi őseink

írta: Göbölyös N. László
Könnyebben lélegeztek neandervölgyi őseink

1387468713708_neand.jpg

A mai emberrel összehasonlítva, a neandervölgyiek alacsonyabbak voltak, ellenben erősebb volt az álluk és szélesebb az orruk. Ha sikerül megtalálni ezeknek a különbségeknek az okait, a kutatók pontosabban megrajzolhatják eme ősünk profilját, és az azokat a tényezőket, amelyek a fejlődését irányították.

A Proceedings of The Royal Society-ben megjelent tanulmány egy lépéssel előbbre visz ebben a kutatásban.

A tudósok digitális modelleket készítettek a neandervölgyi, a heidelbergi és a mai ember koponyájáról és összehasonlították a különbségeket.

A neandervölgyi erős állával kapcsolatban leginkább elfogadott feltételezés eddig az volt, hogy a rágáshoz volt szükséges, illetve egy nagyon kifejlett, megragadási képesség ...

Tovább Szólj hozzá

történelem antropológia neandervölgyi őskor Nagy-Britannia

2018. ápr 20.

Helsinki 2025-ig „nulla káros kibocsátású” város lesz

írta: Göbölyös N. László
Helsinki 2025-ig „nulla káros kibocsátású” város lesz

header_sibelius_monument_nature_statue.jpg

A finn szakemberek olyan tervet terjesztettek a főváros önkormányzata elé, amely lehetővé teszi, hogy 1990-hez viszonyítva  80%-kal csökkenjen a CO2-kibocsátás.

A dokumentum, amely a civil szervezetek közreműködésével készült, 143 pontban határozta meg a megvalósítás konkrét módjait.

Néhány közülük: egyötöddel tervezik csökkenteni a CO2-t a régi épületek fűtésrendszerének modernizálásával és szigorítják az újak építési szabályait. Napelemekkel szándékoznak megtermelni a váris elektromos szükségletek egyhatodát. 69%-kal kívánják csökkenteni a közlekedés által okozott kibocsátásokat fenntartható eszközökkel és 10%-ről 70%-ra emelni a város tulajdonában lévő Helen szolgáltató energiatermelésében a ...

Tovább Szólj hozzá

környezetvédelem Finnország

2018. ápr 19.

A zene titokzatos arca

írta: Göbölyös N. László
A zene titokzatos arca

3_everybody_hurts_rem_everybody_hurts_r5a9935-kiqd-u111035560009r6b-1024x576_lastampa_it.jpg

Beethoven azt állította, hogy a zene beszél. A kritikusok sokszor megpróbálják magyarázni, hogy egy zene miről mesél, fantáziadús értelmezéssel. De eddig még senki sem mutatta meg a zene arcát, mozgásait.

Nehéz elhinni, de a fotókon jól látható és nem is a fantázia terméke. Amit Michel Ardu fotósnak sikerült elkapni, azt máris művészeti alkotásnak tekintik – írja a La Stampa.

Hogyan lehetséges? „A hanghullámok energiáját felhasználva és ütköztetve azokat egy kis tömjénfüsttel. Amikor a hanghullámok áthaladnak a füstön, megtörik a vonal egyensúlya, és kirajzolódik belőle az, amit én a zene önkifejezésének tekintek. A hang szabadon felfedi formáját” – magyarázta a fotós.

Fényképet készíteni a zenéről ...

Tovább Szólj hozzá

Fotó Zene Franciaország Képzőművészet

2018. ápr 18.

Chappaquiddick, Ted Kennedy elátkozott napja

írta: Göbölyös N. László
Chappaquiddick, Ted Kennedy elátkozott napja

kennedy-court_1469794c.jpg

1969.július 18 éjszakája volt, amikor Massachusetts-ben  híressé vált a Chappaquiddick szigete és véget ért Edward Kennedy elnöki álma.

Most, hogy megjelent az Egyesült Államokban John Curran filmje, a Chappaquiddick , a Panorama felidézte a történeteket.

1969 július 18-án a sziget hajón volt elérhető Edgartown városából. A Lawrence Cottage-ben buli volt, amelyen részt vett hat lány, akik egy évvel korábban a meggyilkolt Robert Kennedy választási kampányának stábjában dolgoztak. Köztük volt Mary Jo Kopechne is. A meghívottak között volt még Ted Kennedy öt barátja. Mind a hat férfi nős volt, a lányok viszont szinglik voltak. Kennedy felesége éppen terhes volt és a tragédia okozta sokk miatt elvetélt.

A playboy hírében álló ...

Tovább Szólj hozzá

politika történelem bűnügy USA Kennedyek

2018. ápr 17.

Az élet szimbóluma Botticelli Vénuszán Flóra köntöse alatt

írta: Göbölyös N. László
Az élet szimbóluma Botticelli Vénuszán Flóra köntöse alatt

151208818-49851d55-d421-49eb-815e-147252a80a19.jpg

A tavasz istennőjének, Florának a köntöse alatt egy tüdő rejtőzik Sandro Botticelli Vénusz születése című csodálatos festményén. Erről meg van győződve Davide Lazzeri olasz plasztikai sebész, aki az orvostudomány művészeti megjelenéseinek kutatója.

Egy másik, 2016-ban megjelent tanulmányában néhány fontos részlet alapján feltételezte például, hogy Michelangelo ízületi gyulladásban szenvedett.

Lazzeri elmondta a La Repubblicának, hogy egy 2009-es amerikai tanulmányból indult ki, amelyben azt írták, hogy Botticelli Tavaszának megfestett egében és virágjai között két tüdőt véltek látni, ami a lélegzés szimbóluma és ennek alapján alaposabban megvizsgálta a firenzei Uffizi képtár egyik gyöngyszemét, a Vénusz ...

Tovább Szólj hozzá

képzőművészet festészet Olaszország Botticelli orvostudomáyn

2018. ápr 16.

Amikor a doktor dalokat ír és rockot játszik a betegeknek

írta: Göbölyös N. László
Amikor a doktor dalokat ír és rockot játszik a betegeknek

marco-lombardozzi_medico-musicista.jpg

Marco Lombardozzi olasz orvos-pszihoterapeutának az orvostudomány mellett a zene a szenvedélye. Dalokat ír, amelyeket a pácienseinek ajánl. CD-t is készített, amelynek két fő száma a Psico rap és a No, dottore – írja a La Repubblica.

„A két dalban – magyarázta – meg akartam jeleníteni mind az orvost, mind a páciensét. Az orvost, aki meg szeretne gyógyítani minden betegséget és szenved attól, hogy ez nem sikerül neki, és a beteget, aki vizsálat közben inkább csak egy számadatnak érzi magát. Mindkét szám bírálja azt az orvoslást, amely nem tartja tiszteletben a páciens egyéniségét, főként a pszichiátriai betegekét.”

Lombardozzi műveit bemutatták római Arciliuto színházban. Egy gitáros és egy harmonikás kísérte őt. A ...

Tovább Szólj hozzá

zene gyógyítás Olaszország

2018. ápr 15.

A Marshall-terv 70 éve

írta: Göbölyös N. László
A Marshall-terv 70 éve

marshall.jpg

Hetven évvel ezelőtt, 1948. áprilisában érkezett meg az első amerikai pénzügy segély a II.világháborúban legyengült Európa újjáépítésére.

A következő három és fél évben, egészen 1951. decemberéig, közel 13 milliárd dollár került szétosztásra.

George C. Marshall tábornok, Harry S. Truman elnök külügyminisztere volt az, aki még 1947-ben a Harvard egyetemen elmondott beszédében javasolt segítséget az európaiaknak. A javaslat mögött az a gondolat volt, hogy Európa ingatag gazdasági és politikai helyzete veszélyessé válhatott volna Amerika számára. Nyilvánvaló, hogy az eladósodott, lerombolt európai országoknak a következő 3-4 évben élelmiszerben és más termékekben nagyobb mennyiségű importra lesz szükségük, mint ...

Tovább Szólj hozzá

történelem II.világháború USA Európa George Marshall

2018. ápr 14.

Az alpinizmus a világörökség szellemi kincsei közé kerülhet

írta: Göbölyös N. László
Az alpinizmus a világörökség szellemi kincsei közé kerülhet

alpinismo.jpg

Olaszország, Franciaország és Svájc terjesztette elő az alpinizmus világörökségi státusának javaslatát. Döntés 2019-re várható.

A hegymászás olyan kincsek társaságába juthat, mint a gregorián ének, a szanszkrit színház, a szicíliai bábopera, a kambodzsai királyi balett és a marrákesi piac mesemondói. Az alpinizmus technikai tudásával és a hegy ismeretével érdemelheti ki ezt az elismerést.

A javaslat attól a három országtól ered, ahol megszületett az alpinizmus. A Mont Blanc-ban 1786 augusztus 3-án Paccard és Balmat első expedíciójával.

Olasz részről a javaslattevők a torinói hegymúzeum és Courmayeur, francia részről Chamonix és a francia alpinista klub, a CAF), svájci részről pedig több kanton is a támogatók ...

Tovább Szólj hozzá

világörökség alpinizmus UNESCO

2018. ápr 13.

Az öngyilkosok erdeje

írta: Göbölyös N. László
Az öngyilkosok erdeje

  aokigahara_forest.jpg

Aokigahara „az öngyilkosok erdeje” néven ismert Japánban. Egyike azoknak a helyeknek, ahol a legtöbben válnak meg életükből. 2016-ban Jason Lada horrorfilmet készített róla, 2017-ben pedig egy népszerű YouTuber, Logan Paul okozott botrányt egy félresikerült videójával, amellyel pedig állítólag éppen az öngyilkosságok ellen akart szót emelni.

Vajon miért a Fudzsijama oldalában lévő erdőt választják az öngyilkosok? – tette fel a kérdést az olasz Lettera 43.

A japán lakosság számához viszonyítva a Felkelő Nap Országában van a legtöbb öngyilkos, bár 2010 óta csökken a számuk. (2017-es adat szerint 21.140-en dobták el az életüket, összehasonlításul a fele annyi lakosú Olaszországban évente 4000 körüli az átlag). ...

Tovább Szólj hozzá

öngyilkosság lélektan Japán

2018. ápr 12.

Vulkánkitörés miatt vette fel Izland a kereszténységet?

írta: Göbölyös N. László
Vulkánkitörés miatt vette fel Izland a kereszténységet?

iceland_016.jpg

A 10. század közepén Izlandon kitört az Eldgjának (a tűz torkának) nevezett vulkán. Ez a vulkanikus törésvonal, amely kapcsolódott a Katlához, a sziget egyik legaktívabb tűzhányójához, 75 km hosszú volt, és 20 köbkilométernyi magmát lövellt ki, valamint 30-70 millió tonnányi kéndioxidot.

Dr. Clive Oppenheimer, a cambridge-i egyetem földrajz-tanszékének professzora egy nemzetközi kutató csoporttal tanulmányozta ezt a kitörést és hatásait.

Az Eldgjá kitörésének pontos dátuma eddig nem volt ismert. Csak azt tudták, hogy abban évszázadban történt, amely követte az addig lakatlan sziget betelepítését. A kutatók a datáláshoz a Kína és Észak-Korea között emelkedő Packtu 946-os kitörését használták viszonyításul. A ...

Tovább Szólj hozzá

történelem vulkán kereszténység Izland