2012. ápr 19.

Színképhangok

írta: Göbölyös N. László
Színképhangok

Alfred Hitchcock szédülése kiálmodnám
magamból
hasadó
anyagaim
féltudatát

Jancsó Miklós játékai ringlispilként
forronganak
a feltekercselt
mozdulatok
messzelátó
vaktérképén
mint a hasztalanság
lóvá tett
királyai

Szabó István történelme elhajított kulcsok
pihennek
észbomlott
barázdáimon
mint varjaknak szánt
emberszem-morzsák
felettük
elhatalmasodva
háborog a beázott csend

Che Guevara utolsó fényképe

tükröt vágott
a Forradalom
villáma a
korhadó fa
arcába
mielőtt belökte
volna jeltelen
sírjába

 Borsos Miklós szobor-arca

szégyenlős
csenddel
emeli rám
teremtés-tekintetét
a delfin-kedvű
nappal
ott ahol
nőmmé vált
testemet
vajúdó
hegedű-halálok
szaggatják

 Zárókép Humphrey Bogarttal szemébe húzta
korhely kalapját
és távozott
a nyers szerelem
szomorú-szürke
füstjében

Plakátima Jimmy Deanért rövidlátó roncsok
sebesség-királya
áldott vagy Te a
délutáni teában
görnyedt gonoszságoddal
a kénkövekkel agyonvert
kékszemmel koplaló
oktalan suhancok
között
kinek
halott
hálaadást
hebegnek
a hányaveti
hittérítők
hanghordozói

 Jean-Jacques Lebel kórkép-bitófája Taposó akna, kockagránát, rajzszög-vetemény. Szuronyos sisakot viselnek a hordalékhegyek koponyái.  Vénusz pípsós papnői lövészárkot ásnak a kutyaszarnak. Dívák döglenek soklyukú díványaikon. Merevgörcs támadja meg az általános állófogadás résztvevőit melegedés közben. Heregolyóktól szitává lôtt kabátok koptatják kábulatig a karanténban kukorékoló hírlapokat. A rakásként szaporodó szemlátomások humuszából nem nőnek lila akácok, s a gázszagú diáknak sem járnak orchideák. Olajos burgonyaszirmokból fonnak a menyasszonynak mirtuszkoszorút. Napjában 68-szor elmegyek, mert örökletes túltengésben szenvedek.
Besorolták a XX. századot a munkaszolgálatos zászlóaljba. Díszsorfalat állnak nekik a malacorrú bukott eszmerendszerek.

Robert Mapplethorpe végzetes vérképe tróntörő éjszaka
lefolyóján
az ész szaga

az eredendő bűn
kereszt
fogvájóra tűzött
fokhagyma-gerezd

 Imigyen szóla 2001-ben Stanley Kubrick Űrodüsszeiája

tűzmadár fészkére szállt
a vércse ég
hőszemében
hétmilliárd
emberiség

támadnak
fel s alá a
sebhelyes vértek
a céda ezerszer
144-ek

fehérperzsa lányok
cseppenként
követnek
hogy öklömnyi
ölelésben
örvendezzenek

mámorrá mállanak
ha kezed megremeg
a máztalan
meteor-kövek

rátapos megszeppent
szférikus parázsra
az ózonévek
ópium-pipája

csókkal törve
násszal ütve
belénk fullad
a Kezdet
magasságos sírógörcse

 Sri Chinmoy Európában hangosodik
üvegszál-fejemben
az Ige
hasztalan  hangjegye

 Auguste Rodin márványszerelme hullámtörő asszony
ki kőbe vésted
mozdulatát
kedvesednek
ki a sziréneket
a pokol ajtófélfájára
szegezted
ki az ördögpatájú
szenteket
érccel felnyergelted
ki a csókokat
a múlandóság
márványába öntötted
nevezd sziklának
végzetes hitedet

 Salvador Dalí delíriuma, miközben Galát imádja

sugárutak
a fertőzött sivatagban

beletörött isten körme
a leteremtett
akkord-füzérekbe

a szűz és az orrszarvú
szerelmes körjáraton
Trisztán és Izolda
kardélen
Alice malomkerékbe törve
az édes balkonon

torzó törzsnek
mutatóujja
a pokolgép
gyermekláncfű-zsinórja

az átlépett kép
torkában dárda
a lovag
tükörkép-vacsorája

karmazsin kehely
kacér kőtábla

képregény-idill
csatornagőzben
szemenszedett dívány
öltözetlen

lóvágtás idő
csigát kergető

tigrislepkék
zöld mákgubóban
lombhullott arc
inkognitóban

galacsingörgetők
a királynők völgyében

a nagybőgő
szomjúsága
a majomagy
termő ága

a kómát is hét napig
rombolták le

 

 A párizsi Deportáltak Emlékművében

 

bezártan

mint búvárharang

az apály homokjában

a rettenet

 

hátamban kiáltás

s a tompa falak

egyszerre

szembefordultak

talán az

utolsó

ólmos kenetig

még megtartanak

Egy Montmartre-i kávéházban, Amélie-re gondolva

 

betöretlen tündérek

szerelemfényes

csikóháton

 

megszegi ígéretét

a megszentelt kenyér

sír a malom

 

záróra-sálat köt

bánat-ablakomra

kék alkonyom

 

arra megyek hol

odaadón

illatoznak az erek

női tarkókon

 

egy későn érő

szerelmes levél

asztalomon

 

húsba vágó rózsák

elhullott nyája

utamon

 

vulkán a zsebben

lavina fejemben

haragvón

 

néger a reggel

körhinta ébreszt

árulón

 

Kortárs portrékra

 

1.

Talán egy tányér kihűlt maradéka

Talán álmok hamvas martaléka

Talán egy szerető tenyér éhsége

Talán egy pillanat sötétsége

 

Mit ölel

És elvet

Eltaszít

S melenget

A tekintet

 

2.

Abszintba merülő

Faltól falig

pusztaság

 

Arcul üt egy gonddá

Gyűrt pisla

villanyfény

 

Verselő erek

Sorokká tördelt

Életvonalak

 

Szemen szedett

Szavakat szitáló

Félelem

 

Túl a csókokon

Megcsörren

A csend

 

3.

Elmosta az álom

Hajdan szép

Elárasztott

Ezer arcvonásom

 

4.

Mint csillagot

Rejtő

Illatos varázsgömb

Benne Mennyeknek

Feszülő dobbanás

 

5.

Aki előtt

Az mögött

Aki ott fent

Az odalent

Aki a fény

Az most a lény

Aki a félelem

Még táncol

velem

 

Mednyánszky László szenvedői

1.
sebesült
fény
az éj
megrepedt peremén

2.
elbitangoltak
a napsugár elől
a földönfutó
jajok

szomjan halt
csapszék-
asztalon
maradt
a rongyos tudás
szombatos sapkája

világtalan
végzetbe
vezetnek
éhen
égő
szemek

3.
olvasó sárrá
tágul a táj
kitartó lépteink
alatt

felhővé
fakadnak
a megfeszített
évszakok

és az özönvíz-
túlélők
dicsősége a
barlangból
kiragyog

4.
faggyal béleli
lenyúzott bőrünket
az útonálló háború

őrködő
alkonyatnak
örvendező
sírkövek
beszélnek
felráz
egy fejlövés
síkos saruk
tapossák az
eltévedt
keresztutakat

és a Föld sójával
hintik be
az ököllel vert
bűnbánatokat

a jövőt róják
késhegyen táncolva
fából faragott
emberéletek

a halotti
maszkabálba
harangozónak
hívnak

5.
merre merült el
a megígért
mennyország
hol már visszavonták
a Gonosz
tűzparancsát?

s hol halkan
nyújt óvó
kezet
az elemi kockás
emlékezet?

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá