2012. aug 13.

Az óriás kagyló monológja (Meditációk XII.)

írta: Göbölyös N. László
Az óriás kagyló monológja  (Meditációk XII.)

én láttam a szerelem

gránátalma-mellű

születését

a béke bárkáját

mely borba fojtotta

félelmét

a népet

mely száraz lábbal kelt

át a vízen

tízezer tolvajt

ki gyöngy-gyermekemet

kutatta méhemben

láttam cudar cápákat

daloló delfineket

csókos szájjal

cikázó csíkos lényeket

szigonyokkal

szembeszálló tengeri

tehenet

hallottam mint hörög a halál

alámerülve

mint telik sikamlós köveken

a dagály dúvad kedve

a besurranó homokot

megsirattam

a sodrás sós firkáit

magamba ittam

barázdáim bitorlóit

befogadtam

csonttá nőtt szívemet

legyezővé tártam

őriztem a habok

haragos háremét

borzoltam s befedtem

istennők erényét

elnyeltem öblömben

a zúgó víz-zenét

megmértem a

Föld görbületét

nyúltak utánam

polip-csápok és korall-kezek

lerakódtak rám

éhező évezredek

alantas bűnök és

égi szégyenbélyegek

mint kettészelt

égitest, heverek

fagyott körsugár

rajtam az erezet

erőmet akarják

átszellemült kezek

nyelvtelen harang

belsőm és beléd remeg

mikor megigézem

mágneses mezőidet

(Hurghada – Budapest, 2005. november)

Szólj hozzá