2012. aug 18.

Odalent

írta: Göbölyös N. László
Odalent

Belvárosi utcák. Mindig logika nélkül váltakoznak kertvárosi negyedek és régi bérházak, mintha nem is ugyanabban a városban lennék. Csupán egyetlen dolog közös: egyetlen házban sem laknak emberek, akivel találkozom, az mind hajléktalan.

Ott tengődnek az utcán, fiatalok, öregek, férfiak, nők, álmos, kétségbeesett és üres tekintetűek, van, amelyiknél üveg van, másoknál egy darab azonosíthatatlan ennivaló. Többségük nem is a járdaszigeten ül, hanem mellette, az úttesten, de nem kell félniük, mert egyetlen autó sem jár.

Az egyik kapualjban egy turkálónál tömörül sok lepusztult figura. Egy férfi egy női ruhát választ ki, mert a párjának születésnapja van. Pénzt szeretnék neki adni, de nem fogadja el, mondván, hogy az ő köreikben ajándékot nem illik venni, el kell lopni, de ő nem teheti, mert már többször is elítélték lopásért és visszaesőként túl sokat kapna. Ezért megkér engem, hogy lopjam el helyette a ruhát, hálából enyém lehet egy éjszakára az asszony. Fel sem merül bennem, hogy elfogadjam az utóbbi ajánlatot, de azért megpróbálkozom a lopással. Sikerül is, de rögtön menekülnöm kell.

Kijutok az utcára, ott azonban az első hajléktalan elgáncsol. Többen rám vetnék magukat, mert látják, hogy a markomban pénzt szorongatok. Végre lerázom őket magamról, és megszámolnám, mennyi pénzem maradt. Néhány fémpénz és néhány bankjegy, de egyszerűen képtelen vagyok összeadni. Végül odajön hozzám valaki, aki felvilágosít: ez pontosan négyezer forint és ha ügyes vagyok, akkor ebből akár 10 napig vígan megélek idekint…

Szólj hozzá