2012. dec 12.

Végső szabadság (Meditációk XXXI., 51. születésnapomra)

írta: Göbölyös N. László
Végső szabadság  (Meditációk XXXI.,  51. születésnapomra)

 

 

1.

Végső szabadság

amikor kipotyognak az időgép elaggott

fogaskerekei

és hibernálják Kronoszt hetedíziglen összes

gyermekével

és borostyán növi be az ítéletnap

sürgönypóznáit

és a ki tudja merre rohanó út előtted lustán

 hömpölyög

és megvár türelmesen míg lehajolsz egy asszony-szirmú

piruló pipacsért

és szétfújod egyetlen szusszal a gyermekláncfű

pihés koronáját

és rágcsálod keser-édes szárát egyre csak

önfeledten

és galacsinná gyúrhatod múlttá morzsolod

az ügyefogyott perceket

vagy mint balsorsú nászéjszakák lepedőit kiteríted

a feledés kötelére

2.

végső szabadság

amikor bekukkanthatsz félelem nélkül minden

hívogató átjáróba

és újakat vágsz fültelen falakon remete

sziklákon

és még újabbakat vágsz fortélyos felhőkön

járhatatlan jéghegyeken

és még újabbakat vágsz orvhalászok hálójában

fuldokló szavakon

és sisteregni látod magma-agyadat a Tudás hideg

gémeskútjának legalján

és kezedet nyújtod azok felé akik alattomos lékbe szakadtak

kibicsaklott korcsolyáikkal

és utánanyúlsz annak akivel a reményvesztett Senkiföldjén

egykor együtt tépelődtetek

és jut még elegendő hő tenyeredből a

télvízi talpaknak

3.

végső szabadság

amikor a zenék lerázzák magukról a kihunyt

csillagok porait

és nem csúfítják el poharadat kísértetek ragadós

ujjlenyomatai

és derűvel teljes önmagad tekint rád vissza

a tükörből

és a büszkeség birtokán osztozik vidáman

viselt meztelenséged

és a szilárd Föld lágy keringőjét táncolja

ellazult lábad

és rémálom-emléknek is kevés már a reggeli torzszülött

tekintet

és a kánikula arculcsapását megtorlatlanul

hagyod

és lehervadnak a belső nyomor kárörvendő

nyomolvasói

és  elutasítod a vezérhátrányban küzdő Halál

döntetlen-ajánlatát

4.

végső szabadság

amikor a  haszontalan fecsegések elnémulnak

 auránk közelében

és  egymásba hatolnak kerítetlen

külvilágunk gyűrűi

és kezünk izzása megfutamítja a

settenkedő bajt

és menta-hűs kendőként itatja fel utolsó

méregcseppjeinket

amikor törzsünk platán-áramlásai szerteágaznak

ittlétünk gyökereiben

és mellkasunk pergetett erdei mézének ikrái megállnak

súlyos levegőnkben

és ujjunkra csavarjuk a kitakart hajnalok

elhullajtott hajtincseit

és hang-húrjaink pengetése kitölti a Végtelen

huzatos hézagait

és cinege-kedvünk megnyugvássá csipegeti a

nehézföldűek hamvait

5.

végső szabadság

amikor  Molochnak fügét mutatva számoltatnak meg

szépségeink

és két tűz között is kettőnk lángja lobog

a legvörösebben

és az alászállt Mennyek tornácán hancúroznak

szívünk gömbvillámai

amikor az elemek ütközőzónája lesz ágyunk

és mi benne az oldó kötelék

Zene: Pandit Ravi Shankar

Grateful Dead: Dark Star

2007. július 19 – 31.

 

 

Szólj hozzá