2013. jan 18.

Hogyan gondozzák a Sixtusi Kápolnát?

írta: Göbölyös N. László
Hogyan gondozzák a Sixtusi Kápolnát?

A Corriere della Sera újságírója különleges kegyben részesült: engedélyt kapott, hogy tanúja legyen a Sixtusi Kápolna gondozásának.

A kápolna portalanítása régi gyakorlat. III. Pál pápa vezette be 1543 októberében. Akkor telt el két év azóta, hogy Michelangelo meghúzta az utolsó ecsetvonást az Utolsó Ítéleten és az egyik munkatársa, Francesco Amadori kapta meg az első gondozói feladatot.

Kezdetben a tisztítás úgy folyt, hogy minden alakot letöröltek lenkendővel és egy kicsit benedvesített kenyérbéllel. Később már tollal és puhagyapjúval tisztították meg a freskókat, amelyeket zománcként védett az a len- és dióolajból képződött réteg, amelyet  rájuk kentek, hogy élénkítsék a portól és a gyertyák füstjétől elhalványuló színeket.

2007-ben a vatikáni múzeumok igazgatója létrehozta a konzervátori hivatalt, amelynek feladata lett tanulmányozni és bevezetni a modern technológia által nyújtott tisztítási lehetőségeket. Monitorozza a hőmérsékletet, a levegő nedvességtartalmát, a széndioxid szintet, a levegőmozgás erősségét s irányát. Régen a freskók tisztításához tízméteres állványzatokat alkalmaztak, ma már egy Fának elnevezett emelő karjával minden zugot könnyen el lehet érni. A munkát tíz restaurátor végzi, de segítséget is kapnak szakmai gyakorlaton lévő fiataloktól. Most éppen két svéd lánytól. Este nyolctól éjfélig dolgoznak és a porból mintákat is szednek, amelyeket a Vatikán laboratóriumában megvizsgálnak, hogy válasz kapjanak a freskók állapotáról. Érdekes, hogy tapadó képességüket manuálisan ellenőrzik: a bal kezüket ráhelyezik és a jobb kezük bütykeivel gyengén ráütögetnek.

Reggel a takarítók a padlózatot ápolják, felmossák a színes mozaikköveket, péntekenként a sárgaréz rácsokat is és bíborszínű tollal végigsimítják a falakat, amelyeken eredetileg freskók voltak, de ma már csak grafittik díszítik, azoknak a dalnokoknak a kézjegyei, akik félévezred alatt a kápolnában szerepeltek. Felismerhető, például, Josquin Des Prés-é a francia iskola egyik legnagyobb zeneszerzőjéé, akiről Martin Luther kijelentette: “Más mestereknek úgy kell tenniük, ahogy a hangjegyek akarják, de Josquin a hangjegyek ura és azoknak úgy kell tenniük,  ahogy ő akarja.”

A kápolna nagy, boltozatos ablakai 1993 óta csukva vannak, akkor vezették be a légkondicionálót. Akik tisztítani akarják, azoknak a külső támfalak meredek lépcsőin kell felkapaszkodniuk. Az ablakokat kívülről lehet nyitni és egy alig 20 cm-es mellvéd van előttük. Goethe szerint, aki szédül, ne merészkedjen fel. Stendhal figyelmeztetett, hogy kávézás után sem tanácsos felkapaszkodni. Tisztításukat a múzeum alkalmazottai végzik.

Még zártabb az úgynevezett “ könnyek szobájának” takarítása, amelyet a kápolna őrei végeznek. Az oltártól balra lévő kis ajtón lehet megközelíteni egy rövid, klausztrofóbiát kiváltó folyosón át. Valójában a kápolna sekrestyéje, itt őrzik a pápa miseruháit, a rituálék kellékeit. Ide vonul vissza megválasztása után az új pápa, hogy magányban imádkozzon és felöltse a fehér talárt, amelyben megjelenik a loggián a hívők előtt. Az izgalom és a felelősség súlyának tudata sok pápa szeméből csalt ki könnyeket. Innen az elnevezése. A kis helyiség falai a kilencvenes évekig vörös damaszttal voltak bevonva, ma már csak az egyetlen bútordarabját, a fekvőszéket borítja. A falak krémszínűek, a rajtuk látható freskómaradványok VI. (Borgia) Sándor idejéből valók A motívumok között szerepel egy bika, amely a spanyol pápák emblémája volt. A sekrestyéhez tartozik még két kis szoba, az egyikben egy kőoltár van, a másikban egy apró múzeum, amelyben egy keresztelőkön használt XVIII. századi értékes gyöngyházterítő látható és egy vitrin, benne a konklávékon használt két, fehér és fekete füstöt kibocsátó kis hengerrel.

Ugyancsak az őrök szedik össze a látogatók által ottfelejtett dolgokat, amelyeket regisztrálnak és a múzeum ruhatárában helyeznek el. Hihetetlen, hogy mi mindent találnak: kalapok, fényképezőgépek, szemüvegek, táskák, kendők, dokumentumok hevernek szerteszét. A hónap utolsó vasárnapján, amikor ingyenes a belépés és még több a látogató, üres tárcák mutatják, hogy a zsebtolvajok itt is kihasználják az alkalmat.

Állatot viszont még sohasem találtak. Még galambot sem. Az egyetlen dokumentált állat jelenléte egy kis fehér kutyáé, amely a XV. században a festők kedvence lehetett és több freskón megfestettek, köztük Perugino, Botticelli, Cosimo Rosselli. Ez utóbbi, az Utolsó vacsorát ábrázoló képén, az asztal előtt csóválja a farkát.

 

Szólj hozzá