2013. ápr 18.

Szűrtreáll 25.

írta: Göbölyös N. László
Szűrtreáll 25.

Egy nagy templom kerengőjében vagyunk, amit úgy rendeztek be, mint egy hatalmas menzát, és valóban, reggelizik is a sokaság, sonkát, kolbászt, nehéz sülteket. Odakint özönlik a tömeg egy irányba, lehet, hogy letámadási körmenetre, lehet, hogy eretnek-égetésre, tulajdonképpen mindegy. Hirtelen felhőszakadás zúdul le, és az emberek egymást taposva rohannak fedezékbe. Életemmel egykedvűen bámuljunk kifelé, amikor megszólít minket egy hölgy, aki közös ismerősünknek mondja magát. Kezében hatalmas köteg bankót szorongat, és büszkén ecseteli, hogy ezt mind egyetlen éjszaka alatt kereste, két, kapuzárás előtti pánikban lévő úrtól, akik ugyancsak bőkezűek voltak hozzá. Életem a maga megbocsátó lelkületével csak annyit mond neki, hogy legalább gyónja meg a bűnét, ha nem talál erre alkalmas papot, akkor ő is szívesen meggyóntatja, akár a következő harangszó után. Felnézek a templom tornyába és látom, hogy különös, vízköpő-szerű alakok sürögnek odafent, a toronyórát már teljesen szétszerelték, és éppen a harangokat emelik ki. A templom körül mindenki felfelé néz, bámulja a furcsa lénysereget, és nem veszik észre, hogy éppen a harangok ledobálására készülnek.

Hangoskodó egyenruhások grasszálnak az utcán, fekete autók cikáznak, de az ellenállás egyre erősebb lesz. Egy törékeny idős asszony, aki egyik pillanatban Édesanyámra, a másikban pedig T.M.-ra, a Nemzet Színésznőjére hasonlít, lakásokon szervez ingyenkonyhákat, amelyeknek nem csupán a szegények megsegítése a célja, hanem az is, hogy összegyűjtse azokat, akik szembefordultak a rezsimmel és harcolni is hajlandók ellene. Én is vele megyek, járom az utcákat, a többi szegénykonyhát, mi is beállunk a sorba, van, ahol csak úgy teszünk, mintha az utolsó filléreinket szedegetnénk elő egy tányér levesre, és már annyi pénzünk sem lenne, de amikor egy helyen alamizsnát akarunk kérni, elszégyelljük magunkat.

Néhány barátommal túszul ejtem egy női lap szerkesztőségét, magam sem tudom, hogy mik a követeléseim, de ilyen kalandban még nem volt részem. Mivel néhány óra után azt látom, hogy a hölgyek a kezdeti rettegés után némi női izgalommal kezdenek rám tekinteni, előadásba kezdek a stockholmi szindróma történetéről, és annak veszélyeiről. Az előadást olyan feszült figyelemmel hallgatják, hogy ezzel sikerül is elterelni a figyelmet magamról. De saját éberségemet is elaltatom, és ketten ártalmatlanná tesznek. Most rajtam a sor, hogy a stockholmi szindrómát bevetve szabaduljak ki fogságomból.

Egy feldúlt, féltékeny férfi és másképpen feldúlt, húsos combú asszonya becsengetnek szomszédjukhoz, hogy felkérjék, legyen tanújuk a válóperükben, mert ő az egyetlen, akiben megbíznak az egész házban, és 20 év alatt még soha nem csalódtak benne. A férfi készséggel vállalja a tanúskodást, és a boldog férj észre sem veszi, hogy húsos combú asszonya apró, ám félreérthetetlen jelt ad a szomszédnak.

Delíriumos állapot. Megérkezik régi gimnazista barátom, a két méter közeli M., nagyon régen láttam, mert az utóbbi években mintha bezárkózott volna egy kicsit. Most azzal a hajmeresztő ötlettel áll elő, hogy az internetes hozzáféréshez szükséges áramot lóerővel hajtsuk és megspóroljuk a villanyszámlát. Néhány villanással később verítékben úszva fekszem egy ismeretlen szoba ismeretlen ágyán és Kékasszony hajol fölém. A hely nem hasonlít egyik otthonára sem, de az enyémekre sem. Lehet, hogy ez az a megígért pillanat, amikor közeleg a végem, és még utoljára találkozni akarunk az életben. Meg akar nyugtatni, hogy nem, de nem hiszek neki.

Életemmel egy végtelenül hosszú villamosúton megyünk végig, jegyet persze nem kezelünk. Leszállunk valahol a Duna mentén, és Életem azt állítja, hogy a régi épületek között pompásan ki lehet látni két csodás sziklás szigetre, amelyeket körülvesznek a hullámok. Akármilyen szögben keresem azonban a sziklákat, sehol sem látom őket. Végül bejutunk egy étkezdébe, ami ingyenkonyhának is elmenne, és akármit akarok enni, mindent elvesznek mások előlem, mondván, hogy az övék.

Nagypénteken délelőtt 10 órakor éktelen harangozás töltötte be a környéket. Már az egyházban sem lehet bízni? – gondoltam. Aztán rájöttem. Két eset lehetséges: vagy olyan hangzavarral mentek a harangok Rómába, hogy az visszhangzik, vagy pedig lekésték a bécsi csatlakozást.

Neonáci lapot nyújtanak felém udvariasan egy pesti közlekedési csomópontban. Az ifjú rikkancsban még nem fejlődtek ki a külső jegyekre épülő előítéletek, vagy pedig kitérésemben reménykedett.

Földöntúli szépségű fekete lány kér útbaigazítást egy fehér fiútól, aki tökéletes angolsággal válaszol neki. A lány mosolya angyali érintés, amelyekért már érdemes volt ezt a napot is megérni. Kár, hogy nem engem szólított meg, mert akkor ezt el is mondhattam volna neki.

Layla már nem vár térdepelésre, jó lesz neki egy Opel is.

Egy kisfiú és egy kislány már kisiskolás korukban egymásba szeretnek és mivel tiltják őket egymástól, idejekorán megszöknek egy olyan napon, amikor az egész város kint van az utcán és forradalmat csinál.

Családi befőzésre hívnak, de a házba nem engednek be, hanem a ház előtt, a falusi utcán állunk neki a munkának. Rengeteg féle gyümölcs van, az asszony minden egyes fajtánál meg akarja nekem mutatni, hogy miként kell őket meghámozni, nem hiszi el, hogy már hosszú évek részt veszek befőzésekben. Azért mégis tud újat mutatni, mert egy olyan gyümölcskosarat tesz elém, amelyben naranccsal keresztezett óriás fekete szedrek vannak, és ezeknek szabályos meghámozása valóban komoly feladat elé állít. Hamarosan rá kell jönnöm, hogy ebben a házban minden ilyen furcsán keveredik. Az ebédnél halat szolgálnak fel a töltött káposztához, és az említett gyümölcsből készítenek mártást a fokhagymás flekkenhez. A ház ura pedig üvölt, hogy ebben a fejetlenségben csak éhen lehet halni. Az asszony megnyugtat, hogy ez az ember egész életében üvöltött.

Számítógépeink és telefonjaink önként és dalolva átállnak az értelmetlen nyári időszámításra, amely az idén Húsvét vasárnapra esett. Vajon hányan késtek el ezen a napon a keresztény világban a miséről? Az iszlám országokban gyorsan visszavonták ezt az eszetlenséget, miután rájöttek, hogy felborítja a napjáráshoz igazított napi ötszöri imádságot. Állami televíziónkban némi antiszemita felhangú Szent Péter történetében katolikusnak nevelt, de szerelemből áttért muzulmán színész mondja el legalább ötször a Miatyánkot. És közben csak hullt, csak hullt reááánk ezüst eső, mert a Természet összekeverte a Szent Máté szerinti Evangéliumot Mózes I. könyvével. A Szent Péter-Pál plébánia húsvéti szentmiséjén a pap zsidógyilkosságot emleget, és feltámadás címén felszólítja a szülőket: adják katolikus óvodába és iskolába gyermekeiket, de vigyázzanak az erőszakos szektákkal. A tőlünk balra imádkozó hölgy magába burkolózik és nem köszönt minket a béke jelével. Közben Aberdeenben nagypénteken egy keresztény gyülekezet papja beengedte templomába imádkozni a mecsetükbe be nem fért, a márciusi hidegben a szabad ég alatt fagyoskodó muszlimokat, mert ő így értelmezte a felebaráti szeretetet.

Nagy fúrást-faragást hallok a szomszédból, bekopogok, hátha tudok segíteni. A szomszéd azonban a kezében lévő kalapáccsal támad rám, mert mindig is utálta, hogy zsidók laknak mellette és itt az ideje, hogy eltűnjek az élők sorából. Hamarosan azonban az utcán találkozom vele, nyomorult alkoholista lett, aki valami rongyos, szebb napokat látott egyenruhában próbál díszelegni. Emlékeztetem a kalapácsos fogadtatásra, de válasz helyett csak egy szánalmas böfögés jön ki belőle. Agyonverni sincsen gusztusom.

 

Szólj hozzá