2013. júl 10.

Adatbázisaink

írta: Göbölyös N. László
  Adatbázisaink

„Nehéz az Olga a pártkatonának” – énekelhette volna a nyilatkozatra kijelölt ifjú illetékeselvtárs, miután minden igyekezete, kínmosolya és levegővétel nélküli mondókája ellenére sem tudott hitelt érdemlő választ adni az agresszív  tv-riporternő ama kérdésére, hogy miként kaphattak köszönő levelet a rezsicsökkentés támogatásáért olyanok, akik 8-10 éve halottak.

Pedig mindennek a végtelenül elavult adatbázisaink az okai.

Adatbázisok mindig is voltak és lesznek, hiszen a Big Bráner egyidős az emberiséggel, legfeljebb technológiailag fejlődik, genetikailag nem. Mi magyarok azonban ebben is jobban teljesítünk, mint a mögöttünk kullogó világ.

Nálunk ugyanis nemcsak halottak maradnak benne az idők végezetéig a nyilvántartásban – lásd még Jim Morrison, aki törlését kérte a feltámadók névsorából – hanem nap nap után rá kell döbbennünk arra, hogy ott is nyilvántartanak bennünket, ahol sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem kellene jelen lennünk.

Az elmúlt napokban – átlagosan naponta háromszor – csörög ismeretlen számról a vezetékes telefonom. Az, hogy 20 éve kértem a titkosítást, senkit sem érdekel. Ha felveszem, előbb lágy zene szól, majd egy úr/hölgy a nevemen szólít, és egy medikális káefté nevében arra hivatkozik, hogy egykor segítettem őket egy orvosi felmérésben. Namármost én egészségi állapotomról szóló adatokat kizárólag kiváló háziorvosomnak, valamint az SZTK laborjának szolgáltatok már hosszú évek óta, soha semmilyen felmérésben nem veszek részt. Hiába teszem le, csapom le a telefont már az első mondat után, hiába fenyegetem meg őket a feljelentéssel, csak hívogatnak. Mert valahonnan tudják a nevemet és a telefonszámomat.

És ha azt tudják, akkor mindent tudnak.

Utánanéztem a cégnek az interneten. Ebből kiderül, hogy többrendbeli fogyasztóvédelmi, valamint csalás címén indított eljárás van ellenük, sőt, rajta vannak egy „feketelistán” is. Nyilván rásóztak a sok szerencsétlen naiv emberre egy csomó mindent, aztán megléptek a pénzzel, vagy valami bóvlit szállítottak borsos áron a reklamáció lehetőségének kizárásával. A perek pedig, mint tudjuk, nálunk fölöttébb lassan őrlődnek, mire vége az egésznek, a perköltség a többszöröse az ügynek.

Van címük, és adószámuk. Fel lehetne őket jelenteni zaklatásért, személyes adatokkal való visszaélésért. Mi értelme? Az adatbázis már létrejött, azt pedig bárkinek tovább adhatják. Az újraválasztásért esedező miniszterelnöktől (bár annak rég megvan, de egy forrás nem forrás…) a besurranó tolvajokig.

Mi pedig ott állunk megfürödve, kifosztva és mehetünk panaszra Strasbourgban a személyiségi jogainkkal.

Esküszöm, felülök a transszibériai expresszre. Ha keresnek, Barguzinban vagyok eltemetve egy jeltelen, nyilvántartásba nem vett sírban, a magyarok ősanyjaként. A közreműködést megköszönő leveleket pedig utódaim bontatlanul visszaküldik.

 

 

„Nehéz az Olga a pártkatonának” – énekelhette volna a nyilatkozatra kijelölt ifjú illetékeselvtárs, miután minden igyekezete, kínmosolya és levegővétel nélküli mondókája ellenére sem tudott hitelt érdemlő választ adni az agresszív  tv-riporternő ama kérdésére, hogy miként kaphattak köszönő levelet a rezsicsökkentés támogatásáért olyanok, akik 8-10 éve halottak.

Pedig mindennek a végtelenül elavult adatbázisaink az okai.

Adatbázisok mindig is voltak és lesznek, hiszen a Big Bráner egyidős az emberiséggel, legfeljebb technológiailag fejlődik, genetikailag nem. Mi magyarok azonban ebben is jobban teljesítünk, mint a mögöttünk kullogó világ.

Nálunk ugyanis nemcsak halottak maradnak benne az idők végezetéig a nyilvántartásban – lásd még Jim Morrison, aki törlését kérte a feltámadók névsorából – hanem nap nap után rá kell döbbennünk arra, hogy ott is nyilvántartanak bennünket, ahol sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem kellene jelen lennünk.

Az elmúlt napokban – átlagosan naponta háromszor – csörög ismeretlen számról a vezetékes telefonom. Az, hogy 20 éve kértem a titkosítást, senkit sem érdekel. Ha felveszem, előbb lágy zene szól, majd egy úr/hölgy a nevemen szólít, és egy medikális káefté nevében arra hivatkozik, hogy egykor segítettem őket egy orvosi felmérésben. Namármost én egészségi állapotomról szóló adatokat kizárólag kiváló háziorvosomnak, valamint az SZTK laborjának szolgáltatok már hosszú évek óta, soha semmilyen felmérésben nem veszek részt. Hiába teszem le, csapom le a telefont már az első mondat után, hiába fenyegetem meg őket a feljelentéssel, csak hívogatnak. Mert valahonnan tudják a nevemet és a telefonszámomat.

És ha azt tudják, akkor mindent tudnak.

Utánanéztem a cégnek az interneten. Ebből kiderül, hogy többrendbeli fogyasztóvédelmi, valamint csalás címén indított eljárás van ellenük, sőt, rajta vannak egy „feketelistán” is. Nyilván rásóztak a sok szerencsétlen naiv emberre egy csomó mindent, aztán megléptek a pénzzel, vagy valami bóvlit szállítottak borsos áron a reklamáció lehetőségének kizárásával. A perek pedig, mint tudjuk, nálunk fölöttébb lassan őrlődnek, mire vége az egésznek, a perköltség a többszöröse az ügynek.

Van címük, és adószámuk. Fel lehetne őket jelenteni zaklatásért, személyes adatokkal való visszaélésért. Mi értelme? Az adatbázis már létrejött, azt pedig bárkinek tovább adhatják. Az újraválasztásért esedező miniszterelnöktől (bár annak rég megvan, de egy forrás nem forrás…) a besurranó tolvajokig.

Mi pedig ott állunk megfürödve, kifosztva és mehetünk panaszra Strasbourgban a személyiségi jogainkkal.

Esküszöm, felülök a transszibériai expresszre. Ha keresnek, Barguzinban vagyok eltemetve egy jeltelen, nyilvántartásba nem vett sírban, a magyarok ősanyjaként. A közreműködést megköszönő leveleket pedig utódaim bontatlanul visszaküldik.

 

 

Szólj hozzá