2013. aug 05.

A hon, ahol hámozzák a szeleket

írta: Göbölyös N. László
A hon, ahol hámozzák a szeleket

„Ez szélhámozás, én hárítok”, „Kedves társadalom, becsapott a ménkő” – szállóigék. Többnyire jókedvünkben szoktuk használni őket.

A forrás: Gertler Viktornak monarchiás időkben játszódó, 1956-ban forgatott filmje, a Dollárpapa.

Sokszor láttuk már a filmet és nagyon szeretjük. Most a legigényesebb köztv újra leadta. Szombaton késő délután, majd vasárnap ebédidőben ismételte.

A műsorújság vígjátéknak minősítette.

Egyáltalán nem volt vicces. Vagy csak az tudott rajta nevetni, aki nem Magyarországon él.

Nem a ferencjóskás időkben, nem 1956-ban. Ma.

Az alaphangot mindjárt az elején megadja a fiatal, léhűtő, de butának aligha mondható ügyvéd, amikor leszólja idősebb, aktakukac kollégáját, aki egész életében ragaszkodott a becsülethez, és – szinte szó szerint – kilóg a feneke a nadrágból.  E gáláns, jó svádájú életművész csap le a legendára, mely szerint egy helyi, adósságokkal teli, ám úrhatnám családnak van egy dúsgazdag amerikai nagybácsija. Amikor azonban kiderül, hogy a 30 év alatt csak a hazatérését összegyűjtögető szerencsétlen kisöregnek egy vasa sincsen, csak egy pillanatra esik pánikba. „Micsoda botrány lesz ebből, ha kiderül! Ha kiderül…” teszi hozzá talányosan, és a gépezet beindul.

Hamarosan kiderül, hogy nem a „szélhámozó” ügyvéd itt a legnagyobb gazember, pillanatok alatt pompás körképet  kapunk a korrupció, a pénzéhség, az „urambátyám” összefonódások (ma úgy mondanánk kissé szemérmesen, hogy „mutyi”) természetrajzáról, ahol jó pénzért mindenki megvehető, ahol a riválisokat úgy lehet egymásnak ugrasztani, hogy mindegyik önként és dalolva tejel, hogy neki jusson a zsírosabb falat. És közben még azt is megtudjuk, hogy mindezek a „nemzeti keresztény erkölcs” nevében zajlanak, mert ők nem olyanok, „mint az örmények és az izraeliták”. És közben a kis hitelezők (lefordítsam, vagy szükségtelen) futhatnak a pénzük után, hiába. Nincsenek benne a „körben”, esélyük sincs, hogy megkapják, ami jár.

Amikor végül mégiscsak kirobban a botrány, ügyvédünk van annyira dörzsölt, hogy ne vigye el egyedül a balhét. És ha ő nem viszi el, a potentátok sem fogják. Elintézik egymás között, fehér asztal mellett, és megy minden ugyanúgy tovább, mintha mi sem történt volna. „Hiányzott valakinek az az ötmillió?” – teszi fel az ügyvéd a költői kérdést. Persze, hogy nem, legfeljebb az adófizetőknek. És bár az öreg amerikásban, aki megbecsüli még az ultizásból is szerzett „kicsi mánit”,  állandóan lázadozik a tisztesség, végül neki sincsen más választása, mint beletörődni a „szélhámozásba”, szorgalmasan írja alá polgármesterként a rendeleteket, miközben jogtanácsosa a börtön helyett a tisztelt házban köt ki.

A Dollárpapa 1956-ban készült, a Monarchiás időkben játszódott. Mégis rosszkedvünk lett tőle.

Másnap családi összejövetelünk volt, születésnapok, névnapok, ilyesmi. Kellemes hangulat, kiváló étkek egy óbudai kerthelyiségben. Az ebéd végén mégis szóba került a munka. Elvégre a hat jelenlévő közül négyen vagyunk kisvállalkozók. Szerencsére hamarosan asztalt kellett bontanunk.

Kedves társadalom, mielőtt tényleg becsap a ménkő, nem lehetne egyszer s mindenkorra a megfelelő irányba „hárítani”?

 

 

Szólj hozzá