2013. okt 25.

New York, New York...

írta: Göbölyös N. László
New York, New York...

Eljön a pillanat, amikor mindenből és mindenkiből elegem van. Hogy állandóan megmondják, mit tegyek, hogy állandóan számon kérjenek tőlem valamit, hogy állandóan kételkedjenek a szavaimban.

Fogom magam és elindulok egy hosszú, egyenes úton, ami egy repülőtérre vezet. Csak a szokásos kis hátizsákom van nálam, nem is tudom, mi van benne. A repülőtéren kérek egy jegyet New York-ba. Mindössze egy dollárba kerül, mivel alig egy órányi a repülőút. Így, ha akarom, egy nap alatt meg is járhatom, észre sem veszik, ha nem akarom, Még útlevelet sem kérnek, elég a személyi igazolvány. Valami ennivalót azért mégis kellene vinni. Mellettem egy pulton jénai tálban ismeretlen paradicsomszószos húsétel, mellette alufóliában fagyasztott leves. Valaki ottfelejthette. Magamhoz veszem, külön lóbálom őket egy műanyag szatyorban. Áthaladok a biztonsági folyosón, de néhány elfoglalt néger takarítón kívül senki sincs, őket pedig nem érdekli a jénai edény csörömpölése.

A repülőgép hamarosan landol a tenger felől, de sem a Szabadság-szobor, sem a felhőkarcolók nem látszanak. Mégis tudom, hogy New York-ban vagyok. A repülőtérről egyenesen be lehet jutni egy tetőteraszos házba, ahol kipakolok és megeszem a szerzett elemózsiámat. Egy idősebb úr kíván nekem olaszul jó étvágyat, mindjárt elárulja a paradicsomos húsétel receptjét is. Csodaszép a tengeri kilátás. De nem ezért vagyok itt. Be akarom járni New York-ot. Lemegyek az utcára és leintem az első arra járó trolibuszt és elindulok Manhattan felhőkarcolói felé olyan utcákon, amelyek Rómára emlékeztetnek. Kiderül, hogy a kamerám is a hátizsákomban van, pedig nem is készültem az útra.

Arra gondolok, hogy talán aggódnak értem, hogy hová tűntem, felhívom a családomat. Anyám szóhoz sem enged jutni: „Tudjuk, hogy New York-ba mentél, jól tetted” – mondja. Nem tudok semmit sem észrevétlenül tenni, úgy tűnik. Mégis örömmel tölt el az érzés, hogy valamibe egy váratlan ötlettől vezérelve, gondolkodás nélkül belecsaptam.

A visszaút simának tűnik. Már az egy dolláromat sem fogadják el.  Fel kell mennem egy plázaszerű épület legfelső emeletére, ott van a beszállás. A repülőgép azonban a mélyben áll és oda csak ejtőernyővel lehet lejutni. Többen is ugranak, nem látom, hogy bármiféle ernyő lenne rajtuk, de mindenki talpra esik. Én is megpróbálkozom…

Szólj hozzá