2013. dec 12.

Az étel az agyban is hizlal

írta: Göbölyös N. László
Az étel az agyban is hizlal

 Az étel akkor is hizlal, ha csupán az agyban jelenik meg Ha a gondolatunk az evésre koncentrál az étkezés előtt – sőt kevéssel előtte is – megzavarhatja a táplálkozással kapcsolatos jó szándékokat és azokat a célokat, amelyeket nekünk javasoltak.

Ezt állítja 50 új tanulmánynak a Journal of Personality and Social Psichologyban publikált új, széleskörű elemzése, amelyet Jessy De Witt Huberts és az utrechti egyetemi kollegái készítettek. Véleményük szerint mi, emberi lények racionális szakértők vagyunk, amikor arról van szó, indokot találjunk arra, hogy többet együnk.

Huberts doktornő meggyőződése szerint az emberek bizonyos esetekben nagyon kreatívak tudnak lenni. Amikor ételről van szó legképtelenebb, de meggyőző okokat találnak, például: igazolni, a tortaszelet elfogadását, amit éppen most szeltek fel, „mivel nehéz napunk volt”. Egyéb klasszikus indoklások: „holnaptól diétázok”,„különleges alkalom volt”, vagy „udvariatlanság lett volna visszautasítani”.

A kutatók szerint a kockázat abban van, hogy ezek az önigazolási folyamatok normává válnak és megkötik a kezünket. Ezekben az esetekben az út lefelé vezet. Az igazolásokat valójában gyakran ad hoc alkalmazzák, és olyan szabályokat sértenek, amelyeket már bevezettek, vagy amelyek egy egészségi program részét képezik.

Ezekhez az egészségtelen választásokhoz nemcsak a csalódás és a stressz járulnak hozzá, hanem pozitív érzelmek is: például létezik egy növekvő kutatási irányzat, amely úgy véli, hogy a diéta áthágását igazolhatják olyan örömteli helyzetek mint egy siker a munkában vagy az életben, vagy mások pozitív visszajelzései. a kutatók felfedezték mindezekben vagy más hasonló esetekben, hogy az érintett személyek hajlamosak egészségtelen ételekkel „jutalmazni” magukat az egészséges visszafogottság helyett.

Összegezve, mindig van érvényes indok arra, hogy elnézőek legyünk saját magunkkal szemben és egyesek azt is mondhatják igazolásul, hogy: egyébként csak egyszer élünk.

Szólj hozzá