2014. máj 07.

Négyezer-négyszáz éves best-seller

írta: Göbölyös N. László
Négyezer-négyszáz éves best-seller

A legrégibb teljes irodalmi mű Ptahhotepnek ‚ az V. dinasztia-beli Iszezi Dzsedkaré fáraó vezírének Intelmei. Az épen maradt szöveg négy évezred után ma újra kiadásra került és meglepő az aktualitása.

Fennmaradása részben annak köszönhető, hogy az ókori Egyiptomban is „sikerkönyvnek” tekintették. Az akkori ifjak, akik írnokok iskolájában tanulták, gyakorolták a hieroglifák írását, az akkori klasszikusokat másolták. Ptahhotep mellett volt még három egyiptomi író, aki szintén klasszikusnak számított. Ilyen volt Imhotep, akitől azonban nem maradt az utókorra egyetlen sor sem, bár legnagyobb maradt, bár Dzsószer fáraó piramislépcsője ma is áll. A másik kettőtől is csak a világban szétszórt töredékek maradtak fenn. Ptahhotep valószínűleg azért olyan olvasott ma is, mivel a normák, a törvények, az erkölcs,amelyekről a maga korában irt, annyira időtlenek,hogy nagyrészük érvényes lehetne ma is.

- Ne légy gőgös a tudásod miatt, fogadd el a tanácsot a tudatlantól éppen úgy, mint a bölcstől. A művészet határáig nem lehet eljutni, egyetlen művész sem birtokolja a tökéletességet. A szép szó rejtettebb, mint a smaragd, de találkozhatsz vele a kézi malmot hajtó szolgálólánynál is.

- Ha olyan vezető vagy, aki sok embernek parancsol, ragadj meg minden alkalmat a tökéletesedésre, míg hatalmad meg nem szabadul minden rossztól.

- Figyelj az igazságra és ne lépj túl rajta. Semmiért se vállaid a megszégyenülést. Ne szólj senki ellen, legyen az nagy vagy kicsi.

- Csak akkor beszélj, ha tudod, hogy mit akarsz mondani. A beszéd nehezebb, mint minden más munka és az az ismerője, aki megfelelően tudja használni.

- Minden művelt embernek beszélnie kell a gyermekeivel, hogy majd azok is tudjanak beszélni a sajátjaikkal.

-Ha fontos személyiség lettél azután, hogy jelentéktelen voltál, és ha meggazdagodtál azután, hogy szegény voltál, a városban,amelyet ismersz, ne feledd, hogy milyen volt az életed korábban.

Ptahhotep Intelmeiben jelentős helyet kapott a családi tűzhely megőrzésének fontossága is:

-Ha sikerül fenntartanod a békét a házban, mint Úr vagy barát, bármilyen legyen is a hely, ahova belépsz, tartózkodj attól, hogy megközelítsd a nőket. A hely, ahol ők vannak, nem lehet jó. A látásuk nem elég az őrzésükhöz. Férfiak ezrei feledkeznek meg arról, ami hasznos lett volna számukra. A pillanat rövid, mint egy álom és az ember, mert ezt az álmot megismerte, a halállal találkozik.

-Ha kiváló ember vagy, alapíts otthont, és szeresd feleségedet, ahogy megérdemli. Adj neki enni és halmozd el öltözékekkel. A lágy illatszer gyógyír a tagjainak. Adj örömet szívének, amíg él.

 

Szólj hozzá