2014. máj 31.

Milyen ember volt a “ Vörös Báró”?

írta: Göbölyös N. László
Milyen ember volt a “ Vörös Báró”?

Manfred von Richthofen / 1892-1918/, a „Vörös Báró”, minden idők leghíresebb vadászrepülője volt. Pályája kezdetének közelgő százéves évfordulója alkalmából A vörös vadászgép” címmel megjelent Spanyolországban a háborús emlékiratait tartalmazó könyv, valamint egy 600 oldalas életrajza, amelynek szerzője José .Eduardo Caamano.

A katalán nyelven irt kötet részletesen tartalmazza életének főbb állomásait, tevékenységét, amelyek rámutatnak jellemének árnyoldalai es érthetővé teszik az ellenfelei által iránta megnyilvánuló megvetést és gyűlöletet..

Richthofen vadászpilóta karrierjét 23 éves korában kezdte és haláláig folytatta. E viszonylag rövid idő alatt is élesen megnyilvánult militarista, arrogáns, ambiciózus és még fámájánál is kegyetlenebb jelleme. Dicsőségre éhes és nagyon kevés emberséggel megáldott természet volt, akinek az ellenség elpusztítása csak annak a vadászatnak a kiterjesztése volt, amelyet már gyerekkorától kezdve szenvedélyesen űzött.

Sem a fentebb jelzett könyvében1sem egy harcászati kézikönyvben, sem leveleiben, sem jelentében nem volt a részvétnek az árnyéka sem. Hiányzott belőle az a nemesség, amely benne élt az olyan neves vadászrepülőkben, mint például, később James Salter, Richard Hillary, vagy Antoine de Saint Exupéry.

„Természetem szerint vagyok vadász” - írta A vörös vadászgépben - A vadászoknak trófeákra van szükségük. Amikor lelövök egy angolt, vadászszenvedélyem lecsillapodik legalább egy negyed órára.” Szokása volt, hogy összeszedte az általa lelőtt gép maradványait, a géppuskát, a légcsavar lapátját, de főként az azonosítási számot. Ezekkel dekorált egy szobát a családi házban. Egy ékszerésszel pedig serleget készíttetett minden győzelme után.

1911-ben lépett be a német császári hadsereg egyik lovas egységébe. A háború kitörése után merész akciókat hajtott végre Franciaországban egy ulánus egység hadnagyaként. Könyvében leírta, hogyan állította a falhoz a feltételezett orvlövészeket és akasztatott lámpavasra olyan apácákat, akik „kollaboránsgyanúsak” voltak.

1915-ben mivel az álló front feleslegessé tette a lovasságot, a repülőkhöz kérte át magát. Először felderítést végzett Oroszország légterében és a könyvben kifejtette, hogy mennyire sajnálja, hogy nincs egyetlen orosz trófeája sem, „pedig nagyon dekoratívak lennének szobám falán.” Majd géppuskás lett egy kétszemélyes vadászgépben. Első találata extázisba ejti és megszállottan folytatja az öldöklést.

Harci tettei a könyvben keverednek a vadászélményeivel, amelyekben vaddisznókat terít le, sőt, a császár egy rokonának birtokán egy bölényt is.

Repülőjét azért festette be vörösre, hogy ellenségei felismerjék és féljenek tőle. Azzal dicsekedett,hogy az angolok létrehoztak egy külön egységet az ő levadászására,de ez nem volt igaz. Határtalan önhittségében Richthofen a németeknek követelte a légtér uralmát, mondván “ a németeknek természet adta offenzív szellemük van.”

Az 52. lelőtt ellenséges gép után 1917 júliusában megsebesült, egy lövés ideiglenesen megvakította, de még le tudta vinni a gépét. Végül 1918. április 21-én a Somme folyó felett lőtték le.

Vajon mi lett volna belőle a hitleri érában, ha nem hal meg korábban? De az értelmetlen találgatáson kívül csak annyi támpontunk van, hogy unokatestvére, Wolfram von Richthofen, aki már részt vett az első világháborúban is, náci fanatikus lett. Ő volt a német hadsereg legfiatalabb marsallja, a spanyol polgárháborúban a Condor Légió feje, amely lebombázta Guernicát.

A róla készült számtalan film - az 1971-es The Red Baron and Brown-tól John Philip Law-al a főszerepben az 2008-as német Der Rote Baron- ig úgy mutatja be, mint nagyszerű pilótát, akinek azonban sötét oldala kellemetlen nihilizmusban nyilvánult meg.

A valóságban egyetlen jel mutatott arra,hogy átváltozhatott volna egy nemesebb személyiségé, de erre már nem maradt elég ideje. Miután megsebesült, kezdett eltávolodni az addigi frivol figurájától és egy sötétebb világba merült. Egy rövid írásában, amely a Gondolatok a menedékemben címet viselte és 1933-ig nem publikáltak, azt jelzi,hogy meg akarja írni A vörös vadászgép fo1ytatását. Sokat szelídül benne a hangneme, és kifejti, hogy a háború nem olyan szórakoztató, nem annyira hősies, inkább nagyon komoly, súlyos kötelesség. Bevallja,hogy szorongást érez, valahányszor fel kell szállnia és az életet sötétnek látja.

 

Szólj hozzá