2014. júl 01.

Elmeél 30.

írta: Göbölyös N. László
Elmeél 30.

A 144 ezer után beengedhetik a 600 ezret és azokat, akik utánuk maradtak. Rajtuk is ott a jel, kitörölhetetlenül. Csupán az a kérdés, hogy mekkora a mennyei lépcső teherbírása és melyik párt szponzorálja az építtetőt…

Huszonéves koromban a járt utat a járatlanért nem hagytam el. Aztán alig múltam harminc, és a járt utat, amelyen akkor már jócskán elindultam, elhagytam egy járatlanért. Az első döntésemet csak néha bántam meg azóta, a másodikat viszont soha, tévútjai és vakvágányai ellenére sem, mert soha nem tanultam volna annyit a világról és önmagamról, mint ezen az úton.

Huszonkét évvel ezelőtt több százezren mentek ki az utcára, mert féltették a szabadságot. Huszonkét évvel később néhány ezren maradtak, akiknek még mindig fontos a szabadság és azt ki is mondják. Mi többiek néma fogcsikorgatással csörgetjük láncainkat. Pedig még a lánc sem a miénk.

Közel hat évtized alatt zenék, filmek, szavak, képek tízezrei vertek tanyát az agyamban. Kár, hogy nem lesz senki, aki halálom után átvehetné egy az egyben, az azonnali felismerésekkel együtt. Kereste-e már valaki a választ arra, hogy hová tűnik az agyból a tudás, a tapasztalat, az élmény? Nincs-e mód annak itt tartására? Mielőtt azonban ettől elkeserednék, mindig találkozom néhány emberrel, akik elhullajtott morzsáimat fel-felszedegették, és ezek elindították őket. Vajon hányan lehetnek?

Úton lenni boldogság – mondta a csavargók költője. Néha útban lenni is az, ha látjuk a reménytelenül tehetségtelenek, a paranoiások, az irigyek és egyéb frusztráltak arcát.

Sok mindent vettek már el tőlem, a szüzességemtől az emberi értelembe vetett hitemig. Nagy baj akkor lesz, ha valakinek egyszer sikerül végleg elvenni a munkakedvemet.

Szólj hozzá