2014. júl 07.

Szűrtreáll 54.

írta: Göbölyös N. László
Szűrtreáll 54.

Külföldön járok, egy vármúzeumba akarok jegyet venni. Mivel rögtön érzik, hogy jól értem az ország nyelvét, kitüntetett figyelemmel bánnak velem. Ezen felbátorodom és rögtön kérek egy állampolgársági nyilatkozatot. Arra a kérdésre, hogy miért akarom elhagyni a hazámat, csak annyit válaszolok: elegem van. Bár se pénzem, se csomagom, úgy döntök, hogy itt maradok, de azért, biztos, ami biztos, a lakáskulcsomat ott hagyom a kasszában, hátha még szükségem lesz rá egyszer.

„Hová sietsz, kihűl a zsiroskenyér?” – zsörtölődik egy gyalogos a zebrán átszáguldó kocsi láttán. Amúgy az autónak volt zöldje.

Visonganak a fiatalok a buszon, ahogyan a hullámvasúton. Csak itt nem hirtelen hegyek és vad völgyek követik egymást, hanem padlógázok és padlófékek. „Ha nem tudnak rendesen viselkedni, keressenek maguknak egy másik iskolát. De abból csak egy van: úgy hívják, hogy sárgaház.” – mondja egy felháborodott utas. „Azt már bezárták” – zárja rövidre a témát az egyik fiú.

Összefutok a boltban S.-vel, sokat támasztottuk egykor együtt a kocsmapultot. Volt már sok minden, susztertől gospel-énekesig és Elvis-imitátorig, barátságunk onnan ered, hogy az ő édesanyja volt az én általános iskolai igazgató-helyettesem. Most pék és cukrász, hamarosan indulnak vásározni portékáikkal. Soha nem késő újrakezdeni. Már csak a család hiányzik neki, talán egy napon az is meglesz.

Manapság már a szatíroknak is elmegy a kedve attól, hogy a liftben zaklassák a magányos fiatal nőket. Úgy bele tudnak merülni az okostelefonjaikba, hogy még a legvadabb szexmániás is lelohad tőlük.

Olvasom Schumacher felébredése kapcsán, hogy volt olyan kómás, aki felébredvén kólás tejet kért, volt, aki az ABBA Mamma miá-ját kezdte énekelni, egy három éves kisfiú dohányozni és inni kezdett, míg egy felnőtt nő folyékonyan beszélt németül, holott azelőtt egy szót sem tudott. Egyik orvos sem gondolt arra, hogy a kóma idején testük lelket cserélt?

Három huligán fog közre a város közepén és arra kényszerítenek, hogy ott, a nagy nyilvánosság előtt, fényes nappal vizeljek. Nem esik nehezemre, egyrészt amúgy is kell, másrészt legalább gyakorlom szabad vélemény-nyilvánítási jogomat.

A legfontosabb nyári esztétikai-filozófiai kérdés: hogyan párosulhatnak gyönyörű, kívánatos női lábakhoz buta vagy agresszív női arcok? Persze az a hülye, aki lentről halad felfelé, de legalább néhány percig lehet némi illúziója.

Elkalandozik tekintetem a buszon és megakad egy érdekes arcú félvér nőn. Rám mosolyog, olyan arckifejezéssel, hogy „így megy ez.” Zenét hallgat, átadja magát a ritmus szabadságának. Leszállok, átvágok az aluljárón, egy másik megállóhoz. Ő is odajön, önfeledten táncol és mosolyog. Pedig már bőven nem tizenéves. Megint rám néz, látja rajtam, hogy nem nézem bolondnak. Pedig a zenét sem hallom, amire mozog minden porcikája. Vagy mégis?

Négy és fél millió felett jár már az on-line árverés egy sírhelyért Marilyn Monroe örök nyughelye mellett. Még halálában sincsen senki, aki igaz szeretetből feküdne melléje.

Énekesi meghallgatáson veszünk részt Kékasszonnyal. Ő virágéneket ad elő, én pedig egy akusztikus J.T.-t. Mindkettőnknek olyan a hangja, mint kamaszkorunkban. Közlik velünk, hogy külön-külön egyikünket sem vennék fel, de ha duettet alakítanánk, az tökéletes lenne. Nem is kérdés. Elkezdünk próbálni, de akkor már mostani hangunkon szólalunk meg, Kékasszony a maga füstös hangszínén és én is sokkal mélyebben, mint 40 évvel korábban.

Salom aléchem – tilinkózza valaki. Jókor, jó helyen – hirdeti az otthontalanok lapja. Dan Brown Angyalok és démonok puha fedelű kiadása mint fejpárna a betonon a tűzoltó szent szétzúzott füvesdombja alatt. A létfenntartó álomnak nem árt sem kőtörő, sem harangszó.

Egy csillagos ház előtt. Pozsonyi út 54. Éppen 50 éve hallottam ezt a címet újdonsült barátaimtól egy nyári magánnyaralóban, a Széchenyi-hegyen. (Kalóz utca 12). Akkor még azt sem tudtam, mit jelent zsidónak lenni. Ötven év alatt sosem szakadtunk el egymástól és sokszor jártam a Pozsonyi út 54-ben is. Most a megemlékezésen voltunk ott néhány percre együtt. És most már én is tudom, mit jelent zsidónak lenni.

A minap egy régi zenésztársam küldött egy videót a Városból, ahol valamikor együtt is játszottunk. Ő azon az úton ment tovább, évtizedekig dixieland zenekara volt. Egészen a zeneiskola igazgatóságig vitte. Most pedig egy remek nosztalgia-együttest hozott létre. Oda tért vissza, ahonnan elindult. És irigylem érte.

„Micsoda kurva világ lett ez! Tudod, mit? Basszunk ki velük, éljük túl őket!” – mondja háziorvosom, aki egy agyvérzésen már túltette magát.

Szakállnövesztő versenyt hirdetnek egy híres magyar tudós emlékéve ürügyén. Tessék mondani, rabbik és imámok is indulhatnak?

Ötvenöt percet késett a Szeged-Budapest között közlekedő Intercity, a 2 óra 15 perces menetidőhöz. Ha még öt percet késik, visszakapjuk pénzünket. De így nem, mert éppen határeset és még belefér. Mint ahogyan az autokratizmus is belefér a magyar demokráciába.

Bika-pszichológust keresnek corridákhoz. Vállalom, és arra használom fel új munkámat, hogy kimentsem a bikákat a viadalokról. Hálájukra számíthatok, bármikor megvédenek az orvtámadóktól – ígérik. Rám is fér.

Egy Nápoly melletti női börtönben divatbemutatót tartottak, és elítélt hölgyek voltak a topmodellek, korra, alkatra való tekintet nélkül. A rendezvényt egy esélyegyenlőségi alapítvány szervezte. Némelyik „divathölgyben” több volt a nőiesség, mint sok profiban. Kár, hogy Maestro Federico már nem él, és nem neki jutott ez eszébe. Igaz, aki az ő papi kifutója se volt akármi a kecsesen lebegő reverendákkal.

Feltűnt-e már valakinek, hogy Arany János: Az örök zsidó és Allen Ginsberg: A leples bitang című verse egy tőről fakad?

Egy tizenéves pár falja egymást őszinte jókedvvel a buszmegállóban, közben állat- és állatias hangokat adnak ki, a fiú rémisztgeti és fojtogatja a lányt, a lány pedig üti-veri, ahol éri. Ők még a korlátlan szabadság hívei.

Egykori lakótársam, akivel szinte egyszerre lettünk apák, kiszállt a nyomdaiparból, pontosabban a nyomdaipar ment ki alóla. Fia Angliába ment séfnek, esztétika-szakon végzett lánya romkocsmát vezet, ő maga pedig egy óvodában kertész és karbantartó. És nagyon jól érzi magát, mert bár a pénz nem sok, nagy-nagy szeretet veszi körül. Hat éve van a nyugdíjig, mint nekem, addig csak kibírja majd valahogy.

Valaki sámlicézárnak nevezte népünk vezérlő fejedelmét. Még tudunk röhögni. Vagy már?

 

Szólj hozzá