2014. júl 08.

Utazás a mennydörgésen

írta: Göbölyös N. László
Utazás a mennydörgésen

Régóta várt koncertre igyekszünk Életemmel egy árnyas folyóparton. Rajtunk kívül senki nem jár az úton, mindössze egy elhagyott széket látunk, amelyre egy vadonatúj bőrkabátot terítettek ki. Fel akarom venni, de rájövök, hogy rajtam majdnem ugyanolyan van. Feltűnik ekkor utolsó zenekarom dobosa, egyben technikusa, övé a kabát.

Megérkezünk, és véletlen folytán elkeveredünk egymástól. Ahhoz, hogy a koncertterembe bejussak, át kell mennem egy teljes kórházon és gyógyfürdőn, és senki sem tudja meg mondani, hogy merre lesz a zene. Végül nagy nehezen odavergődöm, hívom Életemet, de már látom őt közeledni.

Egészen szűk tere van a zenészeknek, és az előzetes programhoz képest legalább 5-6 fellépő lesz. A nézőtér sem túl tágas, de azért találok két helyet, lefoglalom magunknak. Mire azonban Életem odaér, lehuppan mellém két nő és nem tágítanak. Körülnézek, csupa olyan alak várakozik, akiknek korábbi életemben több-kevesebb szerepe volt, volt, akit szerettem közülük, volt, akit nem.

Életem azonban közli, hogy ebben a közegben nem érzi jól magát, úgyhogy menjünk el, bármennyire is sajnáljuk ezt a koncertet. Elindulunk, és már jó messzire vagyunk a helytől, amikor észreveszem, hogy otthagytam a bőrkabátomat, ami bár vadonatúj, lassan 50 éve őrzöm. Visszamegyünk, de megint elszakadunk egymástól, és megint kezdődik a bolyongás és senki nem tudja, merre kell menni. Amikor pedig érdeklődöm, közlik velem, hogy kapcsoljam be a nyomjelzőmet, vagy mit. Se koncert, se bőrkabát…

Felébredek. Zuhog az eső, és közben olyan mennydörgések görögnek, mintha egy hatalmas hullám indulna el valahonnan és nem akarna véget érni. Szerencsére Életem mellettem alszik és egy különös dallamot szuszog…

Szólj hozzá