2014. júl 13.

Laskalakoma

írta: Göbölyös N. László
Laskalakoma

Végy egy biokertész Sógort, aki szabad idejében horgászik, és miközben kapásra vár a tavon, a közeli erdőben laskagombát szed, mielőtt másnap meglátogatja szeretteit és kertjének kincsei mellett beállít egy nagy kosár gombával.

Az első gyönyörködés és rémület után a család összeszedi minden bátorságát és nekilát a laska megtisztításának. Könnyű dolgunk van, mert jószerével egy egyszerű folyóvizes mosás elegendő. A darabolás már jövőbe tekintő: a keményebb szárakat külön választjuk, irány a fagyasztó, azt majd még eldöntjük, hogy gombás tojás, vagy gombaleves lesz-e belőle. A kalapok is két csoportot képeznek: az egyikből pörkölt a másikból pedig fasírt lesz. Már ekkor érezzük, hogy egészen más életet kapunk ettől az erdei csodától, mint amit a piacon árulnak, a zsákban termesztett fajtából.

A pörkölthöz hagymát és a Sógor csodás zöld illatot árasztó paprikáját összedaráljuk, beletéve 1-2 karikát a kosszarvúból, amelynek már kóstolása is elegendő, hogy körbefussuk a házat. Ennek az elegynek a dinsztelése után már úgy készül a laskapörkölt, mint bármely másik: pirospaprika a hagymára, majd jöhet a csíkokra vágott gomba, összekever, aztán rotyogni hagy, legfeljebb fél óra hosszat. Ránézésre olyan lesz, mint a pacalpörkölt, az íze pedig olyan, mintha az erdő minden energiája belénk szállna.

A fasírhoz hasonló hagyma-paprika keverék készül, némi fokhagymával erősítve. Megdaráljuk nyersen a gombát, összekeverjük tojással, sóval, borssal, piros paprikával, zabpehellyel és némi zsemlemorzsával. Egy kis tepsibe tesszük az így született masszát, majd betesszük a sütőbe, kb. 50-60 percig sütjük. Amikor elkészül, vékony szeletekre vágva, desszertként is fogyaszthatjuk.

Majd’ elfelejtettem: étvágyunk javítása érdekében e laskalakoma előtt koccintsuk a Sógor óarany színű bio-barackpálinkájával.

 

Szólj hozzá