Írolvasgondol

Tíz jegyből álló tömböt szeretnék venni. Korábban hol a lottózóban vettem, hol pedig a vele szemben lévő újságosnál. Előbb a lottózóból tűnt el, most már az újságosnál is legfeljebb az a néhány maradt, ami még nem fogyott el az előző szállításokból. Így nincs már hátra, mint lemenni egy hivatalos közlekedési vállalati pénztárhoz.

Nehezen találom meg, hogy hol kell kérni, mert mindkét pénztáron tükörablak van, és nem lehet befelé látni. Így csak akkor veszem észre, hogy melyik van nyitva, ha egészen közel hajolok és a bent ülő hölgykörvonal, aki feltehetően engem tökéletesen lát, megszólít.

Kérek tőle egy csomagot, ami 3000 forintba kerül. Közelebb hajolok az ablakhoz, hogy azért lássam, mint csinál – én már csak ilyen vagyok – és látom, hogy darabonként számolja ki a jegyeket. Szólok neki, hogy egy tömböt kérek. Tudom, feleli, azt adok, csak nekünk külön kell leszámolni. Nem tűzhetjük őket össze. Ön összetűzheti, ha akarja.

Namármost: korábban egy tömb csak egyben volt érvényes, ha valaki szétszedte, akkor hiába nem kezelték az egyes jegyeket, önmagukban nem voltak felhasználhatók. Most külön-külön is érvényesek. És az áruk ugyanannyi, mintha össze lennének tűzve. Miközben, ha mondjuk 2x5 jegyet kértem volna, az már 3500 forintba került volna, tekintettel arra, hogy az önálló jegynek az ára 350 forint.

Azaz az amúgy is költségvetési hiánnyal küszködő közlekedési vállalat csomagonként 500 forinttal károsítja meg magát. Az több, mint egy csomag befőttes gumi, amivel össze tudnám fogni egy egész évi jegyeket.

Egy pillanatig elgondolkodtam ezen, aztán nem gondolkodtam tovább. Elindultam hazafelé, és 20 méterrel később már azon töprengtem, hogy mit akar a készenléti rendőrség két állig felfegyverkezett tagja egy vállukig sem érő szendvicsemberrel, aki egy török büfé szórólapját osztogatta.