Írolvasgondol

 öreg műhold vagyok ma éjjel

gyenge jeleket bocsátok ki messziről

alacsony fokozaton

hol vannak most a bolygók?

gondolj bele az űrhajós bánatába

aki egyedül van a holdon

képzeld el hogy kilépsz a szobádból

és rájössz hogy a Holdon vagy és a távolban látod a Földet

végül is nem lehet ez olyan rossz

legalább senki sem bánthat onnan

szúrnak az emlékek mint a napalm és égnek

évekkel később is égek

forró vagyok

hőség vagyok

forró az éjjel mert élek

lélegezd be testedet

más testeket

önpusztító vágyat gerjeszt bennem a hőség

akarlak téged

mint egy kórt kapd el a tüzet

lövöldöztek odakint az éjjel

közel szóltak

itt az utcák mocskosak mindent befed a szórt festék

ez a város vicc kifordult paradicsom

mit ájulásig erőszakoltak

vigyázz az arcoddal

vigyázz a szemeddel

vigyázz mit mondasz

semmit nem vonhatsz vissza amint teszel

minden cselekedet igaz

az embereket nem érdekli a bocsánatkérés

ha elveszted a fejed

összes kártyádat kiteríted

mindent megadsz nekik hogy szétszedjenek

vigyázz azzal amit megmutatsz

vigyázz azzal amit visszatartasz és arra hogy miképp teszed

van aki úgy olvassa az arcokat mint az újságcímeket

hol vagy ma éjjel magányom?

ülök a szobámban

bömböl a zene hogy elűzze gondomat

volt itt egy nő tegnap este

nehéz volt ki nem lépni a dolog kellős közepén

hol a szívem visszhangja?

találok-e valaha valakit

aki elveszi a szám keserű ízét?

magam vagyok a magány

bár hiányozhatna valaki

6.

nem lesz számodra Valhalla

lesz neked egy tv-készülék és egy sör

amelyek csapdaként várnak rád

nem lesz dicsőség

visszajátszások és fekélyek lesznek

álmatlan éjszakák lesznek

nők bámulása sajnálkozások

remények és álmok

egy lecsúszó harcos gondolatai

de eldobtad a harcot

nem lesz valós élet

de lesz alkohol cirkusz

bánat féltékenység

nem lesz semmi életvonalad végén

hacsak egy kommersz apa nem

ne érints meg

túlságosan jól vagyok

szétesem

csak a fájdalmam tart össze

Willie Loman

mindened elkelt

rossz hír egy ügynöknek

azt hitted táncolsz

pedig csak letaszítottak

leülök a város minden buszmegállójában

igyekszem mindent megérteni

a zaj és a kosz rámtelepszik

felbőgő motorosok elszakadva semmibe tartanak

éjjel szirénákat helikoptereket hallgatok

a furcsa tv-erőszak szétszabdalja a levegőt

lusta, közönyös lövések

mindennapi vajaskenyerünk

odakint

négy lövés

egy sikoly

valaki üvölt: fuss fuss

aztán csend

nincsenek zsaruk

semmi

ne cselekedj reakcióval

reagálj akcióval

ha megőrülsz nem lesz semmi

ha megőrülsz nem lesz senki

senki sem tart meg

senki sem szeret meg

senki sem szól hozzád

de nem számít

nem számít ha a falak szürkék

vagy ha az idő üres és magányos

és fütyülve sziszegve jár mint szél magas gyomok között

folyton csak nevetek és vállat vonok a halálnak

sosem ismertem a valós élet egyetlen pillanatát

nézzetek agyatlan iránytalan rohanok

előre

magányom oly széles hogy túlnőtt rajtam

mögöttem jár átokföldje mely lépést tart velem

néha vállunk összeér

mintha fogak mélyednének a húsomba

új különös sivatagcsík nyílik előttem

nem öljük meg egymást

lépésről lépésre gyilkoljuk magunkat

mindig lesz valaki aki

segít neked

hogy vérrel töltsd meg a cipőd

hogy megtöltsd agyadat dologidővel gyilokidővel

néha te magad vagy

megtanultam

néha jobb befogni a szánkat

és egy másik bolondot hallgatni

az élet nem emlékezik nem felejt

önmagának értéktelen

nem törődik veled

nézd csak mily könnyen kilép a szobádból

hozd be isteneidet

mielőtt megrozsdásodnak

ifjú

ki lyukas zsebbel születtél

kit ott hagytak a

Sugárúton üvölteni

szedj fel egy várost

bármely várost

(1991)