2014. okt 20.

Retkes Dániel: Dóra

írta: Göbölyös N. László
Retkes Dániel: Dóra

Reggel volt.

Mint minden reggel ma is reggel hétkor csörgött Dóra órája. Az óra első csörgése után azonnal ébren is volt.

A felkelés után a reggeli rutin mozdulatok következtek.

Készülődés közben a résnyire nyitott ajtón beszűrődö hangokból rögtön tudta, hogy édesapja is felébredt.

Pontban nyolc órakor el is indult, tudta hogy a pontosság betartása a tudatos viselkedése egyik alapja, hiszen minden mozdulatát és cselekedetét,  jól és pontosan átgondolva és megtervezve hajtotta végre, nem hagyhatta, hogy bárki is kiismerje, esetlegesen mélyebben belelásson az életébe, tudta, hogy nem lepleződhetett le.

Munkahelyére menet Dóra sokszor eltűnődött azon, hogy miért is alakult az élete úgy ahogy. Miért nem lehetett olyan egyszerű és átlagos élete mint másnak? Eme gondolatoknak is csak mindig bizonyos percig adott teret, hisz tudta, hogy semmibe se szabad túlzottan belemélyednie, nehogy az ember elragadtassa magát, hisz minden pillanatban árulkodó információkat árulhat el önmagáról.

Dóra valójában valahol nagyon gyűlölte az álarcának a viselését, lelke szabadságra és boldogságra vágyott, de tudta, hogy ezt ebben az életben nem valószínű, hogy el fogja érni. Túl nagy volt a félelme titka napfényre kerülésétől és énje nyilvános megszégyenülésétől. Dóra a félelmei és sötét titka árnyékában élte rutinszerű mindennapjait, ami rengeteg energiát felemésztett ez a külsőjén is jól látszott. Huszonnyolc éves kora ellenére legalább harmincnyolc évesnek tűnt, öltözéke leginkább a fekete, visszafogott darabokra korlátozódott. Sápadt csontos arcát élettelen hajtincsei körvonalazták, szegény már már korosan soványnak számított.

Kilenc órakor elfoglalta az irodai asztalát és munkához látott, a kollégáival a legminimálisabb viszonyt igyekezett kialakítani és szigorúan a munkáról volt hajlandó csak beszélni, tárgyilagosan és hidegen. Főnökei viszont professzionális, érzelemmentes, gépies hozzáállását nagyon kedvelték és tudták, hogy az ő munkájára mindig számíthatnak, ugyanis a munkáját nagyon jól végezte.

Öt órakor, mint aki jól végezte a dolgát, hazament.

Dóra huszonnyolc éves kora ellenére még a szüleivel élt egy újpesti panellakás kilencedik emeletén. Édesapja már nyugdíjas volt édesanyja pedig pénztáros a Tescoban. Nagyon szűkösen éltek, minden forintra szükség volt, így Dórában még fel se merült, hogy esetleg elköltözzön, igazából nem is lett volna hozzá bátorsága. Édesanyja ezen a héten épp éjszakás volt és épp a vacsorát készítette a konyhában, Dóra épp egy könyvet olvasott ’’Nehéz gyerekkor’’ címmel. Próbálta megfejteni miért történtek vele azok a dolgok, amik történtek.

Dóra egyszer csak felkapta a fejét a behallatszódó beszélgetésre, ami édesapja és édesanyja között zajlott, rendszeresek voltak ugyanis a veszekedések, ezt pedig ő zenehallgatással, a fülhallgató feltételével orvosolta, azonban most arra lett figyelmes, hogy nem veszekednek, hanem valami fontosnak tűnő dologról beszélgetnek. Dóra kijjebb tárta az ajtaját és életében először, pontosan ő se tudta miért , de hallgatózni kezdett, valószínűleg megérezte, hogy róla folyik a beszélgetés. Édesapja épp szemrehányásokat tett édesanyjának, hogy Dóra nem segít otthon semmit és minden feladat édesanyjára hárul:

 

-     „A lányod egész nap csak a szobájában ül, ha épp nem dolgozik, mi lesz ebből a lányból, ha ezt így folytatja, már épp itt lenn az ideje, hogy egy jó módú férjet hozzon a házhoz.’’

 

Édesanyja először figyelmen kívül hagyta a kommenteket, de a férfi nem tágított, hogy miért nincs még mindig férjnél a lánya. Aztán az asszony a végén, hogy véget vessen a meddő vitának csak annyit mondott:

 

- „Pontosan tudod, hogy miért vagy már elfelejtetted?”

 

Dóra sápadtan ült a résnyire nyitva lévő ajtaja mögött. Valamit sejteni kezdett, de az olyan meredeknek tűnt neki, hogy még a gondolattól is kirázta a hideg. Édesanyja elindult a folyosón Dóra szobájához, amikor megpillantotta, hogy az ajtó nyitva van, rögtön tudta, hogy Dóra valószínűleg mindent hallott, de reménykedett, hogy lánya zenét hallgat a fejhallgatóján, ahogy azt szokta. Bekopogott és szólt Dórának, hogy kész a vacsora, legnagyobb meglepetésére azonnal érkezett is a válasz, hogy azonnal jövök. Az asszony mindjárt tudta, hogy Dóra minden egyes szót hallott és ebből még problémák lesznek.

 

Dóra egész éjjel nem tudott aludni, a szülei közti furcsa párbeszéd foglalkoztatta.

 

Péntek reggel minden a jól bevett szokás szerint működött, Dóra pontban hétkor felkelt, felöltözött, elkészülődött és elindult dolgozni. Munkaideje lejárta után azonban ma az útja nem hazafelé vezetett, hanem találkozott valakivel. November miatt már öt órakor sötét volt. Dóra a nyolcadik kerület felé vette az irányt és egy sötét utcában egyszer csak eltűnt. Egy kivilágítatlan kapualjba lépett, ahol már várt rá egy sötét ruhába öltözött alak, aki átadott neki egy csomagot, Dóra gyorsan elrakta a csomagot a táskájába és átadott a ismeretlen férfinek egy borítékot és hazaindult.

Dóra hazaérve meglepődve észlelte, hogy otthonukban nem tartózkodik senki, de aztán rájött, hogy édesapja minden pénteken a kocsmában van és édesanyja ma túlórázik, így előbb ment be dolgozni. Lepakolt aztán bement a szobájába és ledőlt a kanapéjára a tv elé, ahol kicsit később aztán el is aludt. Hajnali egy körül arra ébredt, hogy zörgést hall a bejárati ajtó felől, apja hazaérkezett és a csörömpölésből rögtön tudta, hogy ismét részeg. Az ajtóhoz ment és kinézett, látta hogy apja kisebb küzdelem árán, de megszabadult a kabátjától. Az öreg ahogy az ajtó felé nézett a folyosón és megpillantotta a lányát odakiáltott neki.

 

-     „Mit nézel te haszontalan?”

 

Dóra válaszul becsapta az ajtót. Természetesen bántotta az eset, így úgy döntött jóbban jár ha lefekszik.

Szombat volt, Dóra gyűlölte a hétvégéket, mivel egész nap bezárkózva otthon ült a szobájába és kétségbeesetten próbálta magát elfoglalni, barátai nem voltak, így a hétvégék keservesen és legfőképp magányosan teltek. Délelőtt könyvolvasással próbálta elütni az idejét, aztán mikor hallotta, hogy édesanyja a konyhában készíti az ebédet úgy döntött, hogy kiül a konyhába és megkérdezi mi történt a múlt héten azon az estén, mikor hallotta a róla szóló párbeszédet. Kiült a konyhába és édesanyját figyelte, ahogy a konyhában sürög forog, nem igazán értette a a cselekvést, hisz nem tudta összerakni magában, hogy édesanyja miért főz ilyen lelkesen vagy legalább is miért tűnik ilyen lelkesnek. A családban a szeretett és a mély érzelmek már-már tabunak számítottak, ilyen jellegű beszélgetések meg nem léteztek. Dóra édesanyján mégis azt látta, hogy a cselekvés, amit az asszony végez valami a szeretethez hasonló érzelemből fakadhat, úgy tűnt az asszony tényleg élvezi az ebéd elkészítését és így szeretné kifejezni a család iránti szeretetét, ha már másképp nem tudja. Dóra megszólalt.

 

-          „Múlt héten este miért beszéltetek rólam?”

 

Az asszony először úgy tett mint, aki meg se hallotta a lánya kérdését és tette a dolgát . Aztán Dóra még egyszer hangosabban feltette a kérdést reménykedve, hogy most talán választ is fog kapni:

 

-          „Miért beszélgetettek rólam minap este apával?”

 

Az asszony aztán komolyan gyermekére tekintett és így felelt?

 

-          „Miért hallgatóztál?”

 

Dóra nem teljesen erre a válaszra számított.

 

-          „Nem direkt hallgatóztam, csak pont ki akartam jönni a szobámból, amikor meghallottam, hogy beszélgettek, mégpedig rólam.”

 

Az asszony még komolyabban tekintett a lányára aztán így felelt.

 

-          „Nem hiszem, hogy beszámolóval tartozom neked arról, hogy mit beszélek édesapáddal, legyen szó bármiről is.”

 

Dóra sértődötten a szobája felé vette az irányt és ebédelni se ment ki. Az asszony tudta, hogy lánya nem fogja beérni a válaszával, érezte és tudta is, hogy lánya gyanakodni kezdett és tovább fog kutakodni és kérdezősködni. Az asszony tudta, hogy egy nap mindenre fény fog derülni, de igyekezett ezt a napot minél jobban kitolni, mert valahol ő se kívánt szembesülni a családi drámával, amiről senki se beszélt, de valahol mindenki tudott vagy sejtett.

Dóra a szobájában emésztette magát, nem értette édesanyja reakcióját, de egyre inkább kezdett gyanakodni.

 

Napok teltek múltak, minden a megszokott kerékvágásban telt, Dóra rutinszerűen élete az életét és végezte a dolgát a család pedig élte a felszínes, kivülről normális tűnő, átlagos életét.

Dóra egyik éjjel borzasztó rémálomból, verejtékes homlokkal riadt fel. Felült az ágyán és próbált megnyugodni. Egy olyan kép vált életszerűvé előtte álmában, amit a legerősebb kontrollal próbált magában a legmélyebb helyre elásni. Az álom hatására rájött, hogy nem fog tudni ez elől a dolog elől örök életében menekülni. Megértette, hogy el fog érkezni az a nap, amikor nem fogja tudni már irányítani minden mozdulatát és gondolatát és nem fog tudni úgy csinálni, mintha minden rendben lenne.

Reggel folytatódott a napi színház.

 

Ismét péntek volt, Dóra hazaérkezett a munkából és a szobájába ment. Ágya melletti éjjeliszekrénye fiókját kinyitotta és megnézte, hogy a csomagja, amit idehelyezett még mindig ott van.

Dóra aznap este korán ágyba bújt, mert nehéz ,stresszes  hete volt és nem volt már ereje.

Éjjel egykor ismét zajra ébredt, tudta mindjárt, hogy édesapja hazaért a szokásos péntek esti kocsmázásból. Próbált visszaaludni, eszébe nem jutott kinézni a múltkori eset után. Miközben próbált visszaaludni egyszer csak arra lett figyelmes, hogy valaki benyit az ajtóján és a szobába lép. Dóra nem fordult az ajtó felé, de hatalmasra nyíltak a szemei. Ösztönösen az éjjeli szekrényhez nyúlt és kiszedte belőle a csomagot és magához szorította a takaró alatt. Dóra óvatosan megfordult és megpillantotta az apját, ahogy az ágyához közeledik. A beszűrődő utcai fényekből azonnal felismerte apja tekintetét. Dóra kirántotta a takarója alól a csomagban tárolt pisztolyt és közeledő apjára kiáltott.

 

-          „Azonnal állj meg.”

 

Dóra apja tekintetéből azonnal visszanyerte a teljes emlékezetét, amit még tizenkét éves korában vesztett el részlegesen. A sok évi sunnyogás és titkolózás, anyja szerepe és minden egy perc alatt értelmet nyert. Legsötétebb titka végre arcot kapott.

 

Szólj hozzá