2014. okt 24.

Muzsikáló színek és érintkezési pontok

írta: Göbölyös N. László
Muzsikáló színek és érintkezési pontok

Naplement

Nagyon közel áll hozzám a Zene vizuális érzékelése. Rendszeresen megjelennek előttem képek, színek, árnyak, arcok, tájak, vagy akár egész történetek, amelyeket én belehallok (?), belelátok (?) egyes darabokba. Pedig nem vagyok sem zenész, sem festő, még profi fotográfus sem. Hát akkor hogy ne lenne ilyen képességgel megáldva Égerházi Attila, a Djabe vezetője, akinek édesapja, Égerházi Imre (1925-2001) neves festő volt, és alkotásaiban ugyanolyan finom árnyalatokkal, és látszólag statikus mozgásokkal dolgozott, mint azt fiának zenekara teszi?

A Táncolnak a kazlak (2003) régóta a kedvenc Djabe-lemezeim közé tartozik, ennek minden egyes tételét egy-egy Égerházi-festményre komponálták és az album élő előadásai is teljes multimediális élményt adtak a közönségnek. Már a címadó darab is tökéletes összhangról árulkodik, hiszen a kazlak emberi mivoltukhoz nem is férhet készség. Az albumot ihlető alkotások többségéhez nem volt még szerencsém élőben, így most, a Külgazdasági és Külügyminisztérium aulájában, a Kulturális Örökség Napjai 2014 keretében rendezett kiállításon szembe találkozhattam jó néhány, már „hallomásból” ismert képpel. Bár a tárlat is tanúsítja, hogy Égerházi Imre sokféle technikával dolgozott, a Djabe zenéjének hangulatát leginkább azok a művek adják vissza (vagyis fordítva, de tulajdonképpen mindegy), ahol a farost és az olaj találkozik egyfajta különleges, szemcsés impresszióban. Ilyen például a lemezen is megszólaló Thierachéi emlék vagy a Lengyelország felett egyik variációja (a „térkép e táj” motívuma többször is megjelenik) és ahogyan a zenében egymásra találnak a különböző hangulatok Észak-Franciaországtól Kárpát-medencén át a Balkánig, úgy olvadnak homogén egésszé ezek a megfestett zarándoklatok.

Szó szerint szembenéz a látogatóval a Fátyol mögött, ahol nemcsak a hatalmas női szemek, hanem a háttérbeli ablakok is néznek (ennek is megvan a zenei lenyomata a Kazlakon, úgy „beszédes” – Kovács Ferenc trombitája révén – hogy a nagy titkokat nem árulja el). Mint Itália szerelmesének, nekem különösen sokat mond a két „Olasz táj” naptól vörös, illetve „kora őszi” olajfestménye: mintha ezek suhantak volna el mellettünk, amikor tavaly Toszkánán keresztül száguldottunk egy nagysebességű vonattal, de legalább ennyire megszólítanak a bulgáriai képek, a Sumeni táj és a Naplement (a lemezen Alkony a tengerparton címen), mert nem tudok nem meglátni alvó, pihenő, figyelő alakokat ezeken a látszólag ember nélküli alkotásokon.

Égerházi Attila 2002 óta gondozza édesapja életművét, és az elmúlt másfél évtizedben most először sikerült olyan tárlatot létrehoznia, amely a művész külföldön született műveit mutatja be. Apa és fia ebben is egyek: a világ számos pontjáról érkezett ihlet itt, Európa közepén, magyar alkotóban ölt testet.

A Határainkon túl Égerházi Imre festőművész szemével című kiállítás december 15-ig látható.

A képen: Égerházi Imre: Naplement

Copyright Égerházi Attila, Gramy Records

 

Szólj hozzá