2014. nov 02.

Szűrtreáll 62.

írta: Göbölyös N. László
Szűrtreáll 62.

Papi konferencia volt kis hazánkban a családi életről, a vatikáni szinódust megelőzendő. Beszéltek hívő és hitetlen házasságokról, de nem szóltak a remekül működő vegyes frigyekről. Az nem fért bele a napirendbe.

Felkeres régi zenekarom gitárosa, Cs., és egy bulit ajánl az én régi általános iskolám erkélyén, amely soha nem létezett. Mindössze ketten vagyunk, mégis úgy szólalunk meg, mintha teljes zenekar lennénk. ő gitározik, néha én dobolok, néha ő. Először még akadnak gondok, mert nem ismerem fel az ő dobolásáról a Petróleumlámpát, de amikor a Mercedes Benzet kezdem énekelni, tombolni kezd az udvaron csápoló és az esőcsatornákon is lógó közönség. Felbátorodom, és belevágok a Whole Lotta Love-ba, pedig már közel 40 éve nem mertem elénekelni, most jobban megy, mint valaha. És az egész úgy szól, mintha az igaziak részévé váltunk volna.

Apát és Fiát egyszerre ítélik el. A Fiú egy tolatásban, sötétben gázolt, őt szándékos emberöléssel vádolják, míg az Apa megfojtott egy nőt, aki tönkre akarta tenni az életét, vele szemben gondolatlanságból elkövetett emberölés a vád. A védelem nem csupán e tévedésre alapozza a fellebbezést, hanem arra is, hogy az esküdtszék egy lakodalmas zenekar volt, amely egész idő alatt idegesítő nótákat húzott.

Bezárt egy fegyverbolt a közelünkben. Néhány nappal korábban egy idős házaspár megkérdezte, hogy mennyiért lehet egy valamire való pisztolyt venni. Azt már nem várták meg, hogy én rákérdezzek egy kalasnyikov árára.

Egy maffiózó hív meg ebédre, erősen emlékeztet a néhai E.W.-ra. Eéb után mindenféle labirintusokba visz le, sőt, még egy moziba is, amelynek mozgatható padlója alatt kaszinó van. Tiltott szerencsejátékokban utazik, ez a jövő nagy üzlete, mondja, de ha bárkinek is elárulom, megölet. Azért valami oka csak lehetett arra, hogy felfedte nekem titkát. Lehet, hogy be akar venni az üzletbe, mert ezzel a balek pofámmal senki sem gyanakodna rám.

Életemmel egy mesés szépségű tengeröböl szikláiról gyönyörködünk a tengerben. A víz azonban hirtelen emelkedni kezd, és már-már a sziklák elnyelésével fenyeget. Életem azonban nem ijed meg, hanem fejest ugrik a hullámokba, én pedig természetesen követem. Mindketten meztelenül úszunk, szabadok és boldogok vagyunk.

Sportriporteri eufemizmusok: tartása volt a csapatnak = kibekkeltük a döntetlent. Nem szerencsésen ért a labdához = méreteset bénázott.

Belépünk a Budai Vár Oroszlános Udvarába és meghűl bennünk a vér. Bontják a Széchenyi könyvtár homlokzatát, mindenfelé, amerre a szem ellát, törmelékek, a tér közepén egy hatalmas, eddig nem látott szoborcsoport. Már semmi sem szent, már mindent tönkre lehet tenni? Külföldi turisták araszolnak egy elkerített ösvényen és buzgón fényképeznek. Ekkor figyelünk fel egy rakás kiégett autóra, autóbuszra, homokzsákokra, az udvar túlsó felé még néhány tank is áll. De csak akkor hisszük el, hogy egy filmforgatás díszletei közé csöppentünk, és amit mi homlokzatnak hittünk, az nem más, mint egy profin felépített makett, amikor ezt az egyik biztonsági ember elárulja nekünk. Eljött az idő, amikor már a saját szemünknek is alig merünk hinni és félelem elvakítja látásunkat?

Negyvenkét év után figyeltem meg, hogy Peter Fonda eldobott óráját 11.40 perc volt. Feltehetően kaliforniai idő. Akkor kezdődött az abszolút szabadság, amivel sem Wyatt és Billy, sem pedig más nem tudott élni azóta sem.

Környékünkön gyakran hallani éjszaka női sikolyokat. De sosem tudom eldönteni, hogy élvezeté-e vagy segélykiáltásé. Sok-sok évvel ezelőtt egyszer egy sikító hang felcsengetett hozzám, ő valóban segítséget kért. Beengedtem, mondtam neki, siessen, a liftnél várom. De végül nem jött, így sosem tudtam meg, mit akar.

Egy idős asszonyt kell elkísérnem egy otthonba, nem derül ki, hogy milyen kötelék fűz hozzá, de nagyon jóban vagyunk. Az otthon bejárata előtt azonban egy vízzel teli medence van és az öregasszony mindenáron bele akar menni, hiába akarom megakadályozni. Végül hagyom, hogy kedvére lubickoljon, mielőtt a gondozók átveszik.

Kisfiam Izraelben vállal munkát, szeretném felhívni, de csak a postán keresztül, interurbánnal lehet. A postás hölgynek megadom Gyermekem telefonszámát is, hogy azt adja meg a Tel-Avivi nagykövetségnek és ők hívják fel. Már elindul a kapcsolás, amikor rájövök, hogy véletlenül Életem telefonszámát adtam meg. De mit keres ő Érecben, nélkülem?

Újra rezsicsökkentés! Újra játék határok nélkül! Kért valaki repetát?

Kapok egy telefont, hogy a várva várt munka mégsem jön össze és itthon ne is számítsak semmire. Úgy döntök, hogy Svédországba megyek, és tudok egy metrót, amire, ha felszállok, egyenesen odajutok. Az állomások kezdenek egyre lepusztultabbak lenni, míg végre megérkezem. Onnan tudom, hogy ott már mindenki idegenül beszél, bár nem igazán hasonlít a svédre. Leszállok, utolsó pillanatban veszem észre, hogy összes csomagomat, egy kis táskát a metróban hagytam, és még vissza tudok ugrani érte. Elindulok odafent, egy szál ingben, pedig hideg van, egy szállodát keresek, többen próbálnak útba igazítani, de csak méregdrága helyeket tudnak ajánlani. Inkább felébredek…

Unokám születik és a néhány napos gyerek olyan filozófiai kérdéseket tesz fel nekem, amelyekre nem tudok válaszolni. Nagymamám tesz-vesz körülöttünk, és mindenhol ott hagy maga után egy cetlit, amire reszketeg betűkkel írt valamit. Utolsó éveiben valóban csinált ilyent, többnyire álmait írta fel, amelyekben én gyakran szerepeltem, de mindig nagyon szegényes ruhában látott, és nem tudott nekem enni adni, ami nem volt igaz. Vajon mi furdalhatta belülről?

Ismertem egy nőt, akinek az volt a szokása, hogy amikor a legjobban zuhogott az eső, felment a panelház tetejére, meztelenre vetkőzött és ott állt az esőben akár egy óra hosszat is, hogy vezekeljen mérhetetlenül sok bűneiért. és soha nem fázott meg. Lehet, hogy bűnei védték meg.

Életemmel Rómában járunk, a Magyar Akadémia felé tartunk. Egy magyar állja az utunkat és azt állítja, hogy eltévedtünk, forduljunk vissza. Életem öntudatosan visszavág: „Mi Rómában otthon vagyunk, soha nem tévedünk el.”

Óvodában megkérdezik a kicsiket: „Na, gyerekek, mi van a templomban?” Az egyik gyerek felkiált: „Sötét.”

És a névtelen tüntető kilépett a tömegből, és szenvedélyesen szájon csókolta a gyönyörű készenléti rendőrnőt, aki azonnal szolgálaton kívül helyezte magát a forradalmi lelkesedéstől áthatva.

Egy Facebook-ismerősöm megjegyezte: írjuk össze, hogy mennyi mindenre mondtuk az elmúlt években, hogy „ez lesz a csepp a pohárban”….Az ötvenediknél pezsgőt bontunk – ha eljutunk odáig.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá