2014. dec 02.

Szűrtreáll 64.

írta: Göbölyös N. László
Szűrtreáll 64.

A hálózatnak része vagyok. Csak azt nem tudom, melyiknek. Addig is engedelmeskedem neki.

Don Jacinto piros bársonykalapban, piros lovagló nadrágban, graffitis pólóban tömegközlekedik és a meleg amerikai rendezőt ócsárolja. A Titanic szépfiúja 40. születésnapján visszavedlik elhízott ellenszenves kamasszá.

A metróban szorosan mellém ül két nő, szinte még a karomat sem tudom felemelni. Mindkettő lehajtott fejjel mélyed bele rózsaszínű okostelefonjába. Nem tudom, őriznek-e vagy kísérnek, mindenesetre fogolynak érzem magam.

„Uram, megmondjam az árát?” – kiabál utánam egy nő az Örsön. Tisztában vagyok azzal, hogy megérem a pénzemet, de konkrét árfolyamomon még nem gondolkodtam. Lehet, hogy a nő ránézésből tudja? Pedig éppen azon töprengtem, hogy felbecsültetem magam legfontosabb szeretteimmel és ellenségeimmel, majd tőzsdére teszem magam.

Egy szerencsétlen beszólásért száműzetésre ítélnek, ami önmagában nem lenne rossz, mivel kijelölt kényszerlakhelyem egy Atlanti-óceáni üdülőparadicsom, de elkísér a kiszabott büntetés idejére több olyan ember, akivel egy percig sem szeretek egy levegőt szívni, és minden lépésemet kísérni fogják.

Néhány régi kollégával részt veszünk egy összeesküvésben, amelyben szüntelenül változnak a megbízók titkos szolgálataiktól maffiózókig, éppen ezért elhatározzuk egy idő után, hogy inkább saját szakállunkra dolgozunk. A kezünkbe jut azonban egy újabb, tőlünk független terv, amely arról szól, hogy a főpolgármester parancsot ad a miniszterelnök megölésére: a kormányfő magángépét kell felrobbantani, hogy az pontosan a közeli zsinagóga mellett zuhanjon le és akkor két legyet lehet ütni egy csapásra. Mivel valamennyien régi oknyomozók vagyunk, elindulunk, hogy felderítsük: kik állnak e terv mögött. Mindenhol orgyilkosok várnak ránk.

Láttam egy több mint 50 éves szocreál filmet, amelyben a negatív, bár az utolsó pillanatban jó útra tért hős egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy mindig odamegy, ahol ingyen kap valamit. Például egy országos téesz-konferenciát az összes juttatással (utazás, szállás, kaja), pedig nem is téesz-tag, hanem egy megátalkodott egyéni gazda. Szegény B.F., aki többek között a Talpalatnyi földet rendezte, ha megérhette volna, hogy a parlamentben csupa egyéni gazda pöffeszkedik különböző színekben…

Öreg rocker barátommal meg kell mentenünk egy ellaposodott bulit, ezért nekilátunk, hogy RG-nótákat nyomunk. Mivel én basszusozni és énekelni tudok, kizárásos alapon neki a gitár jut. Dobos nincs, de lábdobogásunkkal pótoljuk és jobban szól, mint az eredeti.

Elmélyülök egy írásban, amikor megérkezik egy ismeretlen, nyúlánk hölgy és mindenáron azt akarja, hogy melegítsem meg a jéghideg lábait. Nem tudja, hogy ez Életem privilégiuma. És különben is…

Világzenei fesztiválra érkezem, én leszek a harmadik fellépő. Egy hegedű formájú sütőtököt kell megszólaltatnom. Abban a hitben ringatom magam, hogy nem kell vele semmit sem csinálni, megszólal magától, mint ütőhangszer. Csakhogy az utolsó pillanatban megtudom, hogy a sütőtököt fúvós hangszerként veszik számításba. Már elkezdődik a koncert és én kétségbeesetten próbálom faragni az aranysárga zöldség egyik végét, hátha úgy meg lehet szólaltatni.

Ketten vetették magukat a vonat elé egyetlen reggel. Másnap egy újabb hasonló áldozat. Harmadnap egy égő ember rohant be a rendőrség központi székházába. Negyedik nap ismét a vonat gázolt. Mondd, mit érlel annak a sorsa…

Olvasom, hogy egy turistaosztályú celeb hölgy azt állítja, hogy lábfetisisták üldözik, akik a talpát akarják lefilmezni. Namármost minden másfeledik nőnemű hírességről készült kép, amint édesen kalimpál talpacskáival, még olyan komoly sztárokról is, mint Dalida, Cindy Crawford vagy Gwyneth Paltrow. Akkor ki kezdte? Egyébként pedig miért bélyegzik meg azokat, akiknek egy szép láb a legfontosabb, miért nem nevezik perverznek azokat, akik megőrülnek egy szép mellért, vagy fenékért?

Esküvőre vagyunk hivatalosak egy óriási katedrálisban, amelynek a végén nem is látjuk az oltártól. Végtelen monoton monológba kezd a pap, és az ifjú pár, hogy feloldja az unalmat, sajátos divatbemutatóba kezd, amelyben hol híres királyi párok esküvői ruháiban, hol pedig kalandfilmek fantáziajelmezeiben jelennek meg. A násznép tombolva ünnepli őket, miközben a papa csak mondja tovább rezzenéstelen arccal prédikációját, pedig már régen senki sem figyel rá.

Láttunk egy régi filmet, amelyben egy nő addig habozott két férfi között, vétlen vagy szándékolt bizonytalanságban, hogy végül az életével fizetett ezért. Soha nem vezet jóra, ha egy szerelemben nem tudjuk, mennyire veszik egymást komolyan a felek. Ennél már csak az a rosszabb, ha a szerelem az egyiknek, vagy mindkettőnek csupán menekülést jelent.

A szaunában beszélik, hogy felszámol mindent itthon a három sakkozózseni lányt nevelő P. és New York-ban telepedik le. Nemcsak luxuslakását, hanem még kőgyűjteményét is eladja, hogy semmi ne kösse ide. Megint aktuális lesz a vicc: hogy hívja az okos zsidó a buta zsidót…

Összefutok az utcán egy rég nem látott doktornővel, akit ugyan nem ismerek fel a külsejéről, mégis elhiszem neki, hogy ő az. Ő mondja, hogy közös színésznő barátnőnk nagyon rossz állapotban van, és meg kellene látogatni őt. Elmesélem neki, hogy milyen beszélgetéseim voltak vele az elmúlt hónapokban, aztán pedig egyszerűen eltűnt. Egy kertvárosba érünk, számomra ismeretlen környékre, egészen máshová, mint ahol tudtommal eddig a színésznő lakott. Felmegyünk egy külső lépcsőn és erkélyhez érünk, ahol belátunk az ő szobájába. Mielőtt azonban belépünk, kijön elénk egy hosszú, fehér hálóingben és kérdőre von minket: „Hogy mertetek idejönni?” Hangja pedig olyan, mintha alvajáró lenne vagy egy egészen más dimenzióból jönne. A doktornővel némán elválunk egymástól, én pedig mindenkinek, aki szembejön velem, próbálom elmesélni a mi egész történetünket, de senki sem hallgat végig. Miután látom, hogy reménytelen bárkinek is az érzelmeire hatni, úgy döntök, megszabadítom a színésznőt szörnyű helyzetéből, és momentán az sem érdekel, hogy fogalmam sincs, hova vigyem, hol rejtsem el…

Az Asszony tanította meg a Férfiállatot a tűz csiholására, és arra is, hogy szemtől szembe legyenek a szerelem legforróbb pillanataiban. Becsüljük meg az Asszonyt, aki testében-lelkében őrzi az örök tüzet…

Szólj hozzá