2015. jan 03.

Elmeél 36.

írta: Göbölyös N. László
Elmeél 36.

Sokáig ringattam magamat abba az illúzióba, hogy nem érdekel mások véleménye, holott mást sem csináltam, mint másoknak próbáltam megfelelni, még ha néha hangosan fel is lázadtam ez ellen. Lassan talán eljutok arra a pontra, amikor valóban az lesz a legfontosabb, hogy én mit gondolok magamról és tetteimről. Barátom szerint az én koromban már nem kell rejtőzködni, hanem szégyenkezés és habozás nélkül megmutathatom magam és azt tehetem, amit akarok. Most már csak azt kell tudnom, hogy mit akarok és el kell felejtenem a bőség zavarának ürügyét.

Lehet szabadságnak is nevezni, ha valakit egyetlen klubba, testületbe, körbe se vesznek be. Még abba se, amelybe szívesen belépne. Ilyenkor nincs már lehetőség, mint magunkhoz engedni a többi kiszorultat.

Miért olyan szomorúak az Istent dicsőítő énekek? Mert vidáman nem lehet félni. Vagy legalábbis nem illik. Kár, hogy egy harlemi kórusból túlságosan kirínék.

Életem legnagyobb tévedései azok voltak, amikor komolyan vettem az élet könnyed pillanatait, és amikor nem figyeltem eléggé azokra, akik komolyan vettek.

Hazám még Karácsony három napján sem volt képes békességben élni. Egyáltalán hazám-e még? El lehet-e bújni a globális médiaterror korában a mocsokáradattól?

Az Újév első óráiban a legnagyobb kereskedelmi tv-csatorna leadta az élő beat-klasszikusok néhány nappal korábbi koncertjét. Csupán az olyan alapdalokat hagyta ki, mint a Ha én rózsa volnék, A szó veszélyes fegyver, az Európa csendes. Igaz, benne felejtették a műsorban a Miért hagytuk, hogy így legyent, a Nem akarok állnit és a Szemétdombot. Majd kapnak a pofájukra…

A morgás ideje lejárt - mondta a szónok a dühöt mímelő tömegnek, amely morogva távozott a helyszínről, miután már megint nem csinálták meg helyette a forradalmat.

A vérnyomásmérő részeg, nem én.

Szólj hozzá