2015. ápr 11.

Szűrtreáll 70.

írta: Göbölyös N. László
Szűrtreáll 70.

„Hogy én beüljek egy váróba egy SZTK-ban, csomó beteg ember közé, hogy majd egyszer valaki kiszól, hogy „maga jön”? Akkor inkább megdöglöm” – fakad ki a kávézó szomszéd asztalánál a színész, akit általános kivizsgálásra küldtek, miután bejárta három földrész szent helyeit. Ő aztán igazán tudja, hogy mikor kell elindulni és megérkezni.

Mennél-e olyan főzőműsorba, ahová a Terminátor és az Aviátor hibrid mutánsa hívogat egy húsvágó bárddal?

Hosszú évek után találkoztam a Szürkeszemű Lánnyal, aki Szüleim házában lakik negyven éve, és Barry nevű boxere révén barátkoztunk össze. Kívánatos testű, kedves mosolyú lány volt, kék melegítője alatt gyakran nem viselt semmit, de csak titokban vágyakoztam utána. Egy megtört öregasszony jött velem szembe. Csak azt tudom, hogy egyetlen kapcsolata sem sikerült, ma is szüleivel él, hatvan évesen, azt mondják róla, ugyanolyan alkoholista lett, mint apja, akit már nyolcvan felett is konzervál az ital.

Boney M.-t dúdolgatok magamban napok óta, hogy végigolvastam zsoltáros könyvemet, amit az amsterdami zsinagógában vettem. By the Rivers of Babylon. Bábeli fogságban. Bálint András és Kovács Kati a Fényes szelekben. Cintula Havannában Budapest fővárosává teszi Babilónt. Azóta ez a valóságban is beteljesedett. Csak még kevesen tudják.

Olvasom, hogy Jamaicában, ha mennyiségi korlátokkal is, de legalizálják a marihuánát személyes használatra, gyógyászati alkalmazásra, és külön vallási célokra. A raszta szív és nem dohog.

Arcvonal arctorna. Bemelegítésként tartsunk tíz karlendítést.

Állást hirdetnek, elmegyek. A főnök a könyökét nyújtja nekem a keze helyett, pedig nem piszkos a keze. Majd megjelenik egy brutális fickó, megrugdos, leköpköd, büdös zsidónak nevez, eddig tűröm, és akkor pofán vágom. A főnök gratulál, remekül kiálltam a próbát, fel vagyok véve. Én pedig közlöm vele, hogy bassza meg az állását, ahová ilyen a felvételi.

A földszinti aulába hamarosan megérkezik a zsugorító. A fejvadászok még kéretik magukat.

Egy könyvtárban találkozik nagyanyám a depressziós kormányfővel, aki panaszkodik, hogy minden barátja elárulta. Nagyanyám vigasztalni próbálja. Ő már csak ilyen: a Kék Fényben is mindig sajnálta a jóképű bűnözőket.

Nemjóarcú fiatalember, hajdanvolt úrihölgy és fonnyadófélben lévő lánya próbálnak bejutni egy Margit körúti házba, hogy megnézzenek egy lakást. De a tulajdonos, mint a férfi mondja, nincsen otthon. Nemjóarcú végül nyomomban bevezeti a nőket a lépcsőházba, beszállnak a liftbe, de azt egyikük sem tudja, hogy melyik emeleten van az a bizonyos lakás. Amikor saját ügyemet elintéztem, még mindig bolyonganak látszólag eltévedten az emelet között. Attól tartok, hogy egy készülő betöréshez asszisztáltam.

Valami baj van az agyammal. Egyik reggel ránéztem rutinszerűen a könyvespolcra, ahová a gyűrűimet szoktam letenni és az egyik nem volt ott. Pedig határozottan emlékszem, hogy előző nap rajtam volt és amikor hazajöttem, letettem a szokott helyére. Végignéztünk Életemmel a lakásban minden létező helyet, de nem találtuk. Nem hordok sok ékszert, csak a jegygyűrűmet és ezt, amit szüleimtől kaptam néhány éve születésnapomra. Rosszkedvemet elűzendő, lementem a postára és az újságjaimért, hátha a friss levegőn eszembe jut, hová tettem. Amikor hazaértem, a legnagyobb meglepetésemre az ajtónk külső rácsán ott pihent szinte beolvadva a fehérarany gyűrű! Talán leejtettem és valaki meglelte a szomszédok közül? De honnan tudták volna, hogy az enyém, nem vagyunk annyira közeli viszonyban…Életem szerint siettem befelé, és közben leesett az ujjamról a gyűrű, mert kifogytam belőle és én tettem oda fel. Még ez is lehet. De vajon miért nem emlékszem rá és miért követhettem el ezt a logikátlan lépést?

Rég beszéltünk – kapom az e-mailt, László címzéssel, már ebből gondolom, hogy el akarnak valamit adni nekem. A levél így kezdődik: Itt az év vége, az ünnepek – bármely időszámítást nézem, nem stimmel, már a kínai holdújév is elmúlt. Néhány perc múlva újabb ugyanis tartalmú e-mailt kapok, ezúttal Vilmos címzéssel. Rendben van, automatikus levél, automatikusan kiválasztott címzettekkel, de akkor legalább az időzítésre figyelhetnének…

A tv-csatornák nemtörődömsége már minden képzeletet felülmúl. Megnéztük a Szemfényvesztők című filmet – bár ne tettük volna – a végén megjelenik a felirat, cím, rendező, főszereplők nevei, akik közül egyiket sem ismerek, pedig a filmben fontos szerep jut Woody Harrielsonnak, Morgan Freemannek és Michael Caine-nek, és a listán egyikük sem szerepel. Ellenben ott van a lista végén Mickey Rourke. Ennyire megváltozott volna? Azért még szétivott arcát is felismerném, annyira belém ivódott az Angyalszív, az Assisi Szent Ferenc vagy a Sárkány éve után (no jó, a 9 és fél hét után is, bármekkora szar is az a film). Utána néztem, nem játszott benne, még névtelenül sem. Most már minden mindegy?

Ismerős társasággal özönlünk be egy római kori fürdőbe, ahol feltöltötték az összes medencét. Valaki kitalálja, hogy engem dobjanak bele az egyikbe, tudják, hogy mennyire utálom az ilyesmit. Egy darabig menekülök, de aztán rájövök, hogy üldözőim között akadnak olyan nők, akiket soha meg sem érinthettem, pedig szívesen tettem volna. Így aztán szembefordulok a csapattal, hátha védekezés ürügyén le tudom őket támadni.

Három hónap után ismét megjelent a zöldségesünk környékén Rezső úr, de csak lófrálgat kedvére. „Kijöttem körülnézni. Most nincs munkám, de majd lesz, nem aggódom. Elvégre 27 évesen még van időm eldönteni, hogy mit csináljak” – mondja a stand egykori fogatlan réme, viseltes azzurro melegítőjében és Milan-sapkájában.

Alkohol-elvonókúráról érkezik kamaszkorom kollégiumának egyik démona, E., aki ugyanúgy híres volt remek lábairól és pompás seggéről, mint mocskos szájáról. Gyógyultnak nyilvánították, és ennek örömére református hittérítésbe kezd, és teljesen magán kívül lesz, amikor megtudja, hogy nekem más a hitem. Őrjöngését látva megjegyzem, hogy jobban szerettem, amikor a legtöbben büdös ribancnak tartották….

A Nagy Léghajósok III. lemezüket veszik fel újra, engem is bevonnak, hogy felénekeljem a dalokat, amelyek közül sokat mostanában is szívesen dúdolgatok magamban. Megjelenik azonban valaki, aki el akarja tőlem venni az összes szólamot, mondván, hogy nekem már régen elment a hangom, ha volt egyáltalán. Nem hagyom magam, és kivágok néhány olyan Percy-s magas sikolyt, hogy a jelenlevőknek tátva marad a szája…

Azt hittem, tökéletes nap lesz. Gyönyörűen kisütött a nap, remekül sikerült a kreatív meditációm, csodás együttlétem volt Életemmel, és még a Juventus is tönkreverte a Dortmundot a BL-ben. Ezek után kiderült, hogy most sem nyertem a lottón, és lemészároltak 22 embert a tuniszi Bardo múzeumban, ahol én magam is háromszor jártam…

 

Szólj hozzá