2015. máj 19.

A láthatatlanság érzése segít a stressz legyőzésében

írta: Göbölyös N. László
A láthatatlanság érzése segít a stressz legyőzésében

Egyedül állni a pódiumon a közönséggel szemben traumatizáló érzés lehet. Sokan szeretnének eltűnni, amikor a tekintetek sokasága szegeződik rájuk.

Ezt élte át 125 alany egy virtuális valóságot láttató álarc /sisak/ felületének segítségével svéd kutatók érdekes kísérlete során. Az átélés, amelynek eredményei a Scientific Reportsban jelentek meg, annál is inkább erős volt, mivel a kutatók a virtuálison kívül a tapintás hatását is igénybe vették. Az első kísérletben a kutatók egy ecsettel megérintették a kísérleti alanyokat, míg az álarc felületén megjelenő testének ábráján is ugyanez a mozdulat volt látható. A kísérleti alany agya ezt a virtuális testet valódi testként asszimilálta.

A kísérletét aztán újra ismételték, de az alkalommal az álarc felülete nem mutatta a pillanatot, amikor a hús-vér embert valóban megérintették az ecsettel. Mivel a felületen a kísérleti alany mása nem látszott, az agy ezt úgy interpretálta, mintha az illető a láthatatlanság állapotában lenne. Majd, amikor a kutatók a virtuális valóságban az ecsetet késsel váltották fel, a kísérleti alanyok állapotában magas fokú stressz mutatkozott.

„Meglepődtem, hogy az illúzió ennyire működik. Tekintettel arra, hogy jól ismerjük testünket, elég különös, hogy agyunk kevesebb, mint tíz másodperc alatt elfogadja egy láthatatlan test létezését”- nyilatkozta Arvid Guterstam, az egyik kutató. A közönség előtt szorongó emberek izzadnak, remegnek, vörösödnek. A kutatás egyik szimulációjának keretében a láthatatlanság különböző stádiumában mérték a kísérleti alanyok stresszének szintjét és azt tapasztalták, hogy a szorongás csökkent, fokozatosan aszerint, ahogy az álarc viselője egyre láthatatlanabbnak hitte magát.” Ha az agy a testet láthatatlannak érzékeli, akkor feltételezi, hogy mások számára is az” - magyarázta a kutató.

Az ilyen fajta stressz nem orvosi kezelésében már használják a virtuális valóságot és jó eredményeket érnek el. A pácienst egyre nyomasztóbb helyzeteknek teszik ki, hogy megfelelően tudjon reagálni a stresszre.

A további kísérletek arra irányulnak, hogy orvosi keretek között is fel lehessen használni a láthatatlan test illúzióját. A terápia során csökkentik a test átlátszóságát, így segítenek a pácienseknek szembe nézni a valóságos helyzettel.

 

Szólj hozzá

stressz trauma egészség orvostudomány láthatatlanság