2015. júl 12.

El a kezekkel a Maestrótól!

írta: Göbölyös N. László
El a kezekkel a Maestrótól!

Ki meri újraforgatni Fellini Édes életét?

la-dolce-vita-vatican-overlook.jpg

Soha nem szerettem a „remake”-eket. A legritkább esetben fordult elő, hogy egy híres film „felújítása” akár csak megközelítette az eredetit. Talán egyetlen kivétel volt: az 1926-os néma Ben-Hur 1959-es új változata, amit most ismét megcsinálnak (de minek….). És vannak olyan alkotások, amelyek „remake”-elni nemcsak hiba, felesleges, hanem egyenesen bűntett az eredeti művel, az alkotókkal és egyáltalán, a filmtörténettel szemben.

Márpedig most ilyen bűntettre készül egy olasz-amerikai produkciós cég, amely meggyőzte Federico Fellini unokahúgát, Francescát, a Maestro örökösét, hogy új változatában készítsék Az édes életet. Francesca szerint az Ambi Group terve Fellini művének „mélységes tiszteletéről és megértéséről” tanúskodik. Bár az elképzelés szerint a történetet átteszik a mába, de meghagyják a filmnek azon elemeit, amelyek azt kultikussá tették…

Kétségtelen, hogy az 1959-ben forgatott „La dolce vita” tartalma ma sem vesztett aktualitásából, hiszen a bulvármédia, a pénzért, a sikerért mindenre kapható, emberi elveit és tiszteletre méltó egyéni ambícióit feladó újságíró, a gátlástalan lesifotósok (tudjuk, a Paparazzo kifejezés éppen a film legellenszenvesebb hősének a neve), akik a tragédiákat is csak szenzációhajhászásra tudják felhasználni, üresfejű, körülrajongott celeb, a „társasági emberek”, akik jó dolgukban nem tudnak mit csinálni, mind jól ismert figurák napjainkban – legfeljebb a technikák modernizálódtak, a helyzetek és a szennysajtó módszerei nem. És nem utolsósorban a film súlyos vádirat az álszentség, a vallás elüzletiesedése ellen is, nem véletlen, hogy a rendezőt már-már kiátkozással fenyegette az olasz katolikus egyház. Ez a téma sem mondható „kopottnak”. Fellini mindezt olyan zseniálisan mutatta meg (persze ehhez szükség volt olyan tökéletes partnerekre, mint Marcello Mastroianni, Anita Ekberg, Anouk Aimée, Alain Cuny, vagy a kevésbé ismert Walter Santesso Paparazzo szerepében), hogy ha ma, 55 év után megnézzük a filmet, rögtön ráismerünk napjainkra, minden kortárs szájbarágás nélkül. Mint ahogyan arra sincsen szükség, hogy – maradván a híres „médiafilmeknél” – hogy újra megcsinálják Orson Welles Aranypolgárát, Sidney Lumet Hálózatát, Michelangelo Antonioni Nagyítását, vagy Frank Capra Ember az utcán című filmjét, Az Édes élet minden kockája érvényes, a mondanivalón túl a maga képi-hangi világában, színészi alakításaiban, tempójában. A világemlékezetbe rögzült jelenetekről nem is beszélve…

Csak emlékeztetőül: 2008-ban szupersztárokkal készítették el a Nyolc és fél „zenés” változatát. Meg is bukott rendesen…A Maestro odaátról nemes bosszút állt. Én az Ambi Group helyében nem kockáztatnám…

Göbölyös N. László

 

Szólj hozzá

mozi remake Kultúra Marcello Mastroianni Anita Ekberg Az édes élet Fedeico Fellini Göbölyös N. László