2015. júl 17.

Rocky 40 éve és ma

írta: Göbölyös N. László
Rocky 40 éve és ma

sly_lead.jpg

1976-ban jött ki az első Rocky-film Sylvester Stallone-val a főszerepben, John Avildsen rendezésében. Philadelphia, a város, ahol forgatták lelkesen készül a jövőre esedékes 40. évforduló megünneplésére.

A negyven év nem hagyott sok nyomot az olasz-amerikai színészen és vannak, akik még reménykednek abban, hogy újra felveszi a mezt és végigfut az Italian Market utcáin majd egy szusszal felrohan egy égig érő lépcsőn. Stallonéval, aki négy évtizeddel ezelőtt forgatókönyvíróként is megteremtette Rocky figuráját, 69 éve ellenére, mindenre felkészülhet az ember.

Az ünnepség keretében lesznek viták, vetítések, a film szereplőinek felvonulása, jelenetek a filmből és híres helyszíneire tervezett látogatások. Nem lesz nehéz, mert itt, Pennsylvania fővárosában azóta alig változott valami. Elég egy séta az Italian Market-en, hogy erről megbizonyosodjon az ember. Ma is ott vannak a gyümölcs- és zöldségárusok, a hentesek, a halasok. Itt mindenki ismeri és szereti Rocky Balboát, várják, hogy újra láthassák, mintha nem is csak egy filmhős, hanem valódi ember lenne.

A séta első kötelező állomása a Philadelphia Museum of Art 72 lépcsője, a következő az Independence Hall, ahova az emberek általában azért mennek, hogy közelről tekintsék meg a Liberty Bell-t, az amerikai függetlenség szimbólumát, de a Rocky-rajongók számára ez az az hely, ahol a bajnok az edzés során átugrotta a padokat. Egyesek szerint azonban ez semmi volt ahhoz képest, hogy felszaladt azon a bizonyos 72 lépcsőfokon és a tetejére érve karjait diadalmasan az ég felé emelte.  Néhány évvel ezelőtt odahelyeztek egy Rocky-szobrot, de valaki tiltakozott és áttették a Spectrumba, a kosárlabda stadionba, amely szintén szerepelt a filmben. A szobor most a lépcső alján áll a fotózók rendelkezésére.

A Rocky-fetisiszták elzarándokolhatnak a bokszoló otthonába, az East Street 18l8-ba, menyasszonya, Adriana állatkereskedésébe, amely azonban néhány éve zárva van, a Stelio’s bar-pizzeriába, amely előtt Balboa az ötödik  Rocky-film hőse leckét ad Tommy Gunnnak. Szembe vele a North lron Street-en egy diszkont van, de a filmben ez volt Mickey, a papa edzőterme. A Philadelphia Irish Ciub is nevezetes hely, a hatodik epizódban Rocky fia itt látta apja meccsét a tévében. Nem hagyható ki az állatkert, ahol Rocky feleségül kérte Adrianát és az Aquinoi Szent Tamás katolikus templom, ahol egybekeltek.

„Végül is, ki törődik azzal, hogy elveszitek egy mérkőzést, az sem érdekel, ha Apollo betöri a fejemet. Egyetlen dolgot akarok, kitartani. Ha maradok ,amikor az utolsó gong elhangzik, tudni fogom, hogy életemben először nemcsak egy külvárosi vagány vagyok”- mondja Rocky a filmben. Alighanem ez a kulcsa a figura sikerének: szemben számos korábbi, bokszolókról szóló filmmel, itt nem a tündöklés és a bukás, hanem a küzdés, az elpusztíthatatlan akarat áll a középpontban.

Szólj hozzá

mozi Sylvester Stallone Rocky