2015. aug 06.

Mini jégkorszak közeledik?

írta: Göbölyös N. László
Mini jégkorszak közeledik?

n-sun-ice-large570.jpg

Új, mini jégkorszak köszönthet be a Földön 2030 és 2040 között, amikor a Nap tevékenysége 60 %-al csökken.

Ennek hatására az olyan folyók, mint, például, a Temze, befagynak, mint ahogy már megtörtént 1646 és 1715 között. A fák és a növények lassabban fejlődnek és a Földre jég borul.

Ez nem klimatikus sci-fi, hanem egy új tanulmányból származik, amely a wales-i National Astronomy Meetingben jelent meg Valentina Zarkhova tollából. A professzorasszony azt állítja, hogy megtalálta a tudományos kulcsot a napciklusok előrejelzéséhez, amelyek jelenlegi ismereteink szerint minden 10-12 évben váltják egymást.

A modell, amelyet a professzorasszony és csapata dolgozott ki, arra a „dinamó” effektusra alapit, amely megnyilvánul a Nap két rétege között, az egyik közel van a felszínéhez, a másik az áramlási zóna szívében van.

A csoport számításai szerint a Nap 26. ciklusa alatt, ami 2030 és 2040 között következik be, a két naptevékenység között teljesen felbomlik a szintónia. Csúcsteljesítményeiket ugyanabban az időben érik el, de a Nap két ellentétes féltekéjében és így kölcsönösen megsemmisítik a két réteg aktivitását.

Amikor a naptevékenység két hulláma így elválik, akkor jönnek létre azok a jelenségek, amelyek utoljára 370 évvel ezelőtt következtek be. - mondja Zarkhova.

Az asztronómusok megfigyelései szerint ezekben a periódusokban a napfoltok, a naptevékenység másik jelzői is a minimumra csökkentek.

Zarkhova csapata a napfoltokkal kapcsolatos vizsgálatokat is elvégezte és az eredmény csaknem azonos volt a fenti vizsgálattal, amelynek előrejelzései- véleményük szerint, 97 %-ban pontosak.

Szólj hozzá

tudomány klíma