2015. aug 19.

És a szomorkás utazók ismét találkoztak - Simon & Garfunkel: The Concert In Central Park (1982)

írta: Göbölyös N. László
És a szomorkás utazók ismét találkoztak - Simon & Garfunkel: The Concert In Central Park (1982)

Central

1982.június 9. Párizs. Édesapámmal és leendő gyermekeim Anyjával az auteuil-i lóversenypályára igyekszünk. No nem lovizni, hanem hogy szem- és fültanúi legyünk hetvenezred-magunkkal egy nagy duó feltámadásának. Simon és Garfunkel jött el a francia fővárosba, hogy felelevenítsék 60-as évekbeli szomorkás, szeretetre méltó utazásaikat. Ez az új kalandjuk azonban 10 hónappal korábban kezdődött, a New York-i Central Parkban.

1981.szeptember 19. Félmilliós tömeg az amerikai metropolisz legnagyobb parkjában, a színpadra maga dr. Edward Koch, New York főpolgármestere érkezik, hogy bekonferálja a keleti part legjobb folk-rock (városi folk?) kettősét, akik már több mint 10 éve nem léptek fel közösen. Pedig alig egy évtizeddel korábban elképzelhetetlen volt a fiatal amerikai zene a magyar származású csúnyácska kisember és nyurga, fürtös fejű angyalarcú, angyalhangú társa nélkül, akiknek tiszta dalait, szemérmes, de őszinte költészetét az egyre hangosodó rock-ból, a lebegő pszichedeliából is ki lehetett hallani. A The Sound of Silence zenei graffitije megjelent mindannyiunk lelki szobájának a falán, az El Condor Pasával elvágyódtunk az Andok titokzatos, havas hegycsúcsaira, a So Long, Frank Lloyd Wright-ról az jutott eszünkbe, hogy a felhőkarcolókban is vannak emberi arcok, megkívántuk az érett Mrs. Robinsont, a Scarborough Fairrel mi is kerestük tőlünk elszakadt szerelmünket, mint Benjamin Elaine-t a Diploma előttben, átéreztük a The Boxer tragikumát, szerelmet vallottunk a Bridge Over Troubled Waterrel, az Americát   és a Homeward Boundot hallva pedig ott utaztunk valamelyik kopott Greyhound-buszon, vagy pedig stoppoltunk a délibábbal kecsegtető átforrósodott országúton jószerencsénkre várva. Ezen a napon New York-ban ezek a dalok újjászülettek, mert szükség volt emlékeztetni arra az emberi gyengédségre, arra befogadható, mégsem olcsó dallamosságra, amit Simon és Garfunkel nyújtani tudtak.

Pedig akkor már eléggé eltávolodtak egymástól: Garfunkel több kitűnő filmben is szerepelt (ma sem tudom másképpen elképzelni Nately pilótát a 22-es csapdájában, mint őt), Simon pedig, a közös dalok szerzője egyre inkább kísérletezni kezdett új hangokkal. Mégis, ekkor arra az egy napra, és azt követő turnéra ismét tökéletes volt közöttük az összhang. (leszámítva azt a New York-i incidenst, amikor a John Lennonra emlékező Paulra rátámadt egy elkeseredett néző....) Ezt éreztük mi is Párizsban, amikor a harmóniával teljes este végén, akárcsak Amerikában, a lenyugvó nap fényében osztozva több tízezer gyertyában lobogott a Csend hangja – ott, ahol annak idején egy aluljáróban megszületett, miután a mi Palink plátói szerelemre lobbant egy szép hallgatója iránt.

És a turné után hamarosan megjelent a Simon&Garfunkel duó első koncertlemeze. A már említett szép emlékű dalok mellett olyan vidámabb hangvételűek is elhangzottak, mint a Me And Julio, az Everly Brothers-féle Wake Up Little Susie (ők voltak a példaképeik, és a 2003-as Old Friends-turnén együtt is játszották ezt a számot), vagy a Kodachrome. ) Mintegy jelképnek is fel lehetett fogni a Still Crazy After All These Years-et, miként az Old Friends-et is – hiszen ekkor barátságuk már több mint három évtizede tartott, és negyedszázada kezdtek el együtt zenélni, Tom és Jerry néven...

1982-től ismét külön utakon jártak. Artie készítette tovább magányos lemezeit, (a legjobb fogadtatása az 1987-es Lefty-nek volt) ellenben egy verseskötetet is megjelentetett. Paul 1986-ban óriási szenzációt okozott a Graceland című albumával, amelyen dél-afrikai muzsikusokkal játszott, dacolva az akkor még működő, bár rogyadozó apartheid-rendszerrel. Több Grammy-díjjal is kitüntették és néhány klipje – például a Chevy Chase-zel közösen készített You Can Call Me Al – szintén rendkívül népszerű lett. Később is folytatta világzenei törekvéseit, az 1991-es Rhythm of The Saints Brazíliába kalauzolja a hallgatókat. Ebben az évben ősei földjét is felkereste és az MTK-pályán nyújtott nekünk maradandó élményt. 1997-ben zenés színpadi játékot írt Bob Wilsonnal The Capeman címmel. Aztán 2003-ban, amikor Simonnak és Garfunkelnek elegük lett abból, hogy bár Central Park két oldalán laknak, szinte soha nem találkoznak. Ezért ismét elővették közös dalaikat és útnak is indultak...

Szólj hozzá