2015. sze 12.

Bár itt lennél, Őrült Gyémánt!

írta: Göbölyös N. László
Bár itt lennél, Őrült Gyémánt!

40 éve jelent meg a Pink Floyd Wish You Were Here című albuma

wishyouwerehere.jpg

Egy sűrű háttérfalat képező akkord, amelyből kibújik egy tépelődő orgona/szintetizátor futam. Majd ugyanebből az akkordból előlép egy borzongtató, de ugyanilyen tétova, tiszta gitárhang. Aztán ez a gitárhang harangcsengésűvé válik, többször egymás után, miközben mögüle egyre erősödő dob tör előre, végül egyetlen nagy, robbanó leütésben megjelenik az egész kvartett. A gitár folytatja hívogató mondandóját, majd visszaadja a már ismert méla orgona/szintetizátorhangnak, amely mintha csak azon gondolkodna, hogy melyik ajtót nyissa fel, és ha igen, akkor felnyissa-e egyáltalán. A gitár meg is elégeli ezt: felkiált, igen vagy nem?

Most már az emberi hangnak is meg kell hamarosan szólalnia….

„Shine On You Crazy Diamond”

1975.szeptember 12 mérföldkő a rock-történetben. Ekkor jelenik meg a Pink Floyd Wish You Were Here című albuma, amely végleg lezárt egy kísérteties korszakot a zenekar életében, amely után jóvátehetetlenül átrendeződtek az erőviszonyok a bandán belül is.

A két évvel korábban megjelent hatalmas siker, a Dark Side of The Moon után a zenekar, úgy tűnt, kiürült. Konfliktusba került bennük egymással a kreativitás és a zeneipari elvárások. A toplista szép dolog, csak onnantól kezdve nemigen engedheti meg magának egy banda, hogy azt csináljon, amit akarjon. Az underground és az üzlet ritkán ülnek egy asztalhoz egyenlő félként.

Már-már a feloszlás szélére került a Floyd, amikor 1975 tavaszán mégis kezdtek összeállni dalmorzsák a londoni Abbey Road stúdióban. Ez a pótolhatatlan hiány lemeze, de egyben az elengedésé is. A hiánynak és az elengedésnek ugyanaz a neve: Syd Barrett.

Syd Barrett, az „őrült gyémánt”, ahogyan a lemez címadó, a zenét 26 percben keretbe foglaló darabja nyomán azóta is emlegetik, már 1968 áprilisában kiszállt az általa alapított zenekarból, és helyét gyerekkori barátja, David Gilmour vette át. Barrett volt a szellemi atyja a Pink Floyd korai pszichedelikus kísérleteinek, az ő ötleteiből nőtt ki első két albumuk, a The Piper At The Gates of The Dawn és az A Saucerful of Secrets, bár ez utóbbiban már alig-alig vett részt a gyakorlatban. Az ő meghökkentő, a drogokkal is erősített tudathasadásos világa, a zene és külvilág zajainak zenévé változtatásának ötvözete azonban még éveken át kísértette a zenekart, ez tetten érhető egészen a Dark Side of The Moonig. De ott már érezhető volt, hogy meg akarnak szabadulni tőle, hiszen a Brain Damage félreérhetetlenül róla szól. Többször szó volt arról, hogy visszatér, de az 1970-ben két szólólemezt készítő, majd teljesen önmagába zárkózó Syd egyre kevesebb esélyt adott erre.

Vannak olyan legendák, hogy a korábbi lemezek felvételeinél jelen volt, sőt, néha a színfalak mögül irányította a Pink Floyd koncertjeit, az okkultabb gondolkodásúak még azt is terjesztették, hogy Barrett „agyi hullámain keresztül” határozta meg az együttes zenéjét. Az viszont tény, hogy az az üvegharangszerű négy gitárhang volt az, ami elindított valamit Roger Waters-ben.

Először két olyan darab született meg, amely végül nem került fel erre a lemezre: a Raving and Drooling és a You Gotta Be Crazy. Senkinek nem tetszett, félretették. (Ebből lesz az Animals-on Sheep és a Dogs). Waters, aki egyre inkább átvette az irányítást, ekkor értette meg, hogy a lemez témájául a banda lelki-szellemi állapotát kell választani. Valóságos pszichiátere lett a csapatnak, feljegyezgette a többiek „vallomásait” – így állt össze a Welcome To The Machine, a Have A Cigar és a címadó Wish You Were Here is. Közben kiderült az is, hogy a zenészek tele vannak lelkifurdalással Syd-del kapcsolatban. Meg kellett tőle szabadulni annak idején, mert egy „profi” zenekar nem engedhetett meg magának egy ennyire kiszámíthatatlan tagot, de, mint Nick Mason később kijelentette, úgy érezték, hogy ezért nemcsak a lemezbiznisz volt a felelős, hanem ők maguk is, onnantól kezdve, hogy fellépést vállaltak a Top of The Pops tv-műsorban.

Aztán 1975. június 5-én egy különös, kopasz, elhízott, esőkabátos fiatalember állított be az Abbey Roadra. Syd Barrett volt. Úgy tűnt egy-két napig, hogy játszani fog velük. De csak röpke illúzió volt. Syd egyik este elment, és a többiek tudták, hogy soha többé nem jön vissza. Most már a hiány és az elengedés érzése között ott volt ez a vissza nem térő alkalom.

Ezekből a fájdalmas érzésekből végül remekmű született, 20 millió példányt adtak el belőle, és most, 20 év után hallgatva az eredeti bakelitet, ugyanolyan erőteljes és szívbe markoló, mint újkorában.

Ez volt az utolsó olyan Pink Floyd-lemez, amely igazi csapatmunka volt. Richard Wright kreativitása csúcspontján volt, soha nem kapott többé ilyen szerepet a zenekarban. Gilmour gitárja tele van drámai töltéssel, Waters szövegei tele vannak haraggal és tehetetlenséggel, Mason ritmustámogatása diszkréten a háttérben marad, mégis nagyon hatékony. És még egy vendégük is volt Roy Harper személyében, akinek ugyanebben az évben megjelent HQ című lemezén Gilmour is gitározott.

A Wish You Were Here borítója is világhírű lett. Storm Thorgerson Hipgnosis stúdiója készítette el. A lángoló ember Ronnie Rondell hivatásos kaszkadőr volt, akinek a ruháját valóban meggyújtották, hogy Aubrey Powell fotós 15 felvételt tudjon róla készíteni, miközben egy 34 fős tűzoltó-mentő brigád állt ugrásra készen. A borító több változatban is forgalomba került, de mindenhol a két öltönyös úriember kézfogása van a középpontból, miközben az egyikük lángol.

„Soha ne akarj hős lenni egy ketrecen belül” – foglalta össze a lemez üzenetét Roger Waters, aki a következő években gyakorlatilag saját kísérőzenekarává változtatta a Pink Floydot – igaz, ebbe a korszakba belefért a The Wall…

Érdekes egybeesés, hogy alig egy héttel a Wish You Were Here évfordulója után jelenik meg David Gilmour új szólólemeze, a Rattle That Lock, amelynek borítóján kalitkából szabadult varjak láthatók. A borítót ezúttal is Aubrey Powell készítette…

 

 

Szólj hozzá

Zene Rock Pink Floyd