2015. okt 27.

Veszélyesek lehetnek a hálóra feltett gyerekfotók

írta: Göbölyös N. László
Veszélyesek lehetnek a hálóra feltett gyerekfotók

Az ausztrál kormány gyermekek internetes biztonságáért felelős biztosai által végzett kutatás szerint azoknak a gyerekképeknek a fele, amelyeket a szülők raknak fel a különböző közösségi médiára, vagy családi blogra ‚több, mint a fele köt ki pedofil honlapokon.

Ezeknek a fotóknak a többségében a gyerekek mindennapi helyzetekben szerepelnek, tanulás, játék, sportolás közben. A fotókat - mondják a kutatók - lemásolják és felteszik pedopornografikus honlapokra, még hozzá kategorizálva: ”kislányok a strandon - tornázók - helyes gyerekek a vízben” s a fotókhoz fűzött kommentárok kifejezetten szexuális jellegűek.

„A családok, nagyon naivan, aktiválják a blogjaikat, amelyeken közszemlére teszik gyermekeik életének minden részletét anélkül, hogy arra gondolnának, hogy beteges hajlamú emberek hogyan változtathatják meg ezeknek a fotóknak az üzenetét. “- magyarázta Alastair MacGibbon, az ausztrál intézmény egyik vezetője, és hozzátette, hogy vannak olyan fotók, amelyeket tíz nappal a publikálásuk után több milliószor megnéztek azok, akik pedofil honlapokat látogatnak. Ezek az emberek a fotókat gyakran egymás között is cserélik, vagy eladják magáncsatornákon, például, e-maileken keresztül.

A probléma arról árulkodik, hogy sok szülőnek gyér ismeretei vannak az online dinamikájáról.

“ Nem számít, hogy a fotó ártatlan-e vagy sem, ha a zsákmányoló észrevett valamit a gyerekben, ami felkelti az érdeklődését, akkor akarja azt a fotót. A Facebook-on vannak a legjobb biztonsági és védelmi rendszerek azoknak a szülőknek a számára, akik meg akarják osztani a gyerek fotóját rokonokkal és barátokkal, de ha valaki egyes egyéb szolgáltatásokat, mint például fotómegosztást vagy hashtagot részesít előnyben, tudnia kell, hogy vannak képek, amelyek bizonyos személyek számára más értéket képviselnek mint, amit a szülő tulajdonit neki és olyan célra használja fel, amely a szülőnek nem fog tetszeni.” - figyelmeztetett Susan McLean online biztonsági szakértő.

Szólj hozzá

internet bűnözés társadalom