2015. dec 15.

Divatba jött a színező könyv

írta: Göbölyös N. László
Divatba jött a színező könyv

szinezes.jpg

A New York Times szerint a felnőtteknek szóló színező könyvek egyre nagyobb sikert aratnak. A Secret Garden vagy a Creative Cast Coloring Book az elmúlt hónapban a bestseller kategóriában a lista ötödik helyére került. Ezek a könyvek divatossá váltak Spanyolországban, Angliában, Franciaországban, ahol a patinás Hachette kiadó Arte-terapia címszóval egész sorozatot indított el. A siker titka, hogy az előre kinyomtatott rajzok kiszínezése jó hatással van a kedélyre, segíti a koncentrálást és oldja a stresszt. Ennek az elméletnek a megtámogatására vannak, akik Carl Gustav Jungra hivatkoznak. Ő a mandalák kiszínezését feszültség oldó, meditációs tevékenységnek tartotta.

De mi igaz mindebből? A La Repubblicának válaszolt Brunella Gasperini pszichológus:

“ Szinezni a stressz ellen? Mondjuk, hogy az egyszerű és ismétlődő tevékenységek segítenek a lazulásban, a gondok pillanatnyi elfelejtésében. Olyan pihentető hatása lehet, mint, például, a kötésnek. De eddig még kevés kutatás folyik a hatásairól. 2012-ben egy amerikai tanulmány egyetemistákat tesztelve megállapította, hogy oldja a feszültséget. Előző tanulmányok szerint a színek kiválasztása árulkodhat a lelkiállapotról. A mandala rajzoknak lehet hipnotikus erejük és elvezethetnek egy különleges mentális állapothoz,ha különleges értelmezéseket adunk nekik. Carl Gustav Jung pszichoanalista száz évvel ezelőtt arra használta a mandalákat, hogy az önmegismerés eszközei legyenek. De színező könyveknek nem adhatunk ilyen szerepet, nem lehet meditációs formaként, önmegismerő gyakorlatként használni. Mivel ezek mély spirituális kultúrákból erednek és dokumentáltan jó hatásai vannak az egészségre és a jó közérzetre. Viszont lehetnek emberek, akiknek a színezés a rögeszméjévé válik, úgy érzi, hogy a rajzokat mind ki kell színeznie, ami szintén stresszelő.

Vigyázni kell a színező könyv meghatározására is: nevezik kreatív művészetnek is, de ebben a kifejezésben benne van a képzelet szerepe, az alkotás, ami szintén dokumentáltan csökkenti a stressz hormonját, segíti a koncentrálást, csökkenti a fájdalmas és a fáradtság érzetet.

De a színezés nem kreatív tevékenység még a gyerekek számára sem. Nem ‚nem tekinthető terápiás művészetnek. A művészeten alapuló terápia jótékony hatásait nem lehet elérni egy kiszínezni való könyvvel, bár lehetnek némi terápiás hatásai.”

Kinek tesz jót és Miért? Egyedül érdemes színezni vagy társaságban? - vetette fel a lap.

„Vannak, akik szerint az előre megrajzolt vonalak pontos követés erősítheti a saját élet feletti ellenőrzés érzését. Azt is mondják hogy a ceruza ide-oda mozgatását a vonalak között, úgy lehet érzékelni, mint egyfajta önmegtartóztatást. Van, akit visszavarázsolhat a játszi gyermekkorba. A csoportban való színezés pedig olyan pozitív mechanizmusokat kelthet életre, amelyek a közös élményből fakadnak”.

A színezőket főként nők vásárolják. Miért?

„Mert a relaxációs tárgyakat általában a nők keresik, nagyobb szükségük van rájuk és jobban tudják értelmezni ezeket a belső szükségleteket. Kulturálisan pedig szabadalmuk van arra, hogy könnyű és csip-csup dolgokkal foglalják el magukat. A férfiak inkább a produktív és gyakorlati materiális szempontból előnyösebb dolgok felé fordulnak. “.

Szólj hozzá

társadalom életmód pszichológia