2016. jan 10.

Hiúságának áldozata lett a Köpcös?

írta: Göbölyös N. László
Hiúságának áldozata lett a Köpcös?

guzman.jpg

A gengszter is ember, és nem mentes olyan hétköznapi gyarlóságoktól, mint a hiúság. Tudjuk például, hogy Al Capone kényesen vigyázott arra, hogy az előnyösebb profilját fényképezzék, és már börtönben ült, amikor emberei által szigorúan ellenőriztette, hogy „elég hiteles”-e a „Sebhelyes arcú” című film, amelynek ő volt az ihletője. Napjaink leghíresebb keresztapája, Joaquín Guzmán, avagy ahogy őt már a médiában is emlegetik, a Köpcös (El Chapo), akit több mint fél évvel máig tisztázatlan szökése után fogtak el, szintén beleesett a hiúság bűnébe – és nagyon úgy tűnik, ez lett a veszte.

Mint arról a Rolling Stone beszámolt, a mexikói narkókirály „bujkálása” idején találkozott Sean Penn-nel, hogy a róla szóló film tervéről tárgyaljon. A magánéletben is, szerepeiben is sokszor „rosszfiúként” megjelenő amerikai színészrendezővel való összejövetelen a „Köpcöst” rejtegető mexikói színésznő, Kate Del Castillo is részt vett. A tárgyalás óvatlanság volt Guzmán részéről, mert segített a nagyfőnök lebuktatásában.

Guzmán júliusban szökött meg az altiplanói börtönben egy rejtélyes alagúton át (nehezen hihető, hogy az akció előkészítéséről senki sem tudott a szigorúan őrzött fegyintézetben), és mindenféle „óvintézkedéseket” követően októberben egy magaslati dzsungelövezetben találkozott Penn-nel. A művész hosszú interjút készített a „Köpcössel” a leendő filmet előkészítendő, majd a találka után többször is beszéltek telefonon. Egy újabb időpontot is megbeszéltek, de ez elmaradt, mert a mexikói hadsereg keresni kezdte őt éppen a találka környékén. Mindazonáltal 8 nappal később Guzmán elküldött Penn-nek egy videófelvételt, amelyek további válaszokat tartalmaztak. Penn először csupán a Rolling Stone-nak akart készíteni egy exkluzív interjút, de aztán a beszélgetés során Guzmán felvetette, hogy szívesen látna magáról egy életrajzi filmet. Ezért még olyan titkokat is elárult, hogy szökéséhez elküldött néhány mérnök barátját Németországba, hogy megtanulják az alagútfúrás minél észrevétlenebb technikáját. Azzal is eldicsekedett, hogy nemcsak repülőgépei, kamionjai és hajói szállítják a drogot szerte a világban, hanem még tengeralattjáró flottával is rendelkezik.

Közben a hatóságok egyre szorosabbra vonták körülötte a gyűrűt, és a lehallgatott telefonok mellett Guzman, Penn és Kate del Castillo kapcsolatai révén sikerült „bemérni” a nagyfőnököt. A mexikói főügyész hivatala szerint a közép-amerikai ország bűnüldözési szervei készek kiadni Guzmánt az Egyesült Államoknak. Az USA már tavaly júniusban, tehát még a szökés előtt fordult először kiadatási kérelemmel Mexikóhoz, majd augusztusban megismételte azt. A mexikói főügyészség szerint legalább további hat hónap kell a kérelem elbírálásához.

A Rolling Stone azt sem tartja kizártnak, hogy az egész az amerikai titkos szolgálatok ötlete volt, hogy ők vették rá Pennt, aki sose ment a szomszédba egy-két extrém húzásért, hogy környékezze meg az öntelt Guzmánt. Ebben az esetben a színésznek nem árt, ha alaposan megerősíti saját védelmét…

 

 

 

Szólj hozzá

drog bűnügy USA Film Mexikó Guzmán